Főkép

Kezdetben volt a Blind Guardian és a Rage. Ők alkották a német power metal élvonalát, messze a legismertebbként a stílusirányzatban. Bár a Brainstorm már a 80-as évek végén megalakult, csak az ezredfordulóra lépett elő trónkövetelővé, akárcsak tesvérbandájuk, a Symphorce, vagy az Orden Ogan, amelynek bivalyerős tavalyelőtti lemezéről mi is megemlékeztünk. Ha Brainstormék későn is rajtoltak, 1997-es bemutatkozó albumuk óta már kilenc másik is megjelent. Számos együttes van, még a legnagyobbak közül is, akik egy ilyen erőltetett menetben megfáradnak, elfogynak az izgalmas ötleteik – szerencsére a Firesoul azt bizonyítja, hogy Brainstormék továbbra is tele vannak kreatív energiával.

 

A power metalnak több megközelítése is van. Egyesek a zúzásra helyezik a hangsúlyt, mások inkább a fülbemászó dallamok felől közelítenek. Torsten Ihlenfeldék összekötik a kellemest a még kellemesebbel, így aztán minden power-hívő megkapja, amit kíván. Felvezetésképpen mindjárt egy igazi dübörgős nóta alapozza meg a hangulatot, az „Erased by the Dark”. Ez a dal akár egy Ripper Owens-es Iced Earth lemezen is elfért volna, és ez nem kis részben Andy B. Franck énekesi kvalitásainak köszönhető, jól hallható, hogy ő is a halfordi iskola követője. Másodikként a lemez címadó száma következik, s ahogy a címe is mutatja, tüzes darab, mégsem ez az, amely számomra igazán erőssé teszi a lemezt. A „Descendants of the Fire” már az, amit a Brainstormtól legszívesebben hallok: jól megjegyezhető refrén, kiváló vokálok, ráadásul egy gyönyörűszép gitárszóló. Ha már említettük Andy Franck hatásait, a két gitáros leginkább az Adrian Smith-Janick Gers páros nyomdokait követi. Az „Entering Solitude”-ról ugyanazt mondhatjuk el, mint az előző nótáról: fogós refrén, vokálok, szóló.

 

Azt gondolhatná az ember, hogy egy kaptafára készültek a számok, pedig erről szó sincs. Szinte jobbnál jobb dalok követik egymást, amit csak a különösen kiemelkedő „Recall the Real” szakít meg. Ez utóbbi valódi heavy metal himnusz, mely zenéjében és szövegében egyaránt erős. Hosszában is felülmúlja az album átlagát, de szívesen elhallgatnánk még vagy tíz percig – ha most kellene kiválasztani a 2014-es év legjobb dalát, habozás nélkül erre szavaznék. De messze még a korong vége, igaz, jó társaságban gyorsan telik az idő, akárcsak jó zenével: a „Shadowseeker” és különösen a „Feed Me Lies” is bivalyerős. A legvégére picit megfárad az album, ami persze nem azt jelenti, hogy gyengék lennének az utolsó dalok, csak éppen nagyon erős a mezőny. Az együttes is tisztában volt vele, melyik a legerősebb szám: a „Recall the Real” dallamai a „The Chosen” végén is visszaköszönnek.

 

A Brainstorm egyelőre a germán power metal nálunk kevésbé ismert csapatainak egyike, de ezúttal tényleg mindent megtettek, hogy ezen változtassanak. Most sajnálhatjuk csak igazán, hogy nincs már Budapesten Metalfest, mert a koncertsorozat több állomásán is bemutatták, illetve be fogják mutatni a Firesoult. Marad tehát maga a lemez: annyi biztos, hogy ha kazettán lenne meg, garantáltan rongyosra hallgatnám. A korong címadó dalához klip is készült, ezt a szokásos csatornákon lehet megtekinteni.

 

 

Érdemes még említést tenni a gyönyörű lemezborítóról, mely Felipe Machado Franco keze munkája, akinek már eddig is számos szép alkotást köszönhettünk, többek közt Iced Earth- és Blind Guardian-címlapképeket is. A kiváló hangzást Achim Kohlernek köszönhetjük. Bár én személy szerint általában azokat a zenéket kedvelem, amelyek több hallgatást igényelnek, a Firesoul elsőre is telitalálatnak bizonyult, bátran ajánlom tehát minden power fanatikusnak, noha más irányzatok követői is találhatnak rajta csemegéket.

 

Az együttes tagjai:

Andy B. Franck – ének

Torsten Ihlenfeld – gitár, vokál

Milan Loncaric – gitár, vokál

Antonio Ieva – basszusgitár

Dieter Bernert – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Erased By The Dark

2. Firesoul

3. Descendants Of The Fire

4. Entering Solitude

5. Recall The Real

6. Shadowseeker

7. Feed Me Lies

8. What Grows Inside

9. The Chosen

10. ...And I Wonder

 

Diszkográfia:

Hungry (1997)

Unholy (1998)

Ambiguity (2000)

Metus Mortis (2001)

Soul Temptation (2003)

Liquid Monster (2005)

Downburst (2008)

Memorial Roots (2009)

On the Spur of the Moment (2011)

Firesoul (2014)