Főkép

Az elmúlt időszakban több könyvvel kapcsolatos témán is elméláztam. Ezért történhetett meg, hogy hosszasan taglaltam a borítókkal kapcsolatos gondolataimat, rátok tukmáltam az ajánlókkal szemben támasztott aggályaimat, de nem hagytam szó nélkül a manapság újra divatba hozott, nőket célzó trendeket sem. Most azonban valami egészen másról szeretnék beszélni. Valamiről, ami érintőlegesen már előjött, de konkrétan még soha. Ez pedig azért alakult így, mert a téma bizony meglehetősen érzékeny, ahogy az már lenni szokott minden olyan esetben, amikor többek érdekeit sérthetjük. Mit is próbálok ilyen körülményesen körülírni? Nem mást, mint a pénz kérdését. A könyvek ára egyformán kényes olvasói és kiadó szemmel nézve (utóbbi kapcsán ajánlott olvasmány egy közelmúltban megjelent nyílt levél), de mindkét oldal máshogy tekint rá, és ebből kifolyólag máshol keresi a megoldást is.

 

Két évvel ezelőtt, ha valaki megkérdezte, mi az a maximális összeg, amit hajlandó vagyok kifizetni egy könyvért, azt válaszoltam, nagyjából 3000 forint és egy petákkal sem több. Ettől persze bizonyos körülmények között eltértem – például a háromkötetes, de egyben megjelenő A kurblimadár krónikája esetében, amit a zseniális Murakami Haruki írt, mégsem adtam érte hatezret. Kivártam, ahogy a legtöbb könyv esetében teszem, hogy akcióba kerüljön; különben is hajlamos vagyok a 15-20% kedvezménnyel kecsegtető online boltokból rendelni. Nem szépítem, olvasó vagyok, aki bérből és fizetésből él, jól meg kell néznem mire és mennyit költök, jelenleg pedig a könyves kis szenvedélyem több pénzt emészt föl, mint ami még megengedhető egy hobbinak.

 

Ki tudja, mennyibe kerül kiadni egy könyvet? Nos, én nagyjából tisztában vagyok vele, és a pontos számadatok ismerete nélkül nézzük meg, miként épül fel a fogyasztói ár. Először is, a kiszemelt művet meg kell venni. Ebben az árban benne foglaltatik az író díja, és ha idegen nyelven jelent meg, akkor a külföldi kiadójáé is. Ez egy nagyobb összeg, de messze nincs vége itt, ugyanis a kész szöveget, ha nem magyar, le is kell fordítani. Ehhez ugye szükséges egy jó, vagy fogalmazzunk inkább úgy, lehetőség szerint egy jobb fordító, aki szintén – a könyv terjedelmétől függően – elvisz egy nagyobbacska összeget. Ez a szakasz hosszú időt vehet igénybe, akár hónapokat, mialatt a pénzünk csak áll egyhelyben. De csak ezt követően jön a munka oroszlánrésze: a lektorálás és a szerkesztés – amiket költséghatékonyság miatt egyre több kiadó hagy el teljesen, vagy kurtít meg –, viszont itt még mindig csak kéziratról beszélünk. Ahhoz, hogy ebből könyv legyen, szükséges még néhány dolog.

 

Például egy borító, amit átvehetünk sok pénzért az eredeti kiadótól, vagy terveztethetünk egyet magunk is. Szükségünk van egy nyomdára, aki a borító típusától, a választott papír minőségétől, az oldalszámtól, a tördeléstől és az esetleges illusztrációktól függően ad egy árajánlatot. Csakhogy az ár nincs kőbe vésve, ugyanis egyenes arányban csökken a megrendelt darabszám növekedésével – magyarul minél többet rendelünk, annál kevesebbe kerül egy darab. És mindeközben belekezdhetünk a népszerűsítésbe. A különböző közösségi oldalak ingyen vannak ugyan, mégis kell valaki, aki folyamatosan frissíti azokat. Továbbá célzott hirdetésekkel keressük a közönségünket, aminek viszont már ára van. Természetesen ez sem egységes, más-más attól függően, hogy a reklám rádióban, tévében, interneten, nyomtatott sajtóban jelenik-e meg, no és ki ne felejtsük a plakátokat, amik egy villamos oldalától egészen a búzamezők közepéig terjedhetnek.

 

Továbbá léteznek egyéb kiadások, amik ugyan elenyészőek a többihez viszonyítva, de a végösszeghez hozzáadódnak. Ismert tény, hogy néhány kiadó a puhatáblás kartonborítókból lenyesett hulladékot használja fel könyvjelzőnek, így ennek az ára alacsony, de megint mások ugyanehhez eltérő minőségű papírt használnak, és bizony azt is ki kell fizetni. Aztán itt vannak még a tisztelet- és sajtópéldányok, amiket az előolvasók között osztanak szét és a közéleti szereplőket, újságírókat és a bloggereket illeti. Itt kapcsolódnak be a futárcégek, hiszen valakinek házhoz kell szállítani a kéziratokat, kész könyveket; de ki ne felejtsem véletlenül a köteles példányokat sem – jogszabály határozza meg, hogy mekkora példányszám felett, és mennyi darabot kell a kiadóknak beszolgáltatniuk a különböző könyvtárak számára. Továbbá szükségünk lehet egy jó esztétára is, aki még a nyomdába kerülés előtt megírja a fülszöveget – a külföldi megjelenések esetén szerencsésen megspórolhatjuk a díját, mert egy az egyben lefordítjuk az eredeti szöveget –, ami nem is olyan könnyű munka. Próbáltatok már eladni egy ötszáz oldalas könyvet tizenöt sorban? Persze az ajánlást író nem feltétlenül külön szakember, idehaza nem is jellemző, leggyakrabban a kiadók alkalmazottai maguk készítik, esetleg a könyv íróját vagy fordítóját kérik fel rá.

 

Szóval itt a könyv a kezemben, polcra is került már, de még mindig van kinek fizetni. Nem jellemző ugyan, de előfordulhat jutalékfizetés, ami az eladott könyvek után megilletheti az írót, viszont ami biztos kiadást jelent, azok a különböző rendezvények, könyvfesztiválok, író-olvasó találkozók, dedikálások. Ez ugye mind költség, ami részben leírható, de az adott pillanatban akkor is ki kell fizetni. Aztán a terjesztés sem egy-két peták. Nem minden kiadó, vagyis valójában elég kevés büszkélkedhet saját könyvesbolttal, és bár online üzlettel sokan rendelkeznek, minden könyves hálózat számára elérhetővé kell tennünk a termékünket. Ez nyilván presztízskérdés is, amiért hajlandóak vagyunk fizetni, de természetesen a szállítás és a raktározás sincs ingyen. A könyvre kerülő ár elosztása százalékos arányban, szigorúan hozzávetőlegesen a következő: egyharmada illeti a nyomdát, legalább a fele a terjesztőket, és a maradékból gazdálkodik a kiadó. És ez hogy lehet?

 

A folyamatban résztvevő értékesítési egységek felépítése a következő: kiadó, nagykereskedő, kiskereskedő, vásárló. A vásárlót leszámítva mindenki ráteszi a saját árrését. Ettől függetlenül a nagykereskedők rendszerint bizományba veszik be a könyveket, és többnyire 40%-os árréssel – ennél azonban lehet jóval több is – kínálják tovább a kiskereskedőknek. Ez minimum 20-25%-át tesz ki a végleges könyv árának, amihez még hozzáadódik a kiskereskedelmi haszon is – 30 vagy több százalék, a végösszeg 15 százaléka. Így jutunk el a korábban mondottakhoz, ugyanis szerencsétlen esetben – fura mód gyakran adódnak ilyen szerencsétlen esetek –, az árrések változásának köszönhetően, a terjesztők elvihetik a végleges ár felét, vagy kicsivel többet is. A kereskedelmi egységek részben, vagy teljesen ki is maradhatnak, viszont ebből kitűnik, hogy azok a kiadók járnak igazán jól, akiknek saját hálózatuk, illetve lehetőségük van bármilyen egyéb típusú értékesítésre – például online boltban.

 

Nézzünk egy példát: szeretnél vásárolni egy könyvet, ami a kiadótól 35% kedvezménnyel beszerezhető. Mi történik ilyenkor? Te jól jársz, mert jóval olcsóbban gyűjtöd be az áhított darabot, és jól jár a kiadó is, mert csupán a terjesztési költségek egy részét engedte el, azaz számra az ilyenformán történt értékesítés többlet hasznot hoz, ráadásul az összeg azonnal, közvetlenül hozzákerül. Tiszta sor!

 

Tehát már tudjuk, hogyan áll össze a könyv hátulján szereplő ár, és ha innen nézzük, a kiadók költsége hatalmas, a megjelenés után pedig még nem tudni, hogy megérte-e az egész hajcihő. Vagy megtérül és még hasznot is hajt, vagy nem, és akkor ráfaragunk. A kockázat a kiadót terheli, és amikor kiadóról beszélünk, akkor ebbe beletartozik mindenki, aki ott dolgozik, az ügyvezetőtől a takarítóig, mindenki, akiknek a bérét ki kell gazdálkodni a bevételből. Csakhogy, és itt kezdődik az olvasók problémája, az ár gyakran mégsincs arányban a kezünkben tartott könyvvel.

 

Folytatása következik...