Főkép

Andrew McDermott: FIFA Világbajnokság Brazília 2014

 

A FIFA 2014-es brazíliai világbajnokságának hivatalos kézikönyve, a labdarúgás legnagyszerűbb tornájának minden részletre kiterjedő, hiteles beharangozója, mely a benne található lenyűgöző fotók és a csapatokról, valamint sztárjátékosaikról készített szakértői elemzések révén nélkülözhetetlen olvasmány minden szurkoló számára. Könyvünk ezen felül bemutatja a stadionokat, a rendező városokat, valamint a világbajnokságok történetét, a kitölthető programfüzet segítségével pedig nyomon követhetjük a torna alakulását.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Thomas Mann: A varázshegy I-II.

 

Ebben a mélyen szimbolikus tartalmú regényben Thomas Mann a német irodalom klasszikus műfajának, a fejlődésregénynek hagyományait folytatja. Ennek megfelelően a regény nem egyéb, mint az "egyszerű és középszerű" hős, Hans Castorp belső fejlődésének rajza, aki a síkvidékről, az egészségesek világából háromhetes látogatásra érkezett a svájci szanatóriumba, ám a Varázshegy halálos bűvöletének áldozatul esve, hét évre a szanatórium lakója lett. Castorp betegségélménye, életidegensége, passzivitása, kereső szellemének kalandjai, álmodozásai, félénség mögé bújt gyermekesen szenvedélyes szerelme, a humanizmus értelmén, lehetőségén való töprengés - ezek a regény fő témái. A háború előtti Európa különböző ideológiái kelnek harcra a hős lelkéért: szinte enciklopédikus teljességgel vonul fel minden olyan szellemi áramlat, amely megérintette a századelő polgári értelmiségét. Hans Castorp testi egészségéért a különc orvosok, "lelke" megnyeréséért Settembrini, a 19. századi idealista-realista humanizmus képviselője és Naphta, a démonikus jezsuita küzdenek egymással. Ő maga viszont két csodálatos alak bűvkörébe kerül - előbb beleszeret Madame Chauchatba, a szeszélyes tatárszemű asszonyba, később lenyűgözi a jávai-holland dúsgazdag kávékereskedő nagyszabású egyénisége. Castorp előtt a természet, a művészet, a gondolkodás hatalmas tartományai bontakoznak ki. Végül visszatér az életbe - talán meghalni: a kezdődő 1914-es világháború csatamezején vesz búcsút tőle az író. A regény mondanivalója sokrétű. Olvasása elmélyült, filozófiai, elméleti érdeklődést is feltételez, ezek birtokában lebilincselő mű.

 

 

Conn Iggulden: Az uralkodó 5.    Az istenek vére

 

I.e. 44. március idusán Róma legnagyobb hősét, Julius Caesar consult brutálisan meggyilkolják saját szövetségesei, akik  a Senatusban  magukat szabadítóknak nevezik.  Ezek a szabadítók nem mérik fel azonban, hogy  Caesar  fogadott fia, Octavianus mekkora erőt képvisel . Őt később a történelem Augustus császár néven ismeri.

 

Miután Octavianus kiegyezik egyik legnagyobb ellenfelével, Marcus Antoniusszal, megakadályozza, hogy a római nép bosszút álljon a gyilkosokon Caesar haláláért. Minden igyekezete ellenére azonban a szabadítók többsége nem természetes halállal hal meg. Octavianus  gyűlölete és bosszúja elsősorban az Athénba menekülő Brutus, Julius Caesar gyermekkori barátja ellen irányul, aki mostanra a gyilkosok vezető alakja lett. A csata Philippinél dől el i.e. 42. október 23-án.

 

Julius Caesart több mint 20 késszúrással meggyilkolták

a nép a gyilkosok fejét akarja

véres megtorlás következik

i.e. 42. október 23. Philippi

 

 

 

 

Lionel Shriver: Születésnap után

 

Irina McGovern, az amerikai gyermekkönyv-illusztrátor Londonban éli biztonságos, megállapodott életet értelmes, hűséges és fegyelmezett partnere, Lawrence mellett – mindaddig, amíg egy este megmagyarázhatatlan vágyat érez, hogy megcsókoljon egy másik férfit, a szenvedélyes, extravagáns, elsőrangú snookerjátékost. Két, egymással versengő, alternatív jövő függ ettől az egyetlen csóktól, hiszen Irina döntése – hogy behódol-e a kísértésnek, vagy megmarad a Lawrence-szel való, látszólag biztonságos partnerkapcsolatában – nagy horderejű változásokat fog hozni a karrierjében, a baráti körében, a családi kapcsolataiban és mindennapi életének szövedékében is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

Buglyó Gergely: Oni:

A néma város

 

"Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy végre ígéretes, olvasni érdemes, rendkívüli tehetséggel bíró új magyar ifjúsági szerző született."

 

Böszörményi Gyula, az Álomfogó-regények szerzője

Áron és testvérei felvételt nyertek az Altare Tertium tagjai közé: vállalták a feladatot, hogy segítenek megóvni a Meratánok harmadik oltárát, amely utolsó kapocsként tartja össze a valóság szövedékét. Ehhez meg kell fékezniük az Arctalan Kóborlót, aki Anna lelkének mélyén lapul. De ha a Tertium tényleg nemes célért küzd, miért őriznek titkokat újdonsült tagjaik előtt? Miért nem fedik fel Annának a jóslatot, amelyből kiderülne, micsoda valójában a Kóborló?

 

Áronékat már nem éri meglepetésként, ha számító Virrasztókkal, eszelős Onikkal vagy más szörnyekkel kerülnek szembe, de csakhamar be kell látniuk: ha tényleg tudni akarják az igazat a Kóborlóról, akkor még a legendás Néma Város meglátogatásától sem riadhatnak vissza.

 

Az ötletekben és fordulatokban gazdag regény az Oni: Szürke vérrel elindult fantasy-trilógia második kötete.

 

 

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

 

A kamasz Emesét még gyerekkorában hagyta el az anyja és tért vissza otthonába, a tündérek áthatolhatatlan erdejébe. A lány azóta is visszavárja, de amikor eljön érte egy szív nélküli lovas, kénytelen szembesülni vele, hogy szülei sok mindent eltitkoltak előle, és a mágikusnak hitt másik világ egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte. Tündérek, lovagok, varázslat: mindez csak mese, az igazság sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb.

Az Ólomerdő egyszerre rendhagyó fantasy és árnyalt családtörténet, amely bátran szembemegy a mesékkel szembeni elvárásainkkal. Egy fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlható történet sorsról és döntésekről, ígéretekről és következményekről, valamint arról, hogy néha a mesehősök tetteit is irányíthatja önzés és hatalomvágy.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Neil Cross: Luther / Vihar előtt

 

Gyilkossági nyomozó. És már-már zseni.

Éles az esze; erős a jelenléte; jók a megérzései.

Megszállott.

És veszélyes.

 

John Luther főfelügyelőnek lenyűgöző a felderítési mutatója. Kivételes odaadást követel meg a barátaitól és a munkatársaitól. Senki, aki valaha mellette állt, nem mondhat egy rossz szót sem róla.

 

Mégis lábra kapnak olyan híresztelések, hogy Luther főfelügyelővel valami baj van – nem korrupt, nem lefizethető, hanem zaklatott. Elfojtott indulat munkál benne, amelyet időnként alig bír féken tartani, és amely néha az őrület határára sodorja, és olyan tettekre készteti, amelyeket nem volna szabad elkövetnie. Amelyek túllépnek a törvényes kereteken.

 

A Luther (Vihar előtt) a hős múltjába és gondolkodásába ad betekintést. Annak a bűnügynek a története, amely kikezdve és szétdúlva Luther személyes és szakmai kapcsolatait, a szakadékba taszítja. Ahol már az indulat, a bosszúvágy az úr. Ahonnét már a gyilkosság sincs messze...

 

 

 

Lloyd Clark: Kurszk. A legnagyobb csata. Keleti front, 1943

 

 

1943. július 5-én minden idők legnagyobb szárazföldi ütközete kezdődött az oroszországi Kurszk városának körzetében. A német és szovjet erők gigászi összecsapását a történelem egyik legfontosabb és a "totális háborút" leginkább megtestesítő csatájaként emlegetik.

 

A kurszki csata egyike volt a világtörténelem legvéresebb, szörnyű túlkapásokkal és iszonyú erőszakkal terhes csatáinak. Ez a lélegzetelállító hevességű, monumentális és sorsdöntő összecsapás nemcsak a keleti front helyzetében, de az egész második világháború menetében is fordulópontot jelentett. Ahogy Churchill is megjegyezte: Oroszország számára "Sztálingrád a kezdet vége, Kurszk pedig a vég kezdete volt."

 

A legfrissebben elérhető levéltári anyagok, a veteránok beszámolóinak és egyéni, emberi történetek felhasználásával Lloyd Clark ragyogó, lenyűgöző és szívszorító krónikáját adja ennek a hihetetlen összecsapásnak.

 

 

 

 

 

 

Robert Galbraith: Kakukkszó

 

Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.

 

Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Veronica Roth: A hűséges

 

Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek.

Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.

 

 

 

 

 

 

 

 

Gill Hornby: Méhkas

Méhkirálynőből csak egy lehet

 

A Szent Ambrusban újabb iskolaév veszi kezdetét. Miközben a gyerekek az osztálytermekben sajátítják el az ismereteket, anyáik is komoly leckékben részesülnek. Sokat tanulnak például a barátságról. Az árulásról. A közösség törvényeiről, a hatalom múlékony voltáról... és arról, hogyan érhetik el, hogy őket is meghívják a többiekkel ebédelni.

 

BEATRICE – idén is vitathatatlanul ő a méhkirálynő, aki isteni jogon uralkodik a pénzgyűjtő akciók szervezése felett... ahogy tavaly, és nyilván az összes ezt követő évben is.

 

HEATHER – annyira vágyik arra, hogy ő is beszállhasson a feladatokba, annyira vágyik arra, hogy felfigyeljenek rá, annyira vágyik arra, hogy tartozhasson valahová.

 

GEORGIE – annyira vágyik egy cigarettára.

 

És RACHEL, aki kellő távolságot tartva tanulmányozza mindannyiukat, ám hamarosan rá kell döbbennie arra, hogy milyen keskeny mezsgye választja el a másokon derülő megfigyelőt és a szerencsétlen számkivetettet.

 

A Méhkas végtelenül jó humorral, éles szemmel megírt történet, amely női barátságokról és hatalmi játszmákról szól, valamint arról, milyen örömökkel és kockázatokkal (na jó, főleg kockázatokkal) jár az, amikor valaki igyekszik megtenni mindazt, ami csak tőle telik.

 

 

Scott Westerfeld: Góliát

 

Sándor herceg és Deryn a Leviatánon utazik kelet felé, amikor léghajójukat utasítják, hogy Szibériában vegyen fel egy szokatlan utast, a feltaláló Nikola Teslát. Az őrült géniusz azt állítja, hogy fegyvere, Góliát véget tud vetni a háborúnak, de vajon kinek az oldalán áll?

Titkos küldetésük során Sándor végre megismeri barátja legmélyebb titkait: Deryn nemcsak hogy fiúnak öltözött lány, de szereti is őt.

A korona sorsa, egy nagyváros pusztulása és egy közrendű lány szerelme is Sándor következő lépéstől függ.

A Góliát izgalmas lezárása Scott Westerfeld rendkívüli Leviatán-sorozatának.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kilian Jornet: Futni vagy meghalni

 

Kilian Jornet 1987-ben született.

Élete első éveit a pireneusokbeli Cap del Rec turistaházban töltötte, ahol a szülei dolgoztak. Fiatal kora óta érdekli a síelés és a magashegységek világa. Hatévesen már megjárta az Aneto és a Posets csúcsát. Tízévesen végigjárta a Pireneusokat kelet–nyugati irányban átszelő túraútvonalat. Jelenleg számos hegyifutásrekordot mondhat magáénak, háromszoros skyrunning-világbajnok, négyszeres Európa-bajnok és háromszoros UTMB-világbajnok (Ultra-Trail du Mont-Blanc, 2008, 2009, 2011), egyéb komoly túrasí- és hegyifutó-teljesítményei mellett.Eddig elért eredményei saját sportágain túl is kiemelkedő rekordnak számítanak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rebecca Gablé: Fortuna mosolya

 

Anglia, 1360. Apjának, Waringham egykori grófjának halála után a tizenkét éves Robin megszökik a kolostoriskolából, és istállószolga lesz a birtokon, amely valaha a családjáé volt. Egy állítólagos felségáruló fiaként földönfutóvá válik, kiszolgáltatva a nemesek önkényének. Főként Mortimer, az új gróf fia teszi pokollá Robin életét, beleköt, ahol csak tud. A két fiú halálos ellenséggé válik.

De Robin járja a maga útját, amely végül visszavezet az udvar, a nemesek és a lovagok világába. A karizmatikus Lancaster hercegének oldalán hadjáratokat, felkeléseket és politikai diadalokat él meg – és olyan nőkkel találkozik, akik éppoly veszélyesek, mint amilyen gyönyörűek.

Fortuna szerencsekereke azonban egy pillanatra sem áll meg... és miközben az uralkodásra alkalmatlan ifjú király csaknem romlásba dönti az országot, Robin egyszerre megint szembekerül ősi ellenségével...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Odette Beane: Egyszer volt, hol nem volt

Ébredés

 

Emma Swan élete cseppet sem hasonlít egy tündérmeséhez. Nincsen senkije, amióta kisbaba korában magára hagyták. Mindez megváltozik, amikor huszonnyolcadik születésnapjának estéjén megjelenik az ajtaja előtt Henry, egy tízéves kisfiú, akit Emma a születésekor örökbe adott. Váratlan látogatása mindent a feje tetejére állít.

Henry elviszi Emmát a Mayne állambeli Storybrooke-ba, ahol él, és ahol állítása szerint minden lakos mesefigura, aki nem emlékszik valódi kilétére. Márpedig ha Henrynek igaza van, akkor Mary Margaret Balnchard, a kedves és magányos tanítónő valójában Hófehérke, a híres hercegnő... és egyben Emma rég elvesztett édesanyja.

Meseországban Hófehérkét rabló képében látjuk, aki gonosz mostohája, a királynő elől szökött meg, és kénytelen száműzetésben élni. Hófehérke fiatal nő, aki beletanul a hősi létbe, és bármit megtenne, hogy boldogan élhessen igaz szerelmével, a szőke herceggel, Délceggel míg meg nem hal.

Minél közelebb kerül Emma Henryhez, annál nehezebb figyelmen kívül hagynia az átkot, amely Storybrooke-on ül és összeköti őt Mary Margarettel. Ha Emma képes elfogadni sorsát Storybrooke megmentőjeként, és megtöri az átkot, végül rátalálhat családjára is, amiről egész életében álmodott.

 

  

 

Rudyard Kipling: A dzsungel könyve

 

A Dzsungel éji dala

 

És Meng denevér-szárnyán jön az éj,

Kiürülve mező, legelő,

Pajtában a csorda le van lakatolva,

Mert most bújunk mi elő.

Karomé, körömé, a vadászörömé

Ez az óra! Lesz, vért aki ont,

Lehet ölni – de ölvén se felejtjük a törvényt,

Mit a Dzsungel Könyve kimond.

 

Kipling örökérvényű klasszikusa Varró Gábor és Varró Dániel friss fordításában, Békés Rozi varázslatos hangulatú illusztrációival.

 

 

 

 

Moskát Anita: Bábel fiai

  

Folyik a munka Bábelben, mert mindenki tudja: aki felhúzza a tornyot, azé a hatalom. Az építkezésnél használt ereklyék, amelyek egy másik világból származnak, kezdik felmondani a szolgálatot, a papság soraiban intrika üti fel a fejét és lázadással fenyeget. A próféta, aki a bábeli egyházat alapította, halott, a torony pedig a mi világunkból szólít magának új látnokot.

 

Dávid, a korábban festőként dolgozó fiatalember egy ideje látása fokozatos elvesztésével küzd. Zavaros vízióiból megtudja, hogy a torony vette el szeme világát, ezért Bábelbe utazik, de hamarosan belekeveredik az egyházon belüli hatalmi játszmákba. Arzén, a város új főpapja, próbál kitörni édesapja árnyékából, a reformoknak azonban nincs helye ott, ahol vérrel és testrészekkel áldoznak Bábelnek.

 

A bibliai Bábel történetére alapozott modern és kegyetlen regényben vallás és babona csap össze a racionalitással. Moskát Anita novellái után az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb magyar fantasztikus könyvével jelentkezik.

 

 

 

 

 

Stephen Hawking: Az én rövid történetem

 

Stephen Hawking a Világegyetem titkainak felderítéséről szóló sikerkönyvek egész sorával kápráztatta el a világ olvasóközönségét. Korunk talán legnagyszerűbb kozmológusa most először befelé tekint, és saját életét és szellemi fejlődését tárja az olvasó elé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt

 

Szeptember első kalandja óta visszavágyott Tündérföldre. Amikor végre visszajut, megtudja, hogy a birodalom lakóinak árnyéka – és varázsereje – már egy ideje Alsó-Tündérföldre szivárog. Az alvilágnak új uralkodója van: Halloween, a sivár királynő, Szeptember árnyéka. Halloweennek pedig esze ágában sincs visszaadni Tündérföld árnyait.

 

Valente első Tündérföld-könyvének rajongói tobzódhatnak a buja környezetben, az érdekes karakterekben, Szeptember utazásának gyönyörű nyelvezetében. Mindezeket Ana Juan, a kiváló grafikus kelti életre. Az olvasók ismét viszontláthatják Ellyt, a könyvgyíkot és Szombatot a máridfiút. Alsó-Tündérföldön azonban még a legjobb barátok sem mindig azok, aminek látszanak...