Főkép

Hála az égieknek – vagy éppen ellenkezőleg; ez erősen nézőpont kérdése – az utóbbi években igencsak szép számmal jelentek meg (szak)könyvek, (úti)kalauzok, albumok, melyeknek az alkoholok különböző „fajtáiról” szólnak. A piacon fellelhető kínálatot tekintve hajlok arra, hogy talán túl sok is kezd lenni belőlük, és az egyszeri embernek egyre inkább oda kell figyelnie, hogy egy adott témában... izé, nedűvel kapcsolatban melyik könyvet is emeli le a polcról.

 

Ian Buxton cseppet sem rövid című könyve tökéletes választás - több szempontból is. Ne menjünk most bele kis hazánk viselt dolgaiba, de – tetszik vagy sem – pénztárcakímélés okán az egyik fő szempont lehet a fent nevezett úriember írásműve. Már ha whiskyre vágyunk. Jó whiskyre. És azok nem feltétlenül azok, amiket a „hiperszupermarketek” polcain megtalálunk „ákcióban olcsóért”. A válogatás egyik szempontja az ár volt. Persze van ebben a könyvben olyan itóka, amiért harminc-negyvenezer forintot is elkérnek – vagy még többet – palackonként, de ezek tényleg megérik az árukat. Egy másik szempont, hogy Ian Buxton bennfentes. Több mint két évtizede dolgozik a whisky-iparban, szakíróként is hírnevet szerzett, és sok versenyre hívják zsűritagnak. Így talán elmondható, hogy több száz fajtát kóstolt már, és valamicskét konyít ezekhez az italokhoz. Szintén fontos szempont volt az elérhetőség kérdése. A könyvben szereplő whiskyk mindegyike – három-négy kivételtől eltekintve – viszonylag könnyen beszerezhető, így ne is keressünk benne olyat, amit már a gyártás előtt az utolsó cseppig eladott az adott lepárlóüzem egy másik whisky alapanyagának. Utolsóként egy nekem különösen szimpatikus válogatási szempontot említenék: a saját kedvencein kívül a szerző minden iparági ismerősét megkérte, hogy nevezze meg a neki legkedvesebb whiskyt, és ha az a saját gyártmánya volt, akkor azon kívül egy tőle függetlent is. Nos, nagyjából így állt össze a százegyes lista.

 

És akkor most ejtsünk néhány szót a könyv felépítéséről. Az italok ábécésorrendben követik egymást, aminek praktikusságát, azt hiszem, nem kell különösebben magyaráznom. Egy adott oldalpár bal felén láthatjuk a termékről készült fotót – hogy ezek miért a képzeletbeli bal margóhoz lettek igazítva és miért csúsznak ki több esetben a lap alján, számomra rejtély. Formabontónak formabontó ugyan, ellenben szerintem nem csinos. Ugyancsak itt kaptak helyet az előállítók adatai, valamint a hozzáférhetőség és az árkategória jelölése, továbbá itt találjuk a lepárló weboldalának linkjét is, ami valamilyen oknál fogva elforgatásra került, így ha netán el akarjuk olvasni, akkor a könyvet el kell fordítanunk. Ez sem szokványos, ellenben egy idő után kényelmetlen.

 

És akkor a jobb oldal. Joggal merülhet fel a kérdés: mit is lehet írni egy… pardon, százegy whiskyről oldalakon keresztül? Egyrészt keveset, másrészt sokat. Hihetetlenül hangzik, de ebbe a terjedelembe belefér, hogy a szerző ejtsen pár szót az adott whiskyt előállító lepárlóról, annak történetéről, az adott nedű keletkezéséről, s ha van, akkor az eltérő korú „testvéréről”, esetleg még össze tudja hasonlítani más whiskyvel. Ezen kívül tud anekdotákat mesélni Orwellről és az 1984 keletkezéséről, vagy az antialkoholista Johnny Deppről, aki állítólag egy adott whiskyből mindig rendel egy pohárral csak azért, hogy megszagolhassa. Vagy éppen idézhet az egyik példaképétől, Michael Jacksontól (nem keverendő össze az énekessel; egy méltán világhírű „italipari” szaktekintélyről beszélünk, aki sajnos már nincs köztünk), vagy nagyon finoman és könnyeden „beszólni” az adott termék gyártójának („Tartsuk csak meg a fényűző fadobozt: épp megfelelő méret egy tengerimalac vagy egy futóegér temetéséhez.”), vagy, ne adj isten, a The Guardiannek. És ha ez nem lenne elég, akkor itt kap még helyet az adott nedű jellemzése színre, illatra, ízre és lecsengésre bontva.

 

Ian Buxton munkája nyomán egy könnyed és kifinomult könyv született, amely megérdemli, hogy minden magára alkoholfogyasztásilag valamicskét is adó ember polcán helyet kapjon. És nemcsak azért, mert jól veszi ki magát, hogy ott van egy ilyen mű, hanem mert gyakorlati haszna is akad – én például már be is szereztem egy olyan palackot, amiről még életben nem hallottam, s egyébként már kinéztem a következő két-három „versenyzőt” is. Egészségünkre!