Főkép

A Dűne. A bolygó, amelyet a külvilág Arrakisnak nevez; a bolygó, amelynek minden négyzetméterét ellepi a sivatag; a bolygó, ahol a homokférgek élnek; a bolygó, melynek aranynál (de nem a víznél!) is becsesebb kincse az élethosszabbító hatású, a jövőbelátást elősegítő fűszer – a bolygó, amely az egész teremtett világot megrázó események kiindulópontja lesz. Az emberek által benépesített univerzumot összefogó Birodalom ugyanis erre a zord planétára küldi az Atreides-családot, az Impérium leghatalmasabb Házainak egyikét, hogy a kezükbe vegyék a fűszerkitermelés és –szállítás monopóliumát. A családfő, Leto (és vele együtt fia, Paul) pedig el is kezdi a Dűnén folyó élet átrendezését, melyben nagy segítségre számít a fremenektől, a titokzatos néptől, akik a sivatagban élnek, látszólag elzártan és nagy vízhiány közepette.

 

Paul anyja, Lady Jessica, aki a Bene Gesserit, egyfajta testi és lelki kiképzést nyújtó (a bámulatos megfigyelőképességtől kezdve a közelharcig) rend tagja, rendtársaival együtt azt a célt tűzte ki, hogy a nemesi családok génjeinek keresztezéseként „kitenyésszék” a tökéletes férfit, a Kwisatz Haderach-ot, aki fel tudja fedezni az idő és tér alagútjait, bármit láthat, s ennek következtében szabadon „alakíthatja” az univerzumot. Hozzájuk hasonlóan a fremenek is megváltójukat keresik, a férfit, aki irányt mutat nekik a kemény életükben, „azt, aki a Paradicsomba vezet”. Amikor Paul a bolygóra érkezik, mintha hirtelen összesűrűsödtek volna események, s minden jel arra mutat, hogy valójában ő a Mahdi, a Lisan al-Gaib, a férfi, akit a Bene Gesserit épp annyira keresett, mint a fremenek. De valóban ő lenne a legendák prófétája? Ez még csak az első azon számtalan kérdések közül, amelyek végigkísérik Paul Atreides, a későbbi Paul Muad-Dib életútját.

 

Évszázadokon (sőt, évezredeken) átívelő eseménysorozat veszi itt kezdetét, Frank Herbert monumentális regényciklusának, a Dűnének az első pillanatait vehetjük szemügyre. Paul életének történései nem csupán az Arrakis bolygóra lesznek hatással, de az egész Birodalmat is a változásba sodorják, apró (és nem olyan apró) tettei befolyásolják majd millió és millió ember életét. Pedig Paul történetünk kezdetén még csupán egy – noha valóban rendkívüli ügyességű, nagyon okos és találékony, ám mindezen túl is ­mindössze egy – fiú, aki nagy tettekre hivatott. A Dűne cselekményének során azonban felnő, és (talán nem árulok el nagy meglepetést azzal, ha elárulom) beteljesíti sorsát, mint a Kwisatz Haderach. Hogy ez a sors persze mit jelent, azt már nem is olyan egyszerű megmondani…

 

A Dűne sorozata azonban ennél több. Herbert nem csak egy történetet, egy egyébként kétségtelenül hatalmas léptékű, s mindvégig nagyon ügyesen felépített cselekményt mond el: valójában egy világról mesél. Mesél, írom én is, mert ennél jobb kifejezés nem áll rendelkezésemre – Herbert szavai nyomán hihetetlen pontossággal, bámulatos részletességgel egy teljes társadalom, vallási és politikai rendszer bontakozik ki a szemünk előtt. S itt még nem áll meg, hanem folyton folyvást megkérdőjelezi az általa alkotott mítoszt, újabb és újabb értelmezésekbe bocsátkozik, hogy közben egyre jobban elmélyedjen a felvázolt témákban. Úgy beszél a Muad-Dibet övező vallásról, hogy közben nem feledi a politikai, hatalmi aspektusait sem, az egész társadalom szerkezetét boncolja, struktúráján keresztül megragadja az emberek érzéseit, ugyanis a sorozat „emberi” oldala legalább ennyire gondolkodásra ösztönző.

 

Paul Muad-Dib, és főleg később, gyermekei esetében ugyanis elsődleges fontosságúvá válik a jövőbelátás képessége, melynek segítségével pillanatok alatt jobbá, erősebbé tehetik az emberiséget, vagy éppen a teljes pusztulás szélére hajszolhatják. Tetteik nyomán számtalan ember élete megváltozik, ez pedig olyan terhet ró rájuk, amelyet kétséges, hogy fel lehet-e egyáltalán dolgozni. Herbert nem fukarkodik morális kérdéseinek kibontásával, bátran foglalkozik az emberek befolyásolásával, a jövő előreláthatóságával és az emberi természet alapjaival – szereplőit olyan helyzetekbe hajszolja, ahol önnön létüket kell megkérdőjelezniük. Paul „prófétai” vagy akár mondhatjuk, hogy „megváltói” léte folyamatos átalakuláson esik át, újra és újra kétségbe kell vonnia saját döntéseit és jövőbeni lépéseit, hogy aztán a fia minden korábbiakat felülmúló változásokat indítson el – de ez már egy másik történet.

 

Három regényt tartalmaz ugyanis Frank Herbert teljes science fiction univerzumának első része, A Dűnét, A Dűne messiását, illetve A Dűne gyermekeit, hiszen mi mással is kezdődhetne a  szerző életművének újbóli kiadása, mint a legismertebb sorozatával. Ebben a háromban Paul életét követhetjük végig, az Arrakisra érkezéstől kezdve a haláláig, s közben a számtalan karakteren keresztül egy galaktikus méretű eseménysorozat tűnik fel. Rögtön A Dűnében az Atreides-háznak az ősi ellenségükkel, a rivális Harkonnen-házzal kell megküzdenie, akik a bolygó mellett az egész Impérium feletti uralmat is szeretnék – lehetőleg úgy, hogy közben az írmagjukat is kiirtsák az Atreideseknek. Sokszereplős játszma ez, hiszen Arrakis bolygója nagy meglepetéseket rejthet az óvatlanoknak, a kegyetlen sivatag olyan kitartásra, eltökéltségre sarkallhatja a keményszívű embereket, hogy senki sem állhat az útjukba.

 

A fremenek mellett azonban szervezkednek a Bene Gesserit tagjai is, akik Paul feltűnése után sem akarnak lemondani tenyészprogramjukról; mint ahogyan az Űrligának – az egyetlen társaságnak, akik képesek az űrben utazni (méghozzá az arrakisi fűszer segítségével) – is megvannak a saját céljai. A Dűne messiása újabb feladatot állít Muad-Dib elé, akinek ugyan immár óriási hatalom áll rendelkezésére, a jövő azonban olyan utakat mutat számára, hogy még az ellene készülő merényletet is elfogadható alternatívának tekinti. Ez a kínzó kétség pedig rátelepszik az egyébként a másik kettőhöz képest jóval rövidebb regényre, Herbert a mély melankólia mellett az olvasót is bevezeti a jövő rejtelmeibe – ahonnan már közel sem biztos, hogy ki is tudunk keveredni.

 

Szorult helyzetünkön azonban A Dűne gyermekei is csak ideig-óráig segít, hogy aztán talán még mélyebbre lökjön. Középpontba immár nem Pault helyezi, hanem gyermekeit: II. Letot és Ghanimát, a hasonlóan elképzelhetetlen képességekkel megáldott ikerpárt, akik tudják: ha nem tesznek valamit az emberiségért, akkor félő, hogy örökre el fog pusztulni. Nem elég, hogy a Dűnén a különböző éghajlati-változásoknak köszönhetően eltűnőben a fűszer (ugyanis a hatalmon lévők szeretnék „élhetőbbé” tenni a bolygót), de Aliát, Paul szintén „megáldott” (vagy megátkozott?) húgát is lassan a hatalmába kerítik a képességei, amellyel a reménytelenség küszöbére sodorhatja a világot. Ezen borzalmak közepette kell a jövő (és múlt) tudásától révedező ikerpárnak megtalálni az egyetlen helyes ösvényt, ami talán épp annyira rossznak tűnik, mint a lehetséges alternatívák.

 

Ezt a gyötrelmes útkeresést pedig Herbert – amellett, hogy csodás elevenséggel jeleníti meg – gyakorlatilag az első feltűnésétől kezdve bölcseleti síkra tereli, elmélkedései legalább olyan fontos alkotórészei a regényeknek, mint az egyébként izgalmas pillanatban bővelkedő cselekménye vagy a rendkívül szórakoztató párbeszédei. Néha már kicsit túl fontossá is válnak, mintha egyes jeleneteket csak azért írna meg, hogy a szereplők által elmondott gondolatokat papírra vesse, ez pedig olykor a történet gördülékenységének rovására megy, nem mindig olyan egyszerű gond nélkül befogadni. Mégis, legalább annyira élvezetes ezeket olvasni (feltéve, ha valaki képes a gondolatokra koncentrálni hosszú oldalakon át), mint a különböző fordulatokat, amelyekből szintén nincs hiány – csak a sodró lendületet és a sziporkázást egy kicsit máshogy kell elképzelnünk, mint azt esetleg a kortárs sci-fikben megszokhattuk.

 

Belekezdeni márpedig mindenkinek ajánlott, aki szereti a science fictiont – hogy mást ne mondjak, legalább annyira alapmű a műfajban, mint mondjuk Asimov vagy Clarke alkotásai. A Szukits Kiadó a Frank Herbert-életművet felkaroló új, gyűjteményes sorozata ilyen tekintetben pedig rendkívül becsülendő vállalkozás, ráadásul kifejezetten javasolnám azoknak, akik időtálló, még a polcon is jól mutató formában szeretnék kézbe venni a szerző műveit. Az persze más kérdés, hogy méretei miatt nem épp könnyen kezelhető, mint ahogy az is zavaró szépséghiba, hogy a Dűne-sorozathoz kapcsolódó térkép és szójegyzet a kötet közepén kapott helyet (viszont az egységesített név- és szóhasználat óriási pozitívum), de ezek már csak az igényes kiadások rajongójának sirámai. Aki egyébként szintén arra biztat mindenkit, aki netalán még nem tette meg, hogy mindenképpen kezdjen bele a sorozatba: garantáltan nem mindennapi élményben lesz része.