Főkép

Érdekes dolog ez a black metal. Relatíve fiatal keményzenei műfajként olyan sokféle irányzatot és vadhajtást termelt ki magából az idők folyamán, ami egyedülálló még a szerteágazó metalzenei műfajok világában is. Viszont annak ellenére, hogy idővel természetesen „ő” is megtalálta az útját a mainstreambe, a black metal alapvetően mégis meg tudott maradni az undergroundban, és földalattiságának minden értékét megőrizve élte túl a születése óta eltelt időt. Az undergroundra pedig, ha valami, hát egy dolog biztosan jellemző: a hűség. Éppen ezért számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy szép számmal lesz közönsége az Inquisition mostani magyarországi koncertjének, még azzal együtt is, hogy a bulit szinte tényleg csak az utolsó percben hirdették meg. A koncert amúgy tényleg tűzoltás jelleggel jött létre, mivel ezen az estén a kolumbiai/amerikai zenekar a Behemoth előtt lépett volna fel Bécsben, de a helyi promoter végül nem kért belőlük, így lehetőség nyílt egy újabb budapesti fellépésre (ha jól számolom, szám szerint a harmadikra).

 

És igazam is lett. A korai kezdés ellenére már fél nyolckor ott sorakoztak az emberek a Kék Yuk előtt: a szerencsésebbek a lépcső tetején, az igazán kult arcok a szemerkélő esőben. Az elhúzódó beállás nem sok jót sejtetett, de az első banda, a budapesti Necroratory mégis a kiírás szerint, kő pontosan kezdett. A srácok debütáló lemeze tavaly jelent meg, ők pedig tisztességesen le is nyomtak szinte minden dalt róla. A kísérletezés elég távol áll a zenekartól, mivel a black metal egyik leginkább hagyománytisztelő válfaját művelik, de szerencsére elég jó dalokat írnak ahhoz, hogy ne váljanak középszerűvé vagy unalmassá. Bár az élő teljesítményen még volna mit javítani, főleg a pontosság terén, szégyenkezésre semmi ok, és a közönség visszajelzései alapján is úgy tűnt, az underground szívében bőven van hely még a Necroratorynak.

 

Utánuk, rendhagyó módon, egyből a főzenekar következett, gondolom a Behemoth turnéhoz való visszacsatlakozás miatt, azonban a szigorú menetrend rájuk már nem igazán vonatkozott. Inquisitionék késve, csak fél tíz környékén álltak színpadra, akkor viszont vittek mindet. Elképesztő belegondolni (és látni), hogy ez a zenekar valóban két tagból áll, és hogy a dob-gitár/ének felállásból black metal esetében is ilyen sokat ki lehet hozni még élőben is. Ha az ember becsukja a szemét, olyan érzés, mintha a gitár fronton legalább három ember állna, Dagon ugyanis megállás nélkül teker, miközben remek riffeket és hangulatfokozó effekteket, színezéseket és persze rengeteg dallamot is játszik. Emellett összetéveszthetetlen hangján kántál és mormol, ami leginkább úgy hangzik, mintha hipnotikus tibeti mantrákat, vagy valamelyik Nagy Öreg suttogását hallgatnánk (a sötétből) a lovecrafti világ szörnyűségeiről. A dobos, Incubus pedig egyszemélyes harci gépezet, aki végig együtt él Dagon gitárjátékával, és döbbenetes energiával és odafigyeléssel (a pontosságra itt már egyetlen rossz szót sem lehet szólni) nyomta végig a koncertet. Eszméletlen az az összhang és lendület, amivel ledarálták a műsorukat, úgy, hogy közben a dalaik nem evilági hangulatát és misztikus atmoszféráját is remekül meg tudták idézni.

 

Mindez persze semmit se érne jó dalok nélkül, de az Inquisition több mint húszéves életművéből azért szerencsére bőven van miből válogatni, főleg úgy, hogy az utolsó két lemez (a 2011-es Ominous Doctrines of the Perpetual Mystical Macrocosm,és a tavalyi Obscure Verses for the Multiverse) is minden tekintetben csúcsteljesítmény. Számomra azonban az egész este legjobb élménye mégsem a főzenekar koncertjéhez köthető (bármennyire elsöprő is volt), sokkal inkább az egész eseményhez; őszinte örömmel láttam ugyanis, hogy sokan vannak még, akik szeretik és megbecsülik nem csak a black metalt, hanem a fősodorhoz nem köthető zenei műfajokat általában, és szervezői oldalról elég energiát fektetnek bele, hogy elhozzanak ilyen bulikat, a hallgatóság oldaláról pedig elég pénzt és időt áldoznak rá, hogy megérje akár még utolsó pillanatban is leszervezni az Inquisitiont.

 

Még két megjegyzés a végére:

1. Bár a Neverheard disztró határozatlan ideig szünetel, jó volt látni, hogy Balázs koncertekre azért még eljár, és továbbra is terjeszti, nem csak az igét, de az obskúrusabbnál obskúrusabb magyar és külföldi lemezeket is.

 

2. A betegség az Inquisition után már annyira maga alá gyűrt, hogy a Svoid és a Kolp koncertjét kénytelen voltan kihagyni. Svoidékat elég sokat láttam az elmúlt fél évben (mindig meggyőződéssel és elhivatottsággal tolják végig a bulikat), de a Kolpért vérzett a szívem, mert a Witchcraft mellett szerintem a mai underground színtér egyik legjobb zenekara (legalábbis lemezen), és nagyon kíváncsi lettem volna az élő teljesítményükre is.