Főkép

Rég elmúlt korok zeneszerzőinek munkái elsősorban feldolgozások formájában jutnak el a hallgatókhoz, és még akkor is távolinak tűnhet egy-egy kompozíció, ha az elmúlt idő valójában olyan rövid, hogy a felvételen akár magának a szerzőnek az előadásában is meghallgatható egy adott darab. Ki ne ismerné a „Straight No Chaser” különböző verzióit Keith Jarrett-től, de hányan hallották már és hányféle előadásban magától Thelonious Monktól? Igen, valamikor biztosan, olyan homályos emlékként dereng egy zenetörténeti órán a videó a kalapban zongorázó figuráról, de egy fiatal elmét természetszerűen érdekel jobban az új, az éppen aktuális változat, mint a régi, az inkább csak történetileg érdekes darab.

 

Aztán ha az idő előrehaladtával exponenciálisan nem is változik a múlthoz való viszony, hiszen a jazz egyik ereje éppen állandó változékonyságában rejlik, egy régi művész értéke éppen attól nő folyamatosan, hogy képes még mindig friss maradni ebben az állandóan változó folyamban is. Thelonious Monk ezen művészek egyike, akitől egy most megjelent koncertfelvétel olyan erőteljes hangképet fest, amelyet bárki szívesen hallgathat meg most is és feltehetően még nagyon sokáig az eljövendő idők során.

 

Párizsban járunk, ’69 decemberében a Salle Pleyelben, ami azért különleges, mert Monk nem lépett fel sokat a hatvanas évek közepe után. Ezért ebben az évben már senki sem számított igazán arra, hogy Monk egy régebbi társával, Charlie Rouse-szal (szaxofon) útnak ered egy egészen fiatal, utolsó pillanatban alkalmazott ritmusszekcióval, Nate Hygelunddal (nagybőgő) és Paris Wrighttal (dobok), hogy nyolcadik alkalommal is turnézzon Európában. A hosszas londoni tartózkodás után a Ronnie Scott’sban, a Duke Ellington hetvenedik születésnapjára rendezett koncerten lépett fel Berlinben, majd Köln és Itália után Párizs következett, mely koncert felvételén így már egy egészen jól összeszokott kvartettet hallgathatunk. Monk nagy kedvvel játszik, a „Ruby My Dear” balladát ilyen dinamikával és élettel teli fényekkel azóta sem zongorázta senki, amit követően a „Straight, No Chaser” olyannyira felhevíti a koncertterem közönségét, hogy minden egyes szólót nagy taps kísér.

 

 

Az egész koncertfelvételre ez a folytonosan áradó energia és egyfajta derű jellemző, ami szinte mesebeli világként tár elénk egy alapvetően nagyon sokféle társadalmi feszültséggel áthatott kort, melynek amerikai hátteréről és annak Monkhoz való viszonyáról Robin D. G. Kelly, a Thelonious Monk: The Life and Times of an American Original (2009) könyv szerzője ír a CD-füzetben megtalálható esszéjében.

 

A kiadás grafikája és akvarell illusztrációja egyébként rendkívül ízléses, és ha tehetik, akkor a DVD-vel együtt megjelent példányt szerezzék be; egészen biztosan érdemes nem csak meghallgatni, hanem megnézni is a koncertet.

 

Előadók:

Thelonious Monk – zongora

Charlie Rouse – szaxofon

Nate Hygelund – nagybőgő

Paris Wright – dobok

 

Vendég:

Philly Joe Jones – dobok

 

A lemezen elhangzó szerzemények listája:

1. I Mean You

2. Ruby My Dear

3. Straight, No Cheaser

4. Bright Mississippi

5. Light Blue

6. Epistrophy

7. Don’t Blame Me

8. I Love You Sweetheart Of All My Dreams

9. Crepuscule With Nellie

10. Bright Mississipi (Reprise)

11. Nutty

12. Blue Monk