Főkép

Jól megírt fülszöveg, egyszerre provokatív, figyelemfelkeltő és szexis borító – az előjelek egy érdekes, mindenképpen a sikerlisták élére pozícionált könyvet sugalltak, ezek után némi hezitálással vettem kézbe, mivel teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy nem én vagyok a célcsoport. Még mindig az első feleségemmel élek, és messze áll tőlem a könyv elbeszélőjének mentalitása is. Kis túlzással én alapban rendelkezem azzal a tudással, aminek Leif Lasse Andersson a történet végére birtokába jut.

 

Félreértés ne essék, nem kívánom földbe döngölni a Szex-krízis-pasik című művet, épp ellenkezőleg, minden egyedülálló, interneten aktív életet élő, ott ismerkedő ember számára javaslom az elolvasását. Ugyanis rengeteget lehet tanulni belőle. Mennyire higgyük el a különféle profilokban leírtakat? Mik az így összehozott randik hátrányai? Egyáltalán, mire számíthatunk, mennyi esély van a tartós kapcsolatra? Csupa olyan tudnivaló, aminek birtokában elkerülhető a későbbi csalódás.

 

Mindezeken túl a történet felfogható a fogyasztói társadalom kritikájának is. Amikor azt sulykolják belénk, hogy minél több anyagi javat habzsoljunk fel, óhatatlanul bekövetkezhet az emberi kapcsolatok elértéktelenedése, sima árucserévé válása. Azt pedig, remélem nem kell részleteznem, hogy hova vezet, ha egymás tisztelete, saját felelősségünk vállalása helyett a szexuális aktusok mennyiségére, a másik kihasználásra, becsapására kerül a hangsúly.

 

Természetesen nem azt mondom, hogy fiatalon, családalapítás előtt ne ismerkedjünk, ne keressük az igazit, de amikor a partnerváltás már napi rutinná válik, akkor nem kalandról vagy tapasztalatszerzésről, hanem valami egészen másról van szó.

 

Egy dologban teljesen biztos vagyok: Leif Lasse Andersson (a szerző és egyben narrátorunk), amikor kirúgta a felesége, és a munkahelyén is lejtmenetbe került, nem tudott mit kezdeni az ily módon rászakadt szabadsággal. Tett amit és ahogy, a kötet végén azonban nagyon jól összefoglalja a lényeget, ami persze leginkább az oda vezető út ismeretében válik teljessé.

 

Részlet a könyvből