Főkép

2013 decemberében jelent meg a Kalyber Joe című képregénysorozat első részének újrakiadása. Ennek ürügyén Galamb Zoltán faggatta a szerzőt.

 

A Kalyber Joe ötödik és a második része után most az első jelent meg. Azt nem mondom, hogy lóugrásban adod ki, de miért pont így alakult a dolog?

 

Volt egy kis kavarás a megjelenés kapcsán, mert a negyedik rész az füzetes kiadásban jelent meg, aztán igazából úgy döntöttem, hogy mégsem a füzetes kiadás lenne a legjobb ötlet, de akkor már elkezdtek fogyni az első részek, és azon belül is a második fogyott el először. Úgyhogy mivel az hiánycikk lett, de a hármas, négyes, ötös rész már megjelent, ezért ki kellett tölteni azt a lyukat. És mire a kettes megjelent újra, addigra elfogyott az egyes és a hármas, ezért elég cikk-cakkosan sikerült, de most már azt remélem, hogy ha megjelenik az összes új kiadásban, akkor szépen egymás mellé lehet tenni a köteteket. Akkor teljesen egyértelmű lesz, hogy hogyan követik egymást az egyes részek.

 

Mennyiben különbözik a második és az első rész digitalizálása?

 

Az elsőbe egy kicsit többet belenyúltam, de mivel természetesen az első egy kicsit régebbi - egy év választotta el a két kiadást -, még egy picit erősebbek a hibák, vagy hogy mondjam, mélyebben szerettem volna belenyúlni, úgyhogy most teljesen visszamentem a fekete-fehér rajzokhoz, és azokat újítgattam föl és utána került föl egy újabb színezés. Míg a második résznél igazából a színes oldalakat kezdtem el fölújítani, de ezzel azért megvolt a problémám, mivel a színekbe belenyúlni, úgy, hogy törölök, javítok és akkor azt kiegészíteni, tehát ez kicsit több fúrás-faragással járt, és akkor úgy gondoltam, hogy szerintem jobban járok, ha a fekete-fehérből kezdem felújítani teljesen.

 

Melyik lesz a következő, ami felújul?

 

Szerintem a harmadik rész, sőt, biztos, hogy a harmadik rész, mert végül is most már csak a harmadik és a negyedik könyv hiányzik, a negyedik könyv ugye mint negyedik és ötödik rész jelent meg, tehát az lesz így összevonva, úgyhogy most már tartok egyfajta sorrendet, hogy legalábbis a második és az első után a harmadik és negyedik jön. Tehát azért kicsit beállunk most már ebbe a sorrendbe. Nem bánnám, ha tavaszra ki tudnánk hozni a hármast, és akkor utána meg talán már jöhetne az új rész, amit már nagyon sokan várnak. Csak így fejben nagyon szerettem volna lerendezni az újrakiadásokat, aztán nem nagyon akartam szétforgácsolni a figyelmemet, így is nagyon sok mindennel foglalkozom, például a Tivadar és Ernőtől kezdve mittudomén, úgyhogy úgy voltam vele, most letudom végre ezeket a fölújításokat, kicsit ilyen félkötelesség szinten, de legalábbis magam felé ez ilyen kötelesség, és akkor jöhet az új.

 

És az új az valóban lezárás lesz vagy esetleg hagysz benne lehetőséget arra, hogy utána folytasd?

 

Mindenféleképpen hagyok, tehát az már nem titok, hogy szeretném tovább folytatni. Igazából több ötletem van az azutáni részekre, és ez azért van, mert a hatodik rész az már egészen behatárolt, az sem titok, hogy Velencében játszódik. Teljesen fix a sztori és le kell zárnom egy történetszálat - és ezáltal nem tudok annyi újdonságot belevinni, pedig közben meg rengeteg ötletem van a való életből, meg olyan történetekre, amelyek ebbe a történetszálba nem férnek bele. Úgyhogy igazából termelődnek az ötletek, csak még meg kell lépni ezt a kis befejezést, de az biztos, hogy valamilyen szinten szeretném, sőt, nagyon nagy terveim vannak az utána való részekre.

 

A teljes interjú az alábbi videóban tekinthető meg.