Főkép

Nem járunk távol az igazságtól azzal a kijelentéssel, hogy a tengerentúli folkzenének hazánkban nincs jelentősebb rajongóbázisa. Ebben a kulturális különbségek mellett az is nagy szerepet játszik, hogy nem igazán jutnak el hozzánk ilyen jellegű zenei anyagok – úgyhogy a most bemutatásra kerülő felvételek legyenek egyfajta belépők ebbe a világba.

 

A kanadai gitáros-énekes-dalszerző, Gordie Tentrees 2004-ben a 29 Loads of Freight című albumával tette le a névjegyét a „lemezes előadók” között. A bemutatkozó anyagot több-kevesebb kihagyással újabb és újabb hanghordozók követték, a mostani, North Country Heart címet viselő album már az ötödik korong az előadó diszkográfiájában. A 12 számos – kizárólag Tentrees saját szerzeményeit tartalmazó – album nem tekinthető „tiszta” folkalbumnak, mivel a repertoárban country és blues felvételeket is találunk.

 

A lemez rögtön egy hamisítatlan countryval, a „Gypsy Wind”-del indul. Az akusztikus és slide gitáros, valamint szájharmonikás számot a hangulata alapján valamelyik Jack London regény filmes adaptációjához társítanám filmzeneként. A folytatásban erőteljes ritmusváltásnak lehetünk a tanúi, ugyanis a „Wheel and Wrench” egy blues-zal színezett rock szám, a címadó „North Country Heart” pedig egy igazán energikus, gyors felvétel. Ez utóbbi kapcsán egy új fogalommal is volt alkalmam megismerkedni, mivel a szám stílusának meghatározására a tengerentúli szakzsargon a „cowpunk” elnevezést használja…

 

Mondhatni, hogy az ilyen stílusú albumok elmaradhatatlan kellékeinek számítanak a lassú balladák. Ennek az „elvárásnak” Tentrees a „Holy Moly” című dallal igyekezett megfelelni – méghozzá sikerrel. A bendzsóközpontú szám egy olyan felvétel, ami nyugodtan csatlakozhatna a már említett „Gypsy Wind”-hez a filmzene-jelöltek kategóriájában. A repertoár második feléből két kompozíció érdemel igazán említést, mégpedig a „Last Word” és a „Sideman Blues”. Az előbbi címéből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a dal mondanivalója a szerelem körül forog, az utóbbi pedig egy hamisítatlan, részletgazdag blues.

 

 

Összességében elmondható, hogy azok számára, akik szeretnének megismerkedni a tengerentúli gitárközpontú zene világával, remek belépőt jelenthet a Gordie Tentrees lemezével való találkozás.

 

A zenekar tagjai:

Gordie Tentrees – gitárok és ének

Patrick Hamilton – nagybőgő, bendzsó és pedal steel

Ken Hermanson – lap steel, slide gitár, bendzsó és háttér vokál

Annie Avery – orgona és zongora

Aiden Tentrees – nagybőgő

Sarah Macdougall – háttér vokál

 

A lemezen találjató számok listája:
1. Gypsy Wind
2. Wheel and Wrench
3. North Country Heart
4. Holy Moly
5. Black Seeds
6. Hill Country News
7. Little Guy
8. Last Word
9. Skinny Trees
10. Lone Sparrow
11. Sideman Blues
12. Wasted Moments

 

Diszkográfia:

29 Loads of Freight (2004)

Bottleneck to Wire (2007)

Mercy or Sin (2009)

Naked in Scandinavia (2011)

North Country Heart (2013)