Főkép

Évről évre szép számmal gyarapodik a karácsonyi albumok, válogatások kínálata, ráadásul a műfajok spektruma ezzel párhuzamosan szélesedik; pár éve például a Blackmore’s Night lépett be a sorba és adta ki a maga ünnepi nagylemezét. De nehogy azt higgyük, hogy a karácsonyi zenedömping az elüzletiesedés egyenes következménye – igaz, ahhoz, hogy kiadók és előadók igyekeznek kihasználni a különleges alkalmat, nyilvánvalóan hozzájárul az ilyenkor az embereken elhatalmasodó vásárlási láz –, hiszen Jézus születését már a középkorban is sok helyen zenével köszöntötték, a barokk korban pedig egyértelműen gyakran születtek erre az alkalomra komponált darabok; elég Bach karácsonyi kantátáira vagy karácsonyi oratóriumára gondolni, Handel Messiása pedig kétségkívül az ízléses hatásvadászat egyik kiemelkedő példája. Az ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a mai túlkínálatban különösen nehéz ráakadni a hangulatunkhoz leginkább illő korongra, főleg amiatt, mert ha csak a számok felsorolását vizsgáljuk a lemezeken, vagy rengeteg dal neve visszaköszön a borítókról, vagy halvány fogalmunk sincs, miféle szerzeményeket fedhetnek a még sosem hallott, ám egyértelműen karácsonyi témájú címek.

 

Kelly Clarkson sejthetően egyfajta arany középutat keresett – és szerény megítélésem szerint talált – a hagyományos és az újonnan komponált karácsonyi dalok között. Ha valaki a „Csendes éj” angol verzióját, netán a „White Christmas”-t szeretné tőle hallani, nem fog csalódni, mert még néhány, az ünnephez köthető dallal egyetemben ezeket is felénekelte első ilyen témájú albumára.

 

 

Ha viszont újdonságra vágynánk, akkor is találhatunk kedvünkre való szerzeményeket. Ez utóbbiaknak a furcsasága talán éppen az, hogy első hallásra mintha öröktől fogva ismernénk e számokat, és csupán a feldolgozás jellege miatt nem tudnánk együtt énekelni Clarksonnal egy-egy dallamot, ám elég egyetlen pillantást vetni a CD-füzet utolsó oldalaira, és kiderül, hogy a lemezre felkerült dalok nagyjából fele ténylegesen saját szerzemény.

 

Ezzel persze nem azt szeretném sugallni, hogy Clarkson egyénisége ne sütne át minden egyes szerzeményen, sőt. A már említett „Silent Night” olyannyira amerikaira sikerült, hogy jóformán fel sem ismerni benne a Franz Xaver Gruber osztrák zeneszerző eredetileg gitárkísérettel előadott, romantikus, egyházi melódiáját (a lemezen sokat mondóan – és persze tévesen – tradicionálisként, azaz népi eredetűként tüntetik fel a dalt), és míg a kizárólag a kibővített kiadáson szereplő „Oh Come, Oh Come Emmanuel”-ből kiérződik valami reneszánsz előtti ősiség (a vélhetően a 12. századból származó egyházi himnusz megszólaltatása valamennyire Pérotin „Beata viscera”-jának szerkezeti alapgondolatát idézi, de akár a 8. század allelujáihoz is visszavezethető), a többi szám, mint például a jazzénekesek körében kedvelt „My Favorite Things” korszakhoz nem kapcsolhatóan modern. Ahogy hamisítatlan, itt épp az ötvenes éveket felelevenítő retro-hangulat jellemzi az album talán legjobban sikerült felvételét, a „Run, Run Rudolph”-ot is. A saját kompozíciók közül pedig nekem leginkább a kellemesen fülbemászó „Winter Dreams” jött be.

 

A Karácsony kétségtelenül Jézus megszületésének - de legalábbis a szeretet és a család - ünnepe, ugyanakkor nem feltétlenül kell kizárólag áhítattal tekinteni minden percére. Mi baj származhat abból, ha közben belefeledkezünk az örömökbe vagy akár táncra perdülünk, mondjuk, a „Run, Run Rudolph” pattogós, lendületes rock and rolljára? De ha mégis szentségtörésnek tartaná bárki is az efféle vidámságot, a karácsonyfa feldíszítésekor is kapóra jöhet az album – így legalább kevésbé bosszankodunk, ha a fa nem megy rögtön bele a talpba, és különféle farigcsáló eszközökkel kell megoldanunk a helyzetet.

 

 

Ám aki egy kicsit jobban odafigyel, márpedig érdemes megtennie, egészen megdöbbentőnek találhatja, Kelly Clarkson mennyire otthon érzi magát ennyiféle stílusban és szerepben, a jazztől a blueson és rock and rollon át a könnyed popig, a hangja pedig cáfolhatatlanul a legjobb amerikai és kanadai előadókéval is felvehetné a versenyt, és nem biztos, hogy nem győztesen kerülne ki egy ilyen vetélkedésből. Egyszóval valószínűleg nem csak újabb darabbal gyarapodott a karácsonyi zenés kiadványok lassan végtelennel felérő száma, hanem könnyen sokak kedvenc ünnepi albumává is válhat a Wrapped In Red.

 

Előadók:

Kelly Clarkson – ének

Greg Kurstin – gitár, basszusgitár, dob, billentyűk, zonora, programozás, vonósok

Jesse Shatkin – programozás

David Ralicke – szaxofon, harsona, trombita, szárnykürt, mellophone

Kevin Dukes – gitár

James Gadson – dob

Leon Silva – szaxofon

Sean Erick – trombita

Lasim Richards – harsona

Roy McCurdy – dob

Gabriel Noel – basszusgitár

Aaron Redfield – dob

Chuan D. Horton – dob

Frank Abrajam – basszusgitár

Kevin Williams – harsona

Jason Helbert – zongora, Hammond B3, Wurlitzer, programozás

Einar Pedersen – basszusitár

Miles McPherson – dob

Leif Shires – trombita

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Wrapped In Red

2. Underneath The Tree

3. Have Yourself A Merry Little Christmas

4. Run Run Rudolph

5. Please Come Home For Christmas (Bells Will Be Ringing)

6. Every Christmas

7. Blue Christmas

8. Baby, It’s Cold Outside (feat. Ronnie Dunn)

9. Winter Dreams (Brandon’s Song)

10. White Christmas

11. My Favorite Things

12. 4 Carats

13. Just For Now

14. Silent Night (feat. Reba & Trisha Yearwood)

 

Deluxe Edition Tracks

15. I’ll Be Home For Christmas

16. Oh Come, Oh Come Emmanuel

 

Diszkográfia:

Thankful (2003)

Breakaway (2004)

My December (2007)

All I Ever Wanted (2009)

Stronger (2011)

Wrapped In Red (2013)