Főkép

A különböző zenekarok lemezkészítéshez való „hozzáállása” igen széles skálán mozog. Vannak olyanok, akik már nem sokkal a megalakulásuk után olthatatlan vágyat éreznek a stúdióba vonulásra, míg mások – kvázi ennek ellenpólusaként – akár egy évtizedet is várnak a lemezeléssel. Természetesen az említett két „szélsőség” között mindenféle verzió előfordulhat. A Vöri & The Rockets névre hallgató formáció az elmúlt 15 évet inkább végigkoncertezte a stúdiózás helyett, ezért az idei év novemberéig kellett várni a bemutatkozó korongjuk megjelenésére.

 

A kilenc – magyar és angol nyelvű – kompozíciót tartalmazó, Változnék címet viselő album egyfajta összegzésnek tekinthető a zenekar eddigi tevékenységéről. A hangzó anyag azt sejteti, hogy az együttes eddigi működése során különböző korszakok voltak, amelyekben más és más zenei stílus vált hangsúlyossá. Így a slow swing alapokon nyugvó jazzes bluestól (Idegen vagyok) a country bluesig (It Hurts Me Too), a boogie-woogie-tól (Levelet kaptam) a lassú twist lüktetésű new orleansi bluesig (Egy asszony lelke) és a zydeco, a rockabilly-country-blues sajátos elegyéig (Nem tűnhetsz el) számos dolgot megtalálhatunk a kínálatban.

 

Képzeletünkben a hajdani vadnyugatot azzal a zenei világgal azonosítjuk, amit a westernfilmek gyártói nekünk kitaláltak. Amikor először hallottam a Változnék című albumot, valamiért olyan érzésem volt, mintha egy vadnyugati film zenéjével lenne dolgom. Szabályosan kirajzolódott előttem egy vadnyugati kocsma/bár képe és abban a környezetben teljesen autentikusan hatott például a „Levelet kaptam, a „Rusty Boogie” és a „Roosty Rag” is. Bár a zenekarral koncerten nem volt alkalmam találkozni, de a most hallható repertoár alapján biztosra veszem, hogy a motoros találkozók és blues fesztiválok közönsége vevő volt és lesz erre a műsorra. Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen vegyes anyag után milyen recept szerint készíti el a zenekar a következő albumát. Megmarad a „mindenből egy kicsit” elv mellett, vagy csak egy vonalat követ? Én személy szerint a legjobban egy olyan anyagnak örülnék, ami az „It Hurts Me Too”-hoz közeli dallamvilágból táplálkozik.

 

 

A CD egész bevételét az együttes a zenekar frontemberének szánja, aki jelenleg is börtönbüntetését tölti. A zenész barátai és zenésztársai kiálltak Vöriért, segítséget nyújtottak a lemez kiadásához, mert azt arra érdemesnek tartják, és egyben ezzel szeretnék őt támogatni.

 

Az együttes tagjai:

Nagy Zoltán „Vöri” – gitár, ének
Bacsa Gyula – billentyűk
Hevesi Norbert – basszusgitár, bőgő

Kovács Lajos – szájharmonika
Adamecz József – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Crawded Hole

2. Idegen vagyok

3. It Hurts Me Too

4. Levelet kaptam

5. Nem tűnhetsz el

6. Ördögi nők

7. Rusty Boogie

8. Rusty Rag

9 . Változnék

 

Diszkográfia:

Változnék (2013)