Főkép

Sportban szoktak olyasféléket mondani, hogy valaki az esélytelenek nyugalmával indulhat neki egy mérkőzésnek, pedig valóban élvezetes játékot épp az produkálhat, aki tökéletes magabiztossággal uralja a pályát, így szinte szó szerint lehengerli az ellenfelét. Paul McCartneynak persze nem kell legyőznie semmiféle riválisát, hacsak nem az elvárásokat, de az a mérhetetlen tudás és tapasztalat, amit az évek során felhalmozott, kétségkívül lehetővé teszi számára, hogy a legmagasabb színvonalon is a legkönnyedebben írjon és játsszon fel számokat. Ám hiába, hogy akár minden egyes hangsávot egymaga is rögzíthetett volna, a Kisses On The Bottom meghökkentő időutazása után ismét maga köré gyűjtötte állandó társait, hogy közösen vegyenek fel egy sokban a Beatles és a Wings korszakait idéző albumot.

 

Valószínűleg már ebből is kikövetkeztethető, hogy a New, ami persze a címe ellenére cseppet sem új, ugyanakkor a korszerűtlenség vádjával sem illethető, javarészt egészen kiemelkedően élvezetes dalokból áll. Közben pedig az is igaz, hogy nem minden szerzemény szólít meg teljesen. Rögtön itt van a rejtett számként szereplő tizenharmadik dal, a „Scared”, melynek félénk szerelmes vallomása időnként a kamaszversikék sutaságára emlékeztet, ráadásul a verze dallama elképesztő módon emlékeztet az „Imagine” elsődleges melódiájára, mégis tagadhatatlanul szép a zongorán játszott egyszerű akkordmenet, és magával az érzéssel sem túlzottan nehéz azonosulni. Vagy említhetném még a „Hosanná”-t, melynek visszafogottan experimentális hangszövedéke a sokadik meghallgatás után sem akarja belopni magát a szívembe, ugyanakkor rossznak sem mondanám, sőt, tagadhatatlanul akadnak benne jól eltalált motívumok. Mi több, még az „I Can Bet”-ben is inkább csupán a refrén és az orgonával bekeményített átvezetés, valamint a humoros szintetizátorszólócska fog meg igazán.

 

Mindezt mégis jócskán ellensúlyozza az a rockos és klasszikusan (azaz nem közvetlenül R&B alapokon nyugvóan) popos könnyedség és emelkedettség, ami a többi számból árad, méghozzá feltartóztathatatlanul. A „Save Us” lendülete valóban eltalált indítássá teszi a dalt, az „Alligator” az akusztikus és elektromos gitárok remekbeszabott összhangja miatt egészen zseniális, míg az „On My Way To Work” pop-rock balladája valahol a Beatles legszebb napjait idézi (elkerülhetetlenül wingses beütéssel, no meg a szólólemezekről ismerős dallamleleménnyel). A „Queenie Eye” inkább kellemes átvezetés, ám itt mintha megfordulna kicsit a pop és a keményebb rock elemeinek aránya (az utóbbi javára), hogy rögtön vissza is billenjen a mérleg nyelve az akusztikus, folk-rock gyökerekből táplálkozó „Early Days”-zel, melyet akár a mesés liverpooli négyes is eljátszhatott volna.

 

Ám még ennél is beatlesesebb a „New”, amely az album talán legsikerültebb dala a maga csodálatos harmóniáival, szellős, mégis átgondolt hangszerelésével, és persze a jellegzetesen McCartney-s dallamfordulatokkal és énekkel. És amikor már azt hinnénk, hogy tovább nem lehet fokozni az ötletességet, megszólal a már-már a cappella jellegű motívum, hogy meglepő ráadással zárja le a kompozíciót. Az „Appreciate”-ben kivételesen eltalált a furcsa letisztultságra törekvést a modern megszólalással és a reminiszcenciákkal elegyítő kísérletező szellem, a korong másik nagy dobásának mégis az „Everybody Out There” country és westernből is rengeteget merítő pophimnuszát tartom. Szinte hihetetlen, hogy ez a hetvenegy éves művész még mindig ilyen energiával képes újat alkotni és játszani, ugyanakkor – hogy egy másik Beatle későbbi pályájával vonjak párhuzamot – megerősítő példaként megemlíthetném a Traveling Wilburys sikersorozatát. Végül a „Looking At Her” és a „Road” ugyancsak a régmúlt napokat ragyogó invencióval megidéző, ámde száz százalékosan mai megoldásaival vezetik le az albumot.

 

Bámulatos az a zeneiség, mellyel Paul McCartney a mai napig képes lenyűgözni a rajongóit, és úgy érzem, nem kell attól tartani, hogy a közeljövőben elfogynának az ötletek, vagy megkopnának sokak példaképének előadói képességei. A magam részéről ajándéknak érzem a lemezt, amivel McCartney egyformán kedveskedett a pop és rock kedvelőinek és önmagának.

 

Előadók:

Paul McCartney – ének, gitár, steel gitár, basszusgitár, buzuki, zongora, harangjáték, csembaló, Wurlitzer, billentyűk, mellotron, ütőhangszerek, szintetizátorok, harmónium, cseleszta, dob, hangszalag

Rusty Anderson – gitár, vokál, buzuki

Paul Epworth – dob

Ehtan Jones – dob, ütőhangszerek

Abe Laboriel, Jr. – dob, vokál

Steve McManus – basszusgitár

Toby Pitman – billentyűk

Richard Pryce – basszusgitár

Brian Ray – gitár, dulcimer, vokál

Paul Wickens – billentyűk, gitár, zongora, tangóharmonika, Hammond orgona

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Save Us

2. Alligator

3. On My Way To Work

4. Queenie Eye

5. Early Days

6. New

7. Appreciate

8. Everybody Out There

9. Hosanna

10. I Can Bet

11. Looking At Her

12. Road (+ Scared)

 

Diszkográfia:

McCartney (1970)

McCartney II (1980)

Tug Of War (1982)

Pipes Of Peace (1983)

Give My Regards to Broad Street (1984) – filmzene

Press to Play (1986)

All The Best (1987) válogatás

Снова в СССР (1988)

Flowers in the Dirt (1989)

Tripping the Live Fantastic (1990) – élő

Unplugged (The Official Bootleg ) (1991)

Off The Ground (1993)

Paul Is Live (1993) – élő

Flaming Pie (1997)

Paul McCartney’s Standing Stone (1997)

Run Devil Run (1999)

Paul McCartney’s Working Classical (1999)

Liverpool Sound Collage (2000) – remix

Driving Rain (2001)

Back in the U.S. (2002) – élő

Chaos And Creation In The Backyard (2005)

Memory Almost Full (2007)

Kisses On The Bottom (2012)

New (2013)