Főkép

Idén novemberben lesz tíz éves az oldal. Ez nem csak azért hosszú idő, mert több ezer elolvasott könyvet, meghallgatott lemezt, megnézett filmet jelent, hanem mert ez idő alatt rengeteg embert megismertem, akik rövidebb-hosszabb ideig a szerkesztőség tagjaként munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az oldal működjön, mindig kerüljön fel új cikk. Megkértünk pár régi tagot, írják le, mit jelent számukra a velünk eltöltött idő. Ezúttal Uzseka Norbert válaszolt a felkérésre (a szerk. megjegyzése).

 

Úgy a ’90-es évek legelején történt, hogy a legendás Commodore Világ magazin harmadik számában olvastam A Gyűrűk Uráról – meghatározó élmény volt. Akkor a környezetemben senki nem hallott még Tolkien műveiről, ahogy azokról a zenékről sem, amiket én akkortájt kezdtem felfedezni a Metal Hammer magazin jóvoltából. Nem mondom, hogy geek voltam, bár lehet – de leginkább csak egy egyszerű kölyök, aki kíváncsi volt sok mindenre, ám nemigen volt honnan tájékozódnia. Hogy mást ne mondjak, nem volt még internet. Viszont pont akkor jelent meg A Gyűrűk Ura második kiadása az Árkádiánál, megvettem hát, és annyira tetszett, hogy úgy gondoltam, ezt mindenkinek olvasnia kellene. Aztán teltek az évek, és máig is ez az egyik kedvenc időtöltésem: megpróbálni rábeszélni másokat, hogy olvassanak el jó könyveket, hallgassanak meg jó zenéket, nézzenek meg jó filmeket.

 

Illetve ez így nem egészen pontos. Nem akarok én senkit rábeszélni semmire. Csak tudom, hogy nekem milyen sokat jelentett anno, hogy valahol valaki felkeltette az érdeklődésemet valami iránt, amiről aztán kiderült, hogy nekem is tetszik. Nem mondom, hogy ez egy életcél, vagy, hogy mindenkinél így legyen, de az én életemet ezek a dolgok igen nagyban befolyásolták. Szeretem azt hinni, hogy jobb irányba, de az biztos, hogy rengeteg remek élményben volt részem, és sok így vagy úgy jó embert ismertem meg ezeknek köszönhetően. Nélkülük szegényebb lenne az életem.

 

Márpedig az élet rövid, akkor is, ha lehúz az ember száz évet, akár a legnagyobb boldogságban – végül mind meghalunk. Megfelelő nézőpontból szemlélve, a halál tényéhez képest teljesen mindegy, hogy mit olvasunk, nézünk vagy hallgatunk, hiszen nincs az a könyv, film vagy zene, amely megoldaná helyettünk a problémáinkat. Meghalunk, és higgyen bár az ember a Mennyországban, a reinkarnációban, vagy abban, hogy az életet a totális semmi követi, és legfeljebb féregkosztnak leszünk jók utána, arról viszonylag kevés szent írás, filozófus vagy halál közeli élményt átélt ember nyilatkozott, hogy odaát az számítana, hogy mit olvastunk, néztünk vagy hallgattunk. Nem mondom, hogy nem számít, de önmagában aligha elég az üdvösséghez.

 

Legyünk őszinték: a legtöbbünknek a könyvek, filmek, zenék jelentik a kábítószert. Ugyanúgy kivisznek a valós világból, ugyanúgy a búfelejtést szolgálják a maguk módján, mint a drogok vagy az alkohol. És mint ezek, ugyanúgy nem oldanak meg semmit. Ugyanúgy függővé lehet tőlük válni. Szóval megfelelő nézőpontból szemlélve annak a zöme, amiről itt az ekultura.hu-n írunk, semmit sem ér, ha ugyan nem káros. Leírjuk, mi a véleményünk egy-egy könyvről, filmről, zenéről, megpróbáljuk megragadni, hogy mi volt benne a jó – hát, ettől aztán nem fordul visszájára a felmelegedés, nem lesz több munkahely és kevesebb éhező, nem gyullad világosság az emberek fejében.

 

Igen, és az élet rövid, tehát megfelelő nézőpontból szemlélve magunkkal tolunk ki, ha nem találjuk meg benne a jót. Még a rosszban is. Vannak elkerülhetetlen rosszak, de hogy hogyan viseljük, az már rajtunk múlik, bizony. És ezért nagyon nem mindegy, hogy mit olvasunk, nézünk vagy hallgatunk. Minek pazaroljuk a drága időnket hülyeségekre? De ki mondja meg, mi a hülyeség? Mi? Nem, mi nem. Mi ugyanis, ahogy itt olvasható is, azt szeretnénk megtalálni mindenben, ami jó. És ha nem találjuk meg, akkor azt is leírjuk, de alapvetően ez az elv, nekem is mindig ez volt, ’94 óta, amikor elkezdtem írni a Metal Hammerben: ha már az az ember (vagy emberek) megalkotta azt az adott dolgot, akkor tiszteljem ezt annyira, hogy próbálom megtalálni benne a jót. Lehet, hogy neki az életet jelenti. Lehet, hogy egy lepukkant garázsban próbáló, három akkordra sem képes punk banda többre jut a saját életében, pusztán a zenéléssel, mint egy profikból összeállt, slágerlistákat hódítgató, milliókat kereső zenekar. Honnan tudhatná bárki biztosan? De azt tudhatom biztosan, hogy én találok-e számomra jót abban az adott dologban. Ha nem találok, akkor talán megharagszom, és leírom, hogy csak az időmet vesztegettem – de még ebben is van valami jó. Mert aki elolvassa ezt, az talán megmenekül attól, hogy ő is elvesztegesse rá az idejét.

 

És ez nagyon jó az ekultban: akinek van internetelérése és tud magyarul olvasni, az rátalálhat az ajánlóinkra. A Hammert jobbára csak azok olvashatják, akik hozzá tudnak jutni a nyomtatott magazinokhoz, és a régebbi lapszámok jelenleg kevéssé elérhetők. Aztán az is jó az ekultban, hogy nincsenek a háttérben üzleti érdekek. Ingyen írunk ide, merő lelkesedésből, és nem akarunk eladni semmit. Természetesen így is támogatjuk a fogyasztói társadalmat, amennyiben valaki egy itt olvasott ajánló miatt vesz meg valamit. De el kell fogadni, hogy ez egy olyan világ, amelynek megvannak a maga szabályai. Például itt az energia egyik formája a pénz, és ha szeretnénk itt élni, akkor ahhoz csomó mindenre szükségünk van, különben kiesünk a játékból. Levegő, élelem, alvás nélkül elpusztulunk.

 

Mint látható, ezen alapszükségletek egyikét sem szolgálja ki az ekultura.hu. Viszont vannak kiegészítő, de szintén fontos szükségletek is. Az embereknek szükségük van figyelemre is, hogy teljes életet élhessenek, és kikapcsolódásra is, hogy a mindennapi gondok meg stressz alól kicsit fel tudjanak szabadulni. Az utóbbi az, amiben az ekult tud segíteni, mert nem teljesen mindegy, mivel kapcsolódunk ki.

 

Szemben a ’90-es évek elejével, most iszonyatosan sok mindenből lehet válogatni. De abban továbbra is hiszek, hogy jól jön a segítség. Nem csak a dömping miatt, hanem mert van olyan, hogy valaki ugyanúgy gondolkodik valamiről, mint az, aki írt egy cikket arról a valamiről, és az a valaki a cikk nyomán rátalál valamire, ami örömet okoz neki. És bár ez az öröm jobbára kérészéletű, nem tart ki a sírig, nem oldoz fel bűneink, hibáink alól, és nem oldja meg a problémáinkat, de akkor is: van, ami jó. Van olyan élethelyzet, amikor ennyi kell ahhoz, hogy az ember el bírja viselni, amiben éppen van. Olyan is megesik, hogy egy könyv, film vagy zene miatt nem lesz valaki öngyilkos. De ez már az ő maga döntése, az ő saját cselekvése. Szóval azt hiszem, könyvekből, filmekből és zenékből lehet meríteni jó gondolatokat, mintákat, amik segítenek, amennyiben alkalmazzuk őket. Erre jók. És ha valaha is valamelyik ajánlónk nyomán valaki talált magának valami ilyet, akkor már megérte. Az összes többi mellékes.