Főkép

A klasszikus gitár tisztaságában megformált lágy hangok egy szomorú dallal (Canción triste), Francisco Calleja szerzeményével nyitják Boros Zsófia (gitár) új szóló albumát, amely a megújulás jegyében, az ECM által útnak indított New Series egyik darabjaként jelent meg szeptember végén. A kiadás ezen formája lényegesen nagyobb ismertséget biztosít a művésznek, hiszen a klasszikus berkekben kevésbé járatos hallgatónak eddig az alkotás ködébe burkolózó gitárművész teljesen ismeretlen volt. Pedig ha valaki ellátogat a weboldalára, akkor rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy nem egy angyal csöppent közénk, hanem hosszas tanulmányok és versenyeken elért sikerek munkájának egyik virágaként tárul elénk most Boros zenei világa.

 

Egy olyan világ, amelyben a zene határtalan, mégis roppant személyes, mindenkié, mégis a művészen keresztül formálódik olyan egyetemes erejűvé, hogy aztán bennünk is rezonál. Nagyon ritka az olyan előadó, aki képes szabadon, minden műfaji határ nélkül úgy közeledni a zenéhez, hogy ezeket a tulajdonságokat egyszerre ötvözze az általa játszott hangokban. Borosnak most mindez sikerül, ami kiváló arányérzékéről tanúskodik.

 

„Gyakran gondolom úgy, hogy a zene kiválasztása tőlem függ, de később elgondolkodom azon, hogy vajon a zene választott-e engemet a maga médiumaként. A megközelítésmódom mindig roppant intuitív. Amikor egy darab megragad vagy megérint, vissza akarom tükrözni - tükörré válni és továbbítani.” (liner notes)

 

Ez a továbbítás persze már eleve egy újabb befogadót feltételez, de ez a korong éppen magának Borosnak a recepciójától és zenei percepciójától válik izgalmassá. Nem egy standard klasszikus gitár albumról van szó, ahol egy adott repertoárhoz való viszony határozza meg a teljesítmény értékét, hanem az a roppant intenzív kapcsolat, ahogyan a darabok mintegy Boros személyén át pulzálnak, szabadon és felszabadultan.

 

„Ennek az albumnak a történeteiben az a közös, hogy az összes hőseikkel együtt, rögtön az első találkozásainkkor megérintettek, az elsőtől az utolsóig. Megismertem őket és most már olyanok vagyunk, mint a régi barátok: együtt játszunk, és újrakeverjük a kártyákat, újraosztjuk a szerepeket, egy-egy nap hangulatától függően.” (liner notes)

 

Pedig egyáltalán nem evidens Calleja nevét egy flamenco gitáros, Vicente Amigo mellett barátként látni, és ha ebben az esetben a távolság még viszonylag könnyen áthidalható is, Dominic Miller, Sting gitárosa elsőre mindenképpen kakukktojásnak tűnik, ahogyan általában egy klasszikus műveltségű gitáros sem feltétlen játszaná Ralph Towner szerzeményét Abel Fleury vagy Dilermando Reis kompozícióval egy műsorban. De miért is ne?

 

Aki képes ennyire meghatározóan a maga képére formálni szerzeményeket, mint Boros Zsófia, anélkül, hogy azok belső integritása nemhogy nem sérülne, hanem még erősebbé is válik, annak minden hangja határokat bont, zenén innen és túl.

 

Előadó:

Boros Zsófia - gitár

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Canción triste (Francisco Calleja)

2. Callejón de la luna (Vicente Amigo)

3. Eclipse (Dominic Miller)

4. Un dia de noviembre (Leo Brouwer)


5. An Idea (Leo Brouwer)

6. Te vas milonga (Abel Fleury)


7. Green and Golden (Ralph Towner)

8. Se ela perguntar (Dilermando Reis)

9. Ecrovid (Martin Reiter)


10. Cielo abierto (Quique Sinesi)


11. Un dia de noviembre, var. (Leo Brouwer)