Főkép

Nehéz eldönteni, mennyire használ vagy árt egy együttesnek, ha énekesük egy náluk híresebb formációt segít ki a turnéján, abban azonban szinte biztos vagyok, hogy a Nightwish-sel közös, rendkívül sikeres koncertkörút után, vagyis annak hatására többen lesznek kíváncsiak a holland ReVamp produkcióira. Floor Jansen neve ugyanis mostanában rendszeresen felbukkant a finnek megnyilatkozásaiban, mi több a közös fellépéseket a legújabb Nightwish koncert-DVD fogja megőrizni az örökkévalóságnak (de legalábbis a metal-rajongók következő nemzedékének), és ha velük már hallotta valaki őt, valószínűleg kíváncsi lesz arra is, hogy mit alkot a hölgy, ha szabad kezet kap a zenében.

 

Márpedig valami egészen elképesztő az, amit csinál! Igaz, tagadhatatlan, hogy nagy vonalakban ugyanabba a kategóriába tartozik a két csapat, de míg a Nightwish egyre inkább a filmzenék világába tesz kirándulásokat (időnként kelta beütésű dalokkal színesítve a programjukat), addig a ReVamp határozottan durvább, progresszívebb, halálosabb. És nemcsak a kissé death metalra emlékeztető momentumokra gondolok itt, hanem általában arra az irányvonalra, amit a korai Within Temptationtől az Epicáig a zenekar számos honfitársa képvisel, akik mindannyian igyekeztek kitörni a megszokott sablonokból, és többé vagy kevésbé sikerült is nekik. Azaz elérték, hogy ne stílusutánzóként, hanem stílusalakítóként kezeljék őket. És ugyan a ReVamp egyelőre csupán a második albumával jelentkezik, határozottan kirajzolódnak az egyéni(es)ség körvonalai. (Ne feledjük, hogy a korszakos Mother Earth szintén második stúdió nagylemezként látott nagyvilágot!)

 

És hogy pontosan mit is kapunk a Wild Cardtól? Mindenki hallgassa meg maga! Persze belemehetnék felületes elemzésekbe, és sablonokba igyekezhetném belepréselni a ReVamp zenéjének elemeit (izgalmas ritmikai játékok és ritmusváltások jellemzik, a karcos-zúzos metal indusztriális könyörtelenséggel elegyedik, a tiszta éneket hol operai áriázás, hol boszorkányos ordítás, hol félelmetes hörgésszerűség váltja fel, a szólók a progresszív, matematikával teli skálákból épülnek fel, és elképesztően keményen zúz a csapat), és hasonlítgathatnám is őket (néhol egy kis Echoes of Eternityre, Lacuna Coilra, magától értetődően Evanescence-re, másutt, mondjuk, Epicára, Nightwishre, halványan Edenbridge-re, vagy épp Children of Bodomra ismerni), de feleslegesen. A ReVamp és az ő Wild Cardjuk egyedülálló, leginkább önmagában értelmezhető alkotás (amennyiben lehet bármit is önmagában, a műfaj fejlődési vonalából kiszakítva értelmezni – és persze nem lehet, de mégis).

 

És az a hang! Ehhez fogható valóban kevés akad. Erőteljes, dinamikus, időnként mintha minden érzelem hiányozna belőle, máskor épp ellenkezőleg, egyenesen magával ragad szenvedélyességével, tiszta, ezzel együtt végtelenül kemény. Ami női metal énekesnőről dicséretként elmondható, az kétségkívül ráillik Floor Jansenre, aki mint tudjuk, hosszú betegségből lábadozva csatlakozott a turnézó Nightwish-hez, mielőtt a sajátjaival, a ReVamppel elkészítették ezt a bődületesen, földbe döngölően kemény és izgalmas albumot. Ehhez persze szükségesek voltak az elsőrangú társak és közreműködő zenészek, de nem hinném, hogy eleve bárki hibát találna a produkcióban, de ha mégis, akkor csak tartsa meg magának a véleményét, mert nekem ez a zene úgy tökéletes, ahogy megszületett (vagyis rögzítésre került).

 

Ha mindenáron össze akarnám vetni a lemezt más idei produkciókkal, egy pillanatig sem haboznék a legjobbak között említeni azt, ha nem egyenesen az év messze legkiválóbb nemzetközi produkciójának akarnám kikiáltani, de mint említettem már, ezt a tizenegy számot önálló egységként érdemes tekinteni. Önmagában tökéletes, páratlan és felülmúlhatatlan az, amit az albumon hallhatunk, és aki valamennyit is ad magára, és nem ijed meg a progresszív gondolatoktól (ez azért nem egy „könnyed” kis metalosított rock opera), annak érdemes próbát tennie vele. Saját magát fosztaná meg ettől a rendkívüli zenei élménytől, és ha nem szükséges, akkor inkább ne tegye. A gyűjteményemben teljesen biztosan kiemelt helyet kap majd a lemez, amit szinte biztosan évek múlva is ugyanolyan frissnek fogok tartani, mint ebben a pillanatban, mivel bizonyos értelemben sehonnan sem jön, és nem megy sehová, hanem maga a hangokban megtestesült teremtő ige – egyszerre örökkévalóság és a legjelenebb pillanat. Egyszóval nagyszerű és kihagyhatatlan remeklés, igazi gyöngyszem.

 

A zenekar tagjai:

Floor Jansen – ének, hörgés

Arjan Rijnen – gitár

Jord Otto – gitár

Ruben Wijga – billentyűk

Matthias Landes – dob

 

Közreműködött:

Johan van Stratum – basszusgitár

Mark Jansen – hörgés (10)

Devin Townsend – ének (6)

Marcela Bovio – vokál

Daniël de Jongh – vokál

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. ‘The Anatomy Of A Nervous Breakdown’: On The Sideline
2. ‘The Anatomy Of A Nervous Breakdown’: The Limbic System
3. Wild Card
4. Precibus
5. Nothing
6. ‘The Anatomy Of A Nervous Breakdown’: Neurasthenia
7. Distorted Lullabies
8. Amendatory
9. I Can Become
10. Misery’s No Crime
11. Wolf and Dog

 

Diszkográfia:

ReVamp (2010)

Wild Card (2013)