Főkép

A Piknik az árokpartont méltán nevezhetjük a szovjet tudományos-fantasztikus irodalom gyöngyszemének, hiszen azon kevés, a vasfüggönytől keletre íródott sci-fi alkotás közé tartozik, melyekre a nyugati olvasóközönség is felfigyelt, hiszen a Sztrugackij testvérek könyve először 1977-ben az Egyesült Államokban jelenhetett meg. Természetesen a moszkvai kultúráért felelős elvtársak hamar észrevették a regény nyugati sikerét, így hosszas huzavona után végül engedélyezték a könyv kiadását. Az már más kérdés, hogy a könyörtelen cenzúrázás után alig lehetett ráismerni az eredeti regényre. A rendszerváltásig a Keleti-blokk országaiban csak ebben a csonka formájában volt elérhető a Piknik az árokparton. Azonban míg Szovjetunió összeomlása után hamar kiadták a cenzúrázatlan orosz változatot, Magyarországon 24 évet kellett várni arra, hogy a sci-fi rajongók kézbe vehessék az eredeti regényt.

 

A behozhatatlan technológiai fölénnyel rendelkező földönkívüliek látogatása a világ hat különböző pontján mindössze 2 napig tartott, ezután eltűntek, anélkül, hogy bárkivel is felvették volna a kapcsolatot. Azonban ittlétük nem maradt következmények nélkül. Soha be nem gyógyuló sebeket ejtettek a Föld felszínén, úgynevezett „Zónákat”, ahol még a fizika legalapvetőbb törvényszerűségei sem érvényesülnek. Ezeken az alig pár négyzetkilométeres területeken belül emberi ésszel felfoghatatlan borzalmak leselkednek az arra tévedőkre, kik legjobb esetben gyors és fájdalommentes halálra számíthatnak. Nem is csoda, hogy a hatóságok magas falakkal elkerítették és lezárták a Zónákat, állig felfegyverzett őröket állítva a bejáratokhoz.

 

Azonban az emberi kíváncsiság megzabolázhatatlan erejével nem számoltak. Ugyanis a rejtélyes látogatók nem csak halálos csapdákat hagytak maguk után, hanem számtalan „varázserővel” bíró tárgyat, melyek csillagászati összegekért kelnek el a feketepiacon. Ezek között vannak ártalmatlan csecsebecsék, például örökmozgó karkötők illetve kifogyhatatlan elemek, azonban tömegpusztításra alkalmas szörnyű fegyverek is. Éjjelente mindenre elszánt stalkerek tucatjai lopóznak be a Zónába, hogy a rájuk leselkedő borzalmakkal dacolva értékes leleteket gyűjtsenek megbízóiknak. Legtöbbjük már az első alkalmat sem éli túl, azonban akad néhány tapasztalt veterán, aki egész életben a Zónát járta. Közéjük tartozik Redrick Schuchart, a Piknik az árokparton pedig az ő története.  

 

A Sztrugackij testvérek regényének egyedi vonása az a fojtogató, nyomasztó és bűzös nyomor, mely nyirkos fekete ködként kíséri végig az olvasót az első oldaltól az utolsóig. A Piknik az árokpartonban nincsenek boldog vagy elégedett emberek, az összes szereplő élete céltalan és üres, egy véget nem érő, szürke robot, mely semmilyen örömmel nem kecsegteti őket. Problémákra az orvosságot mindig a Zónában keresik, görcsösen próbálják kihasználni az ott rejlő „páratlan” lehetőségeket. Nem ismerik föl, hogy életük azért olyan nyomorúságos, mert nem valódi megoldásokat keresnek, hanem a Zónában, mint valamilyen istenségben bíznak. Erre a legjobb példa a főszereplő Redrick Schuchart, aki egy szerencsejátékfüggőhöz hasonlóan egyre többet és többet hajlandó kockáztatni, miközben a haszon, és annak megszerzésének esélye egyre gyorsabb tempóban csökken.

 

Fontos megemlíteni, hogy a Piknik az árokparton nem csak a szovjet irodalmon hagyott maradandó nyomot, ugyanis a regény a Stalker című, híres Tarkovszkij film alapjául is szolgált. Bár a film forgatókönyvét is a Sztrugackij testvérek írták, a regény eredeti cselekményétől szinte teljesen eltérő történések bontakoznak ki a mozivásznon. Azoknak, aki látták Tarkovszkij filmjét, érdemes elolvasniuk a kötetben a regény után található korai forgatókönyvváltozatot, ugyanis a híres rendező filmjének valószínűleg akkor is lett volna létjogosultsága, ha az ez alapján készült volna el.