Főkép

Az Európa Könyvkiadó aránylag rövid időn belül két regénymonstrumot jelentetett meg: 2012-ben az Ulysses, idén pedig A tulajdonságok nélküli ember került a boltokba. Robert Musil főműve - ami jelentőségét tekintve vetekszik mind Jocye óriásregényével, mind Proust legendás regényfolyamával, Az eltűnt idő nyomábannal - Magyarországon először 1977-ben Tandori Dezső zseniális fordításában látott napvilágot, majd hosszú időkön keresztül beszerezhetetlennek bizonyult. 

 

A befejezetlen, ám így is csaknem 2000 oldalas regény egyetlen év történetét meséli el 1913 őszétől az I. világháború kitöréséig, a helyszín pedig a képzeletbeli Kákánia, amit Musil az Osztrák-Magyar Monarchiáról mintázott (vö. Kákánia - k. u. k.), ahol az uralkodó regnálásának 70. évfordulójára készülnek, amit egy eszme jegyében kívánnak megtartani, de hogy pontosan mi is legyen az az eszme, abban nem tudnak megegyezni. Ebben az opuszban a Monarchia életéből merítő másik jelentős íróval, Kafkával szemben Musil nem az irracionalitást és az elidegenedést, hanem elsősorban a racionalitást és a gondolatiságot állította középpontba. A leginkább esszéregénynek nevezhető műben arra keresi a választ, hogy mi maradhat meg és mit érdemes továbbvinni a hagyományos európai értékekből, mi lehet a jövő európai társadalmának alapja. Több aspektusból is ragyogóan összehasonlítja, elemzi a korabeli eszméket, felfogásokat, világlátást, a cselekmény jobbárá másodlagos. A könyv óriási gondolati, bölcseleti, tudományos ismereteket foglal magába, és mint ilyen, nagy odafigyelést és elmélyült olvasást igényel.

 

Az osztrák szerző már fiatal korától, 1905-től foglalkozott ennek a regénynek az alapötletével, élete fő céljának tekintette a megírását, és szinte mindent ennek a könyvnek rendelt alá. A 20-as években több részlet is megjelent folyóiratokban, ám a mű eszmei és formai alakítgatásai miatt ezek jelentős része a végleges formából kimaradt. Az első kötet 1930-ban, a második 1932-ben jelent meg és Musilt valódi sztáríróvá avatta, ám ez nem tarthatott sokáig, mert Hitler hatalomra kerülése után a zsidókat érintő intézkedések miatt az író a feleségével együtt kénytelen volt visszaköltözni Bécsbe, csakhogy a nagy mű még nem készült el. Miért? Egyrészt nagyon kötötte az első két regény, amelyeket mind gondolatilag, mind történetileg szeretett volna átdolgozni, másrészt egészségi állapota folyamatosan romlott (részben annak köszönhetően, hogy agyvérzése után sem volt hajlandó változtatni az életmódján, továbbra is rengeteget dolgozott és dohányzott), aminek következtében az 1942-es agyvérzése már végzetesnek bizonyult.

 

A hátramaradt kéziratok a feleségénél maradtak, annak 1949-ben bekövetkezett haláláig, majd felesége előző házasságából született fiához kerültek Olaszországba, aki egy Adolf Frisé nevű, a nagy műért és Robert Musilért is rajongó irodalmárra bízta, aki újrarendezte a kimaradt szövegeket és az első két kötettel együtt újra kiadatta 1952-ben. Bár a kritika azóta is vitatkozik arról, hogy mi volt, vagy mi lehetett volna a mű befejezése, és számos kidolgozatlannak ítélt rész is kimaradt a hagyatékban maradt szövegekből, de a mű világhódító útjára indult és ma már senki sem kételkedik irodalmi jelentőségében.