Főkép

Ha a „hiányzó” láncszemet keresnénk Rossini – mindenekelőtt a komponista késői opera seriái – és Wagner zenedrámája között, egyértelműen a francia nagyoperában (grand opera), elsősorban is Giacomo Meyerbeer valószínűleg legnagyobb hatású alkotásában, A hugenottákban találhatjuk meg azt. Ám az Eugène Scribe librettójára készült és 1836-ban bemutatott dalmű nem kizárólag ezért említésre méltó, hanem saját jogon is nagy jelentőségű. Például azért, mert az előadások és a műsoron tartás éveinek számát tekintve a 19. század legsikeresebb zenedrámájának (ha nem is a legsikeresebb 19. századi operának) számított, és hét komoly felkészültséget igénylő főszerepe miatt értő interpretációban eleve biztosított, hogy lenyűgözze a közönséget. Emellett a saját korában a pazar kiállítás, a nagyszabású díszletek és maga a mű monumentalitása is delejezőn hathatott a nézőkre.

 

A zene erényei ennek ellenére egy egyszerű hangfelvételen is jól érzékelhetők. A puritánok és keresztények szembenállása, a hadi cselekményeket több mint ellentételező, melodrámai szerelmi szál önmagukban rendkívüli változatosságot ígérnek és adnak. Rögtön az opera elején felcsendül egy lutheránus korál, amely később Wagnert előlegező vezérmotívumként hangzik el többször is, ennek letisztultságával pedig jól kontrasztba állíthatók mind a katolikus itáliai muzsikából származtatható fényes dallamok, mind a pattogó katonai motívumok, de még a szerelmes, szenvedélyes és keserves áriák is. Ha lehet, a hatást önmagukban úgyszintén fokozzák a grandiózus kórusok és a hangszerelés kifinomult árnyalatai.

 

A korábbi századok számos rendelésre, határidőktől szorongatott és mecénások kényétől függő komponistájával ellentétben a gazdag családból származó Meyerbeer megengedhette magának, hogy mindent alaposan kidolgozzon, és tökéletes művet adjon ki a kezéből, így A hugenották valóban mesterműnek tekinthető a maga műfajában, és míg a zenei ínyencek az technikailag sokszor komoly kihívást jelentő áriákban ugyanúgy elgyönyörködhetnek, mint a különös és megkapó hangszerelési ötletekben, Meyerbeer a szélesebb közönségnek is kedveskedett fülbemászó, ugyanakkor sehol sem giccsbe hajló melódiákkal és könnyen dúdolható zenekari futamokkal. Voltaképp a romantika első évtizedeinek egyfajta esszenciáját hallhatjuk ebben az operában, melynek hatása – legalábbis ami a befogadókat illeti – a mai napig erőteljes maradt.

 

Éppen a nagy apparátus és a nem mindennapi „énekesigény” miatt manapság már nem gyakran tűzik műsorukra a művet a dalszínházak, ráadásul a hangfelvételekben sem dúskálhatunk úgy, mint például Verdi vagy Wagner operáinak esetében. Önmagában ezért fontosnak mondható, hogy újra kiadásra került, ráadásul az eredetinél jóval alacsonyabb áron Cyril Diedrichnek az Erato Kiadó számára 1990-ben készített teljes felvétele, de az előadók kvalitásai miatt úgyszintén érdemes megismerkedni a kiadvánnyal. Ugyan az élőben rögzített anyag a túl sok szereplőt felvonultató jelenetek egyes pillanataiban, de csak alig észrevehetően elbizonytalanodik, összességében felettébb magas színvonalú és nagyszerűen kevert interpretációt hallhatunk. És igaz, tagadhatatlanul hosszú a mű, mégis mindvégig élvezetes marad, és ez egyértelműen a szereplők és a dirigens érdeme is.

 

Nem csak ismerkedése, hiányok kitöltésére alkalmas ez a négykorongos album, hanem valóban értékes darab, és az operairodalom egy talán kevéssé ismert korszakának kiváló teljesítményét tárja elénk elsőrangú művészek tolmácsolásában. Kell ennél több?

 

Előadók:

Ghylaine Raphanel – szoprán (Marguerite de Valois)

Françoise Pollet – szoprán (Valentine)

Danielle Borst – szoprán (Urbain)

Boris Martinovich – basszbariton (Le Comte de Saint-Bris)

Richard Leech – tenor (Raoul de Nangis)

Nicola Ghiuselev – basszus (Marcel)

 

Chœurs de l’Opéra de Montpellier

Orchestre philharmonique de Montpellier

Cyril Diedrich – karmester

 

A lemezen elhangzó művek listája:

Les Huguenots

CD 1

1-10. Acte un

 

CD 2

1-9. Acte deux

 

CD 3

1-12. Acte trois

 

CD 4

1-10. Acte quatre

11-17. Acte cinq