Főkép

Valószínűleg nem sok olyan magyar van a Kárpát-medencében, aki ne az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátumot tekinteté a valaha volt legnagyobb nemzeti tragédiának. A történelmi Magyarország felbomlása, valamint magyarok millióinak az utódállamokba való kényszerítése máig nem gyógyuló sebeket ejtett a nemzetünk testén. De szükségszerű volt, hogy ennyire kemény feltételek szülessenek a Versailles melletti Nagy-Trianon kastélyban? Tényleg már a háború alatt tudni lehetett, hogy a béketárgyalásokon a győztes mindent visz? Romsics Ignác cikkében sorra veszi a trianoni béke előzményeit, majd a tárgyalások menetét taglalva, részletesen kitér a magyar békedelegáció kétségbeesett erőfeszítéseire, hogy a döntést megváltoztassák. A magazinban emellett van még egy érdekes forrásközlés a győztes hatalmak egyik megbeszéléséről, melyből kiderül, hogy a békefeltételek enyhítése komolyan felmerült a tárgyalások során. Ugyanakkor arra is fény derül, hogy melyik nagyhatalom volt az, melynek merev elzárkózása meggátolt minden ilyen irányú szándékot.

 

Az ipari forradalom a mai napig a bányákban robotoló gyerekek és a 13 órás munkanap koraként él a köztudatban, amikor a munkáltatók még gyakorlatilag tejhatalommal rendelkeztek a munkavállalók fölött. Azonban vajon az „elnyomottak” tömegei is így élték meg a korszakot, amiben éltek? Emma Griffin a fönnmaradt munkáséletrajzok vizsgálatával kísérelni meg újszerű megvilágításba helyezni a kérdést, és meglepő eredményekre jut.

 

A legtöbben nem is gondolnánk, hogy a politika mennyire mélyen be tud hatolni a tudományos életbe, extrém esetekben még az egzakt, objektív természettudományokra is jelentős befolyást gyakorolhat. Nem volt ez másképp a náci Németországban sem, ahol az úgynevezett „Deutsche Physik” mozgalom nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a fizikának fajelméleti alapokra való helyezését. A téma csak még érdekesebbé válik, hogyha hozzátesszük, hogy a „német fizika” megteremtője és legszenvedélyesebb képviselője Lénárd Fülöp néven látta meg a napvilágot Pozsonyban 1862-ben. Azonban hogyan válhatott egy magyarországi „természetvizsgálóból” harcos antiszemita és Hitler odaadó híve? Palló Gábor a kiemelkedő tudós életének fontosabb, személyiségformáló állomásait vizsgálva kísérel meg választ adni erre a kérdésre.

 

Nehéz elhinni, hogy a Budapesten közlekedni vágyók pontosan 100 éve dönthetnek úgy, hogy leintenek egy taxit. Amikor 1913-ban kigördültek az utcára az első taxik, a Budapesti Automobil Közlekedési Rt. számos világszinten is újdonságnak számító fejlesztést vezetett be, melyeknek köszönhetően a cég még a világháború alatt is dinamikusan növekedni tudott. A Száz éve taxizunk című írást olvasva mégis megdöbbentő, hogy GPS, mobiltelefon és rádió nélküli világban is mennyire hasonló volt a taxizás, mint napjainkban.

 

Mindenki tisztában van vele, hogy az emberek régen piszkosabbak és koszosabbak voltak, mint napjainkban. Azonban a személyes higiénia fejlődését sokan egy egyenes vonalú fejlődésként képzelik el, tudniillik, hogy hogy minél inkább visszamegyünk az időben, az emberek egyre piszkosabbak voltak. Valójában a folyamat pont az ellentétes volt! A 11-12. században az átlagember jelentősen többet tisztálkodott, mint például a 17-ben. Katherine Ashenburg Piszkos ügyek című írásából megtudhatjuk, hogy az elmúlt kétezer évben hogyan és milyen irányokba változott az emberek személyes higiéniája.