Főkép

Egy este, egy helyszínen közös Guns N` Roses és AC/DC koncert Budapesten?? Nem tudom, hogy a generációs különbség teszi-e, vagy csak szimplán nem ez az én zenei világom, de teljesen nyugodt szívvel hagynám ki ezt az eseményt. Jelen esetben viszont tribute-estről volt szó, és sokakkal ellentétben, akik zsigerből fújolnak az általuk csak gyenge utánzatnak aposztrofált tribute-bandákra, nekem egyrészt nincs velük semmi bajom, másrészt felülmúlhatatlan érdemük volt abban, hogy ellátogattam ezen a napon a Budapest Parkba. Mert annak ellenére, hogy megszámlálhatatlan mennyiségű Hollywood Rose-koncerten vettem már részt, szerintem teljes magabiztossággal állíthatom, hogy pl. a „Nightrain”-t nem hallottam még eredetiben, G N’ R-lemezen, csak a Hollywood Rose-tól a koncertjeiken. És nem tudom, miért, de egy fikarcnyi késztetést sem érzek arra, hogy beszerezzem „rendesen”. Ez van…

 

Ami az időjárást illeti, nem voltak túl kedvezőek az előjelek, pedig mindenki – joggal – az igazi nyárra vágyott, ami egyszer csak be is robbant… Kicsit talán a kelleténél magasabb fokozatba kapcsolva, és ekkor már az enyhülésért rimánkodott mindenki. Meg is érkezett a lehűlés, viszont nem az elvárt mértékű, mert két nap alatt nagyjából 20 fokot esett a hőmérséklet, pedig az ember fia, miután a kánikulában hét közben nem tudott eljutni strandra, és hétvégén is olyan feladatai akadtak, amelyek a négy fal közé szorították, legalább egy szép, nyári esti szabadtéri koncert keretében szívesen megtapasztalná az évszak kellemes részét. No, ez a mostani estén elmaradt.

 

Metsző szél, nagyjából 17 fok és eső. Ilyen körülmények között a szervezők a tervezett helyszínről inkább – abszolút logikusan és megfontoltan – áttették a koncertet a fedett nézőtérrel rendelkező, de kisebb színpadra. Heringparti viszont így sem alakult ki, mert szerintem sokak kedvét elvette az időjárás – inkább nem kockáztatták meg, hogy elázzanak, és távol maradtak. Félreértés ne essék, nem voltak kevesen, sőt, hallani menőbb bandákról is, akiknek jó időben sem sikerül ekkora publikum érdeklődését felkelteni.

 

Negyed nyolc magasságában csapott bele a húrokba az AB/CD. Angus Youngék magyarországi helytartói a legendás ausztrál csapat legismertebb és legkedveltebb slágereivel („Back In Black”, „TNT”, „Highway To Hell” stb.-stb.) kiválóan megalapozták és felfűtötték a hangulatot a rendelkezésükre álló háromnegyed órában. Természetesen a gitáros Erik nyakba vétele, és a közönség soraiban való körbevivése most sem maradhatott el.

 

Ekkortájt még nem volt annyira cudar az idő, csak mire a Hollywood Rose színpadra lépett, és akik akkorra érkeztek meg, bizony nagykabátban jöttek, sálat viselve, és nem nézték őket hülyének ezen a június végi estén

 

Negyed kilenckor csendült fel a Hollywood Rose intrója, amelyet a „Nightrain” követett. Úgy vettem észre, kezdik belátni, hogy nem véletlenül csinálják a legnagyobbak is úgy, hogy az első 3-4 dalt szinte egyvégtében nyomják le. Nem egyvelegként, hanem egymásba úsztatva őket, és nincs köztük a lendületet megtörő tapsoltatás és közönségköszöntés. A másodikként elhangzó középtempós „Pretty Tide Up” viszont kicsit visszavetette a lendületet, és így nem lett annyira gyilkos a start, mint ha pl. az „It’s So Easy”-t játszották volna el másodiknak. Azonban fásultságról szó sem volt, a közönség vette a lapot, és igazi támadás vette kezdetét.

 

Aztán a „Live and Let Die”-nál bebizonyosodott, hogy jól gondolom azt, hogy a zenekar mellett egy hozzáértő hangmérnökre és fénytechnikusra is szükség van egy tökéletes koncerthez. Utóbbi általában kardinális kérdés, mert lehet, hogy szakmailag kifogástalan teljesítményt tudna nyújtani az ott álló illető, viszont ha nem akarja rendesen csinálni a feladatát, akkor megette a fene a dolgot. Szerencsére azonban most egy lelkes úriember nyomkodta a gombokat, és a „Live and Let Die” stroboszkóporgiája a kiabálós-üvöltős résznél rengeteget hozzáadott az amúgy is kiváló muzsikáláshoz. Ekkorra már az eleinte kicsit kásás hangzás is a helyére került, és tényleg minden adott volt – a megfelelő időjárás kivételével – egy remek koncerthez.

 

A „Welcome to the Jungle” vagy az „Out ta Get Me” mind-mind hengerelt. Nem tudom, hogy én voltam-e a kelleténél fáradtabb, és emiatt érzem így, de kicsit felhígítottam volna ezt a tömör részt, vagy a „Don’t Cry” hamarabbi harcba küldésével, vagy mondjuk a „Patience”-szel, ugyanis kicsit mintha a közönség is elfáradt volna a lendületes tempótól.

 

Természetesen idővel megérkezett a „Don’t Cry” is, és szinte az összes jól ismert G N’ R-szerzemény, valamint helyet kaptak a programban a csapat saját, magyar nyelvű felvételei is: az „Addig jó” a műsor közepe felé, a „Szedjetek szét” pedig a – kvázi – ráadásban, ami hihetetlenül húzósra sikeredett. A „Szedjetek szét” sem éppen a puhaságáról híres, mint ahogy a záró „Paradise City” sem, úgyhogy a fiúk itt még gyorsan zúztak a fellépés vége előtt egy kellemeset. Szabadtéri koncert lévén az esti csendrendelet miatt tízkor be kellett fejezni a koncertet. Pontosabban be kellett volna, ugyanis a „Paradise City”-be szinte pontosan tíz órakor csaptak bele, de szerencsére a jó hangulat miatt a szervezők hagyták nekik eljátszani még azt a dalt.

 

A bandák teljesítményéről csakis pozitívan lehet nyilatkozni: Bon Scott és Brian Johnson énektémái a helyükön voltak, Erik kiköpött Angus Young volt, és az est főhősei sem vallottak szégyent. Jesse végigrohangálta a koncertet, jó szokásához híven néha eltűnt, és sosem lehetett tudni, hogy hol bukkan fel a közönség soraiban és énekelteti meg váratlanul a gyanútlan koncertlátogatókat. Zaba dobolásában benne volt a fíling, mint ahogy a ritmusszekció másik tagját adó basszusgitáros, Luki is ízesen pengetett. Coci kicsit megbújva a zongoraállványa mögött hol klimpírozott, hol csörgőzött, és közben szinte végig vokálozott. A két gitáros is tisztességesen bejárta a színpadot, Viktor gyakran elővette a szinte védjegyévé vált mosolyát, miközben pontosan riffelt a ritmusgitárján, Vilkó pedig pörgött-forgott, nyak mögött gitározott – látszott rajta is, hogy meglehetősen élvezi a bulit.

 

Tehát aki bizalmat szavazott a két együttesnek a kellemetlen időjárás ellenére is, semmiképp sem csalódott. Remélhetőleg jövőre újra sikerül összehozni egy koncertet itt, és akkor már talán a nyár is magára talál aznap estére, és úgy a nagyszínpad is összejöhet. Addig pedig augusztusban, a zalaegerszegi II. Hollywood Rose Táborban lehet újra egy napon elcsípni a két bandát!