Főkép

A középkori rockról legtöbbünknek a reneszánsz vásárok, a furcsa, régi ruhákba beöltözött ünneplők és mindenekelőtt az olyan együttesek jutnak eszünkbe, mint például a Blackmore’s Night és a velük gyakran együtt koncertező német Geyers. Ám akik ezeknél valamivel keményebb dallamokra vágynak, nekik inkább az ugyancsak német Saltatio Mortis való, hiszen az Alea der Bescheidene (vagyis a latin-német vegyes művésznevet felvett „Kocka, a Szerény” – esetleg „a Sz@r/Pocsék”) vezette csapat valódi vásári hangulatot képes teremteni elsősorban dobokkal és dudákkal – vagyis a középkori hadseregeket kísérő zenekarok fő instrumentumaival – előadott muzsikájukkal.

 

A fő hangsúly pedig ezúttal ismét a hangulatra helyeződik, hiszen legújabb sorlemezüket egy 2012-ben a komoly tradíciókkal büszkélkedhető Hamburg Szabad és Hanzavárosban rendezett koncerten rögzítették, amelyre kifejezetten a műfajért és nyilvánvalóan a zenekarért rajongók zarándokoltak el. Azaz a csapat több szempontból is úgymond hazai pályán játszhatott, ahol jószerével garantált a siker, és legfeljebb csúnya öngólokkal lehet elrontani az ünnepet. Ám effélékre szerencsére még véletlenül sem kerülhetett sor, mert az immár tizenkét esztendeje gyakorlatilag minden évben új felvétellel jelentkező együttes apait-anyait beleadott a buliba.

 

 

A hatásos, közönséghergelő „bevonulást” követően egyértelműen a zenekar énekese viszi a prímet a számok közötti át- és felvezető szövegeivel, fűti jó érzékkel a hangulatot és adagolja a hasznos, sokszor költői hangzású és nem egyszer humoros információmorzsákat, amelyek így végleg kiteljesítik a számokat. Talán meglepőnek hangzik, de a koncert engem kifejezetten az ír alapokon nyugvó zenét játszó magyar csapat, a Firkin fellépéseire emlékeztetett, és nemcsak az egész fergeteges hangulata és lendületessége miatt, hanem azért is, mert rengeteg rokon vonás felfedezhető a középkori és a kelta zenék között. Ráadásul a Saltatio Mortis dalaiban éppúgy felbukkannak punkos begyorsítások, mint népies, amolyan iszogatós-mulatozós pillanatok, legfeljebb itt nem Guinness-szel vagy Dreherrel, hanem német sörrel koccintanak.

 

Vagy vodkával, amikor a „Russe” popba hajló dallamaira tombolnak, ami után nem sokkal megszólal a közönségénekeltető, önfeledten vidám „Eulenspiegel” – de nem is érdemes csodálkozni azon, hogy itt csúcsosodik ki a koncert, a kedves szélhámos Till Eulenspiegel, a népi származású és népi regékben megőrzött hős alakja ugyanis a csínyek, mások megtréfálásának egyfajta szimbóluma. Szinte adja magát, hogy Alea der Bescheidene a férfiak és nők hangerő-vetélkedőjével szórakoztassa és ugrassa a közönséget. Ugyanakkor rendkívül izgalmasak a valóban középkori és kora reneszánsz ritmusképletek, melyek észrevétlenül is rendkívül összetetté teszik a látszólag egyszerű dalokat.

 

Ha azzal a céllal készült a lemez, hogy érzékeltesse, mennyire magával képes ragadni a közönséget a csapat, és milyen elsöprőek a dalaik, egyértelműen elérték, amit akartak. Emellett igencsak meglepődnék, ha bármely beavatatlan, aki előítéletektől mentesen közelít az együtteshez, ne szeretne bele a zenéjükbe már első hallásra is, hiszen ami a szerbeknek, mondjuk, Goran Bregović zenekara, az oroszoknak a Leningrad, a magyaroknak a Csík Zenekar, nagyjából ugyanaz lehet a németeknek a Saltatio Mortis. Csupán valamivel keményebben és punkosabban szólnak ezek a dalok, így – hogy úgy mondjam – azoknak sem szégyen kedvelnie őket, akik alapból inkább Slayert vagy Children Of Bodomot hallgatnak, vagy éppenséggel a Firkinért rajonganak. Csalódni tehát aligha lehet a lemezben, hiszen valóban szinte bárki számára fogyasztható.

 

 

Az együttes tagjai:

Alea der Bescheidene – ének, gitár, duda

Lasterbalk der Lästerliche – dob, ütőhangszerek, davul

Falk Irmenfried von Hasenmümmelstein – duda, schalmei, ének

El Silbador – duda, schalmei, furulya

Bruder Frank – basszusgitár

Herr Samoel – gitár, buzuki

Der Tambour – dob, ütőhangszerek, billentyűk, gitár, ének

Luzi das L. – duda, schalmei

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Intro MMXII

2. Veitstanz

3. Der letzte Spielmann (Akustik-Version)

4. La Ride

5. Salome (Akustik-Version)

6. Charybdis

7. Pirates Life

8. Scylla

9. Russe

10. Nach Jahr und Tag (Akustik-Version)

11. Fiat Lux (Akustik-Version)

12. Eulenspiegel (Akustik-Version)

13. Saltatio Mortis MMXII

14. Saltarello

15. Wieder unterwegs (Akustik-Version)

 

Diszkográfia:

Tavernakel (2001)

Das Zweite Gesicht (2002)

Heptessenz (2003)

Erwachen (2004)

Manufactum (2005) – koncert

Des Königs Henker (2006)

Aus Der Asche (2007)

Wer Wind Sät (2009)

Manufactum II (2010)

Strum Auf Paradies (2011)

Manufactum III (2013)

Wachstum über alles (2013) EP