Főkép

Könyv: Carin Gerhardsen: A mézeskalács ház

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Várható megjelenés: 2013. május 15.

 

Az élet kiszámíthatatlan, soha ne mondd, hogy soha, és ilyesmik. Mert van az úgy, hogy valaki 1992-ben megírja élete első regényét, aztán inkább a polgári karrierjére koncentrál, majd 16 évvel később újra előveszi a tollát, és bestseller szériába kezd a krimi-thriller műfajában. Igen, most Carin Gerhardsen-ről beszélek, aki manapság eladási csúcsokat verdes az immár Amerikában is felfedezett A mézeskalács házzal, és a természetes módon következő folytatásokkal. A svéd hölgy 1962 végén született Katrineholmban (az említett könyv is itt játszódik), és meglepő módon matematikusként végzett. Az Escape from Time című regénnyel debütált 1992-ben, majd elzárta éppen csak megnyitott írói vénáját, hogy IT-konzultánsként építsen karriert magának. Szerencsé(nk)re azonban papír-tinta ambíciói több mint 10 év elteltével sem hagyták nyugodni, ám ki hinné, hogy a sikerhez éppen a matematika útjai vezették Carin Gerhardsent? Mivel saját bevallása szerint mindig is szeretett olvasni, és komoly érdeklődéssel fordult a problémák (matematikai és egyéb rejtvények, feladványok) felé, úgy döntött, tesz egy próbát a bűncselekmények területén – természetesen csakis a papíron. Nem áltatta azonban magát mélyen vonuló filozófiai késztetésekkel és a magasnak nevezett irodalmi minőség csalfa ígéreteivel, helyettük azzal a kérdéssel nézett farkasszemet, mi a fontos a jó krimiben, és milyen összetevők adnak életet egy történetnek? Mindjárt 3 könyvet is megírt, hogy jövendőbeli kiadóját biztosítsa a kívánatos termelékenységi mutatóról, a többi pedig innentől fogva már tényleg történelem. Carin immár öt megjelent regénynél tart, A mézeskalács házból (a regénybeli rendőrség neve nyomán) Hammarby-sorozat nőtt ki az évek alatt, matematikai professzionizmusa pedig a történetek dramaturgiáján érezteti a hatását.

 

„Ismervén a thrillerek feszes, izgalmas dramaturgiáját, a váratlan fordulatokat, Gerhardsen regénye a befejezés után is tovább időzik az olvasók fejében” (Janet A. Rudolph). A mézeskalács ház történetében egy sorozatgyilkos lelkébe láthatunk bele, aki céltudatos, kíméletlen és megállíthatatlan. Rejtélyes gyilkosságok tartják rettegésben Stockholm békés lakóit, a véres puzzle kirakása pedig Conny Sjöberg felügyelőre és kis csapatára (Hammarby) vár. Sorra kerülnek elő ugyanis a holttestek egy zseniális és elfajzott sorozatgyilkos mestertervének áldozataiként, ám az indíték minden esetben kérdéses. Harmincnyolc évvel ezelőtt kinyílt egy ódon villa kapuja, és kisereglett rajta egy csoport óvodás. Majd újra megcsikordult a rozsdás vasajtó, s félve előbújt még egy kisfiú és egy kislány. Ami ezután következett, annak pedig nem lett volna szabad megtörténnie… Carin Gerhardsen három pillérre építi regényeit: az izgalomra, a hitelességre és a magával ragadó lendületre. „Az izgalmat a párhuzamosan futó történetszálakkal és a filmekből ismert hirtelen vágásokkal hozom létre, a hitelességen pedig azt értem, hogy a sztorival keményen meg kell dolgozni az elejétől egészen a végéig.” Carin allergiás arra, ha a krimik végén minden káoszba torkollik, és ezek feloldására az író vészhelyzeti megoldásokat alkalmaz. Továbbá úgy gondolja, egy jó kriminek sokkal többet kell tartalmaznia, mint csupán a tényleges bűncselekményt, olyasmit, ami valódi szellemi kielégülést okoz. A mézeskalács ház Carin saját nyomasztó tapasztalataiból táplálkozik, s arról szól, egy gyerekkori trauma hogyan teszi tönkre az önbizalmat és a reményt a jövőre nézve. Várjuk!

 

 

Film: A nagy Gatsby

Forgalmazó: InterCom

Várható bemutató: 2013. május 16.

 

Adaptálni néha egyszerű, sokszor ígéretes, többnyire kifizetődő, de mindig veszélyes. Az irodalom és a film közötti transzformációnál számos előfeltétel megvalósulása szükséges, ha a készítők pozitív tartományban szeretnék mérni a hitelességet és a sikert. Kell kiváló alapanyag, szintetikus lényeglátás, analitikus szétbontási képesség, értő dramaturgiai érzék, bele- és átérző empatikus véna, csalhatatlan időzítés és még rengeteg minden más. Mert vegyük A nagy Gatsby-t, amely manapság (is) kötelező olvasmány mind a középiskolákban, mind pedig a felsőoktatásban. A 20. század egyik legjelentősebb írójaként F. Scott Fitzgerald „témái a törekvés, a szerelem, a veszteség, az élet elkerülhetetlen változásai köré szerveződtek; elbeszélői nézőpontja következetes és kontrollált volt; naturalista stílusa világos, színes és szellemes, strukturális szempontból történeteit biztonsággal kezelte - mint például az 1925-ben megjelent A nagy Gatsby-ben” (Wikipédia). Namost egy ilyen irodalmi alapanyagnál a filmrevitel természetszerűleg más narrációban, atmoszférában, szemléletben, stílusban és előadásmódban jelenik meg, ehhez viszont konkrét és kontúros koncepció kell. A regénynek eddig összesen hat filmfeldolgozása készült, melyek közül az 1974-es, Jack Clayton rendezte változat (Robert Redforddal és Mia Farrow-val) a legsikeresebb 2 Oscar-díjjal (jelmez és zene). A művet és a témát ezúttal az egyéni vizuális látásmódjáról ismert ausztrál Baz Luhrmann (Rómeó és Júlia, Moulin Rouge, Ausztrália) ragadta meg, hogy a saját maga átdolgozásában adaptálja filmvászonra Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire és Carey Mulligan főszereplésével. A nagy Gatsby-t eredetileg New York-ban forgatták volna, ahol maga a regény is játszódik, ám Luhrmann Ausztrália és Sydney mellett döntött. A filmet végül 3 és fél hónap alatt rögzítették 2011 utolsó negyedében, ám a hivatalos bemutatóra csak másfél évvel később, a 2013-as májusi Cannes-i Filmfesztiválon kerül(t) sor.

 

 

A húszas évek Amerikája igazán a korlátlan lehetőségek hazája: ahol minden lehetséges és semmi sem tilos. Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) New York-környéki luxusvillájában a fényűző partik, a titokzatos múlt és ismeretlen eredetű vagyon embere. Különös, magányos férfi, aki nagyon tud és szeret élni. Amikor véletlenül összeismerkedik egy szegényebb szomszédjával (Tobey Maguire), egyedül neki árulja el furcsa szokásainak titkát: egész életét arra tette fel, hogy visszaszerezze fiatalkori szerelmét, Daisy-t (Carey Mulligan). Minden tettét ennek rendeli alá, minden bűnét ezért vette magára. Amikor azonban találkozik végre a lánnyal és annak férjével, a történet egészen másképp alakul, mint ahogyan annyi éven át tervezte. Baz Luhrmann a feldolgozásról elmondta, hogy hihetetlenül időszerűnek tartja a gazdag emberek felelőtlen életmódjára való figyelemfelhívást. A film esetében extra kihívást jelentett a hatásos és hiteles díszlet felállítása, amelyről Catherine Martin dizájner elmondta, hogy Jay Gatsby kastélyának enteriőr stílusánál az aranyba borult gazdagság és az Art Deco keveréke mellett döntöttek. A régóta elpusztult Long Island-i Beacon Towers-t a kutatók szerint részben éppen Gatsby kastélya ihlette, s ez is volt (egyebek mellett) a filmbéli Gatsby-birtok fő inspirációja. A gigaköltségvetésű, megközelítőleg 130 millió dollárt felemésztő moziváltozat külön érdekessége, hogy a két főszereplő, DiCaprio és Maguire valódi gyerekkori jóbarátok, akik az 1993-as Ez a fiúk sorsa óta nem játszottak közös filmben. DiCaprio amúgy teljesen odavolt Gatsby szerepéért, hiszen „ő egy olyan ikonikus karakter, akit sokféle szempontból lehet értelmezni: reménytelen romantikusként, teljesen megszállott flúgosként vagy akár egy veszélyes gengszterként, aki a gazdagság csúcsára kapaszkodott”. Lássuk, végül mi sült ki belőle!

 

 

Könyv: Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása

Kiadó: Maxim Könyvkiadó

Várható megjelenés: 2013. május 14.

 

Bárcsak minden ember életében lenne legalább egyetlen valószínűtlen utazás. Amely, ha nem is változtatja meg a múltat, jelent és jövőt, de legalább sok mindennel szembesít, sok mindenre ráébreszt, sok mindent (meg)ad, ami hiányzik. Bárcsak. Szóval egy ilyen történet csakis jó lehet – ha van kiindulópontja és célállomása, s közben mélységi vetületeken ránt keresztül. Rachel Joyce nagyon ügyesen nyúlt ehhez a területhez, hiszen első regényével rögtön felkerült a 2012-es Man Booker Prize listájára, ráadásul még az év legjobb új írójának címére is jelölte a National Book Awards. A 49 éves angol hölgy 20 éves színházi és tévés karrier után váltott a regényírásra: főszerepeket alakított többek között a Royal National Theatre-ben, a The Royal Court-ben, s nyert többféle legjobb színésznőnek járó díjat, valamint Sony Silver-t, illetve Olivier elismerést. De jelentős múlttal rendelkezik az írás terén is: húsznál több rádiójátékot szerzett a BBC Radio 4-nek, adaptációkat írt a BBC 2-nek, s például a To Be a Pilgrim című rádiójátékával 2007-ben elnyerte a Tinniswood Award-ot. A 4 gyermekes Joyce jelenleg Gloucestershire-ben él családjával, s Perfect címmel második regényén dolgozik. A Harold Fry valószínűtlen utazása oly módon a magánéletéből fakad, hogy édesapja is rákban szenvedett, s mint Rachel Joyce elmondta, „visszatekintve, a könyv írásával próbáltam életben tartani őt. Minél többet gondolkodtam azon, hogy egy hétköznapi ember valami különlegeset csináljon a lehető legegyszerűbb módon, s minél többet ismertem meg a dologról, annál inkább éreztem, hogy ez az, amire koncentrálni akarok.” S miért éppen gyalog? „A lényeg, hogy Harold vállalja, tesz valamit a tény ellen, hogy Queenie haldoklik.”

 

A Harold Fry valószínűtlen utazása pontosan az, ami a címében rejlik. A férfi nemrégiben vonult nyugdíjba, napjai szinte egyformán telnek, egészen addig, míg levelet nem kap egy régi ismerősétől, Queenie Hennessy-től. A nőtől, akit 20 éve nem látott, és aki most a halálos ágyából írt neki. A férfi gyors választ fogalmaz, majd a levéllel elindul a sarki postaládához, amellyel kezdetét veszi egy valószínűtlen utazás. Harold Fry ugyanis elhatározza, hogy majd’ kilencszáz kilométert gyalogol Kingsbridge-től a Berwick-upon-Tweedben található otthonig, mert hisz abban, hogy amíg ő gyalogol, Queenie Hennessy élni fog. Vitorláscipőben és könnyű kabátban vág neki a tájnak és a sürgető küldetésnek. Útközben varázslatos figurákkal találkozik, akik felszabadítják régóta szunnyadó lelkét és benne a reményt. Megrohanják az emlékek: ahogyan először táncolt feleségével, Maureennal, az esküvőjük, az apaság öröme, és miközben emlékezik, lassan megbékül a veszteségekkel, a mulasztásokkal is. Rachel Joyce regényének érdekes (utó)hatása van: az olvasó a történet végeztével nem kér számon hitelességet, helyette teljes mértékben meggyőzi Harold eltökéltsége. „Joyce egyensúlyt képes teremteni a tett és a filozófia között mindenfajta csöpögősség nélkül (The Spectator), miközben „egyszerű nyelvezettel közvetíti a mély érzelmeket” (The Guardian). A Harold Fry valószínűtlen utazása hat évvel ezelőtt rádiójátéknak indult, miközben Joyce apja haldoklott, s bár ő már nem hallhatta az elkészült darabot, az írónőnek mégis hitet adott ahhoz, hogy végül – egy íráskurzust követően – bele merjen vágni egy regénybe. „Ebben a könyvben benne van a szívem. Megpróbáltam egy olyan történetet írni, amely nem illeszkedik a szabályokhoz. Azt akartam, hogy minden valószínűtlensége után végül mégis kézenfekvő cselekedet legyen Harold vállalkozása”. Hiszen minden ember életében lennie kell legalább egyetlen valószínűtlen utazásnak. Induljunk el hát mi is Rachel Joyce-éra!