Sound City: Real to Reel (CD)

Történt egyszer, hogy Dave Grohl, a Nirvana egykori dobosa, mostanában pedig a Foo Fighters frontembere és gitárosa elhatározta, hogy filmet fog forgatni. Méghozzá nem is akármiről, hanem amit ismer, amit szeret, és amiben rettentően profi: a rockzenéről, vagy még konkrétabban, a Sound City stúdióról. Megnyerte hozzá barátait, zenésztársait, minden valószínűség szerint a pénz sem okozott túl nagy problémát a rocksztárnak, és leforgatta dokumentumfilmjét, melyet az év első nagy amerikai függetlenfilmes találkozóján, a Robert Redford nevéhez köthető Sundance Filmfesztiválon mutattak be. Díjat nem kapott, még ha a kritikusok kifejezetten pozitívan nyilatkoztak is róla – ám ami talán még fontosabb, március folyamán megjelent a filmhez tartozó zenei CD, rajta tizenegy hamisítatlan rock számmal.
 
Az ötlet egyébként még 2011-ben vetődött fel, amikor a Sound City bezárta kapuit, ám előtte eladásra bocsátotta egyes berendezéseit. Ezekből természetesen Grohl is vásárolt (nem véletlenül: még ’91-ben a Nevermind című legendás Nirvana-albumot rögzítették ott, mely az első olyan korong volt, melyen Grohl a zenekarral játszott), többek között egy Neve 8028 konzolt, ami az analóg rögzítés korában nemcsak hogy a csúcsnak számított, de Johnny Cash-től a Metallicán át a Guns N’ Roses-ig sokan dolgoztak is vele. A film nem lehetett teljes eredeti dalok nélkül, melyet a zenészek az ominózus konzolon rögzítettek alig 24 óra leforgása alatt – bár már nem a Sound City-ben, hanem a Foo Fighters saját stúdiójában. Ez persze semmit sem von le az élvezetéből, elvégre mégis új, külön a mozgóképhez komponált dalokról van szó, olyan előadók közreműködésével, akik miatt minden rockrajongó lejátszójában meg kell fordulnia néhányszor a lemeznek.
 
Az album rögtön egy energikus számmal kezdődik, a Black Rebel Motorcylcle Club nevű kaliforniai banda alapító tagjai zenélnek együtt Grohllal, amolyan hangulatos Foo Fighters-BRMC keresztezésként. Bár nem érzem azt a kirobbanó erőt, amit várnék, azért felvezetésnek kitűnő. A folytatás viszont annál nagyszerűbb, ugyanis a Rage Against the Machine tagjai társulnak a Masters of Reality énekes-gitárosával, s együtt egy kicsit melankolikus, kicsit lassúbb, de mégis erős balladát szólaltatnak meg – ez a „Time Slowing Down”, mely gitárszólóival azonnal bemászik a fejünkbe, s ott is marad még egy darabig. Bár lehet, hogy csak a folytatásig, ugyanis a Sound City-vel régóta kapcsolatban álló Stevie Nicks (a Fleetwood Mac-kel még ott kezdte anno pályafutását) énekli az album az egyik legjobbját – a „You Can’t Fix This” hihetetlenül szép, melodramatikus szövege hibátlanul illik az énekesnő már nem olyan fiatal hangjához, igazi színfoltja a korongnak.
 
Az ausztrál Rick Spingfield érkezik a „The Man That Never Was”-hoz, kedvenccé nőtte ki magát nálam ez kemény riffekkel operáló szám, itt már éreztem azokat a hihetetlen energiákat, amiket a sokat látott rocksztárok halmoztak össze közös zenélésük alatt. A folytatásra aztán véglegesen elszabadulnak az indulatok, a „Your Wife Is Calling” ütős garázs-punk hangulatot áraszt, minden bizonnyal a némileg öregedő Lee Vingnek köszönhetően, aki a Fear egykori frontembereként nem egy hasonló számot rakott már össze az évek során. Nem mintha a Slipknotból érkező Corey Taylornak nagyon erőlködnie kellene a „From Can To Can’t” esetében, balladájához segítőtársként a Cheap Trick gitárosát és a Kyuss basszusgitárosát fogadja, nem is akármilyen grunge-utánérzést hoznak össze.
 
A Queens of the Stone Age együttes tagjai többször is feltűnnek a lemezen, de a „Centipede” az egyik, ahol csak a rockbanda egykori és jelenlegi zenészei csapnak a húrok közé (maga Grohl is többször dolgozott már együtt a ’96 óta létező csapattal). A lassan induló dal a végére meglepően keményre fordul, szövegében viszont jól tükrözi azt az érzést, amit az alkotók kitűztek maguk elé: a stúdiótól való elköszönés, és a régi időkre való emlékezés kicsit fájó, de mégis örömteli hangulatát. Hasonló stílust képvisel az „A Trick With No Sleeve” is, ám míg az előző egy kicsit unalmassá válik az első percekben, és leül a lendülete, addig ez már lényegesen érdekesebbnek tűnik – jóllehet még mindig lehetett volna mit javítani rajta.
 
A befejező dalokra újra erőre kapnak a zenészek, elvégre a „Cut Me Some Slack”-re nem kisebb híresség érkezik, mint Paul McCartney, akit talán nem is kell bemutatnom, valamint a Nirvana egykori basszusgitárosa és alapítója, Krist Novoselic. A punkokkal az egykori Beatle is a bukásról regél, néha kicsit rekedten, de még mindig a régi energiával, egyben szép példája Grohl analóg hangzást megőrző törekvéseinek. Az „If I Were Me” már a lezárást keresi, szomorkás hangzása hibátlan zárszó is lehetne – ha nem jönne még a Nine Inch Nails-ből érkező Trent Reznor, aki együtt nosztalgiázik Joshua Homme-mal, mantrájukkal – „all of this will never be the same” (kb. sosem lesz már mindez ugyanaz) – gyönyörűen összegzik az egész albumot (és a filmet természetesen).
 
Van egy olyan érzésem, hogy a Sound City: Real to Reel lemez igazán csak a mozgóképpel együtt érvényesül, önmagában kicsit erőtlennek tűnik egyik-másik dal, vagy csak kicsit más stílust várnánk ennyi híres zenésztől. Némileg örömzenélés jellege van az egésznek, ahogy egymással keverednek a bandák, és a saját kedvük szerint hoznak össze új dalokat, új zenéket. Nincs ezzel gond, mert kifejezetten szórakoztató a végeredmény, csak nem egy új Foo Fighters-korongot kell várni, hanem „mindösszesen” annyit, hogy Dave Grohl és barátai dicsőítik kicsit az analóg korszakot, merengenek a zene jövőjén, és eközben szédületes dallamokat csalnak ki gitárjukból. Szerintem nem lehet okunk a panaszra.
 
A lemezen elhangzó számok listája:

1. Heaven And All (Robert Levon Been, Dave Grohl, Peter Hayes)

2. Time Slowing Down (Chris Goss, Tim Commerford, Dave Grohl, Brad Wilk)

3. You Can’t Fix This (Stevie Nicks, Dave Grohl, Taylor Hawkins, Rami Jaffee)

4. The Man That Never Was (Rick Springfield, Dave Grohl, Taylor Hawkins, Nate Mendel, Pat Smear)

5. Your Wife Is Calling (Lee Ving, Dave Grohl, Taylor Hawkins, Alain Johannes, Pat Smear)

6. From Can To Can’t (Corey Taylor, Dave Grohl, Rick Nielsen, Scott Reeder)

7. Centipede (Joshua Homme, Chris Goss, Dave Grohl, Alain Johannes)

8. A Trick With No Sleeve (Alain Johannes, Dave Grohl, Joshua Homme)

9. Cut Me Some Slack (Paul McCartney, Dave Grohl, Krist Novoselic, Pat Smear)

10. If I Were Me (Dave Grohl, Jessy Greene, Rami Jaffee, Jim Keltner)

11. Mantra (Dave Grohl, Joshua Homme, Trent Reznor)