Főkép

Vajon mennyit és egyáltalán mit árulhat el egy „átcímkézéssel” újrahasznosított lemezborító a benne rejlő korongról? A nagyjából harmadrészt kitakart kép és a „kettős” cím egyszerre utal a visszatekintésre és a továbblépésre is: az áthúzott heroes nyilvánvalóan a sok szempontból legmegbecsültebb, ha nem is feltétlenül a legsikeresebb vagy legközismertebb Bowie LP-t idézi meg, amely a kísérletezés, a rockzenei határok feszegetésének egyik jeles példája, míg a hófehér „matrica” az új címmel többszörösen is a tiszta lappal való indulást, avagy újraindítást juttatja eszünkbe, hiszen maga a „Next Day” is másnapot jelent, a „carte blanche”-ról pedig nyilván a „bármi lehetséges” asszociációi ugranak be. És persze a „rákövetkező” egy megelőző időszakot szintén feltételez.
 
Akkor tehát mit várhatunk David Bowie tíz hosszú év kihagyás után elsőként megjelent albumától, anélkül, hogy meghallgatnánk a számokat? Olyasvalamit, ami nem tagadja meg a hagyományokat, visszanyúl hozzájuk, ugyanakkor előre is tekint, és nem felejti el, hogy a régi kaméleonarc már tényleg a múlté, és helyette egy idős, ráncosodó, de meg nem tört tekintet néz vissza ránk a belső borítóról és valahol a zene mélyéről. A monokróm borítóképek mellett a szövegeket egyvégtében, elválasztás nélkül közlő, akár csiricsárénak is mondható betétfüzet együttesen a rock izgalmasabb hagyományait sejtetik, és valóban nem kell csalódni: a Next Day igazi, old-time rock lemez, ha nem is a keményebb fajtájából, hanem inkább a tűnődő, kikacsintó, befogadó, kísérletező alkategóriáiból való.
 
A tempótlannak éppenséggel nem mondható, valamiképp mégis visszafogott indítás jellegzetesen bowie-s jegy; valójában ennél még sokkal nyugodtabb kezdésekkel is találkoztam már nála lemezen és koncerten is. A „Next Day” inkább ideges, és talán úgy fogalmaznék: kiteljesedetlen, elfojtottságtól feszülő, bizonyos árnyalataiban a Tin Machine korszakot idéző szám, amely a kőkemény rezekkel és félelmetes-misztikus gitárokkal teli „Dirty Boys”-zal együtt tökéletesen megalapozza a hangulatot. Ráadásul az utóbbi dal refrénje oly mértékben összetéveszthetetlenül csak Bowie-ra jellemző mind dallamában, mind hangszerelésében, hogy rögtön tudhatjuk, az előadó és mi is hazataláltunk.
 
A „Stars Are Out” újfent jellegzetesen, a régi időket eszünkbe idézően bowie-s rock an roll, és ahogy haladunk, lényegében minden egyes szerzeményről ugyanez elmondható, legfeljebb a stílusmegjelölésen kell változtatni. Ráadásul az összes szerzemény színvonala olyan egyenletesen magas, hogy valójában nehéz kiválasztani a legjobbakat. Talán a fenyegetően nyers és szikár „Love is Lost” különül el némileg a többitől, meg a csöpögősséget épp csak elkerülő, mégis tagadhatatlanul rocknak mondható „Where Are We Now?”, mely egyben az albumról kimásolt első kislemez, és az öregedés, a nosztalgiázás kissé keserű hangulata járja át. Nekem különösen tetszik még az egyszerre lendületes és ritmikus és szörnyen zaklatott, sokszor ugyanakkor kitartott orgonapontok felett kibontakozó „If You Can See Me” erőteljesen progresszív rockja, valamint a „Heat” reminiszcenciáktól terhes sejtelmessége.
 
De tényleg igazán nehéz, és valójában felesleges kiemelni bármelyik számot is. A Next Day elsőrangú lemez, mi több, valódi, régimódi album, amely felvonultatja előadója és szerzői valamennyi erényét és erősségét. Sohasem egyszerű, ám nem is túlbonyolított, és valahol a magas művészet és a közérthetőség és popularitás nehezen meghatározható határmezsgyéjén mozog – azaz igazi David Bowie-ra jellemző produkció: múlt, jelen és jövő felvillanyozó szintézise. Nem baj, hogy ennyit kellett várni rá, hiszen kétségkívül megérte.
 
Előadók:
Zachary Alford – dob, ütőhangszerek
David Bowie – gitár, billentyűk, ének
Sterling Campbell – dob, csörgődob
Gail Ann Dorsey – basszusgitár, vokál
Steve Elson – klarinét, szaxofon
Henry Hey – zongora
Gerry Leonard – gitár, billentyűk, ének
Tony Levin – basszusgitár
Maxim Moston – vonós hangszerek
Janice Pendarvis – vokál
Antoine Silverman – vonós hangszerek
Earl Slick – gitár
Hiroko Taguchi – vonós hangszerek
David Torn – gitár
Tony Visconti – basszusgitár, gitár, furulya, vonós hangszerek
Anja Wood – vonós hangszerek
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Next Day
2. Dirty Boys
3. The Stars (Are Out Tonight)
4. Love Is Lost
5. Where Are We Now?
6. Valentine’s Day
7. If You Can See Me
8. I’d Rather Be High
9. Boss Of Me
10. Dancing Out In Space
11. How Does The Grass Grow?
12. (You Will) Set The World On Fire
13. You Feel So Lonely You Could Die
14. Heat
 
Diszkográfia:
David Bowie (1967)
Space Oddity (1969)
The Man Who Sold The World (1970)
Hunky Dory (1971)
The Rise And Fall Of Ziggy Stardust And The Spiders From Mars (1972)
Aladdin Sane (1973)
Pin Ups (1973)
Diamond Dogs (1974)
Young Americans (1975)
Station To Station (1976)
Low (1977)
Heroes (1977)
Lodger (1979)
Scary Monsters (1980)
Let’s Dance (1983)
Tonight (1984)
Never Let Me Down (1987)
Black Tie White Noise (1993)
Outside (1995)
Earthling (1997)
Hours (1999)
Heathen (2002)
Reality (2003)
The Best Of David Bowie 1980-1987 (2007)
The Next Day (2013)