Főkép

Könnyen elképzelhető, hogy azok, akik egykor régen Tarja miatt kedvelték meg a zenekart, most teljesen kiábrándulnak a szólóéneket (az „Orphanage Airlines”, a „Sundown” és főként a „Deeper Down” kivételével) gyakorlatilag teljesen mellőző filmzene hallatán, ezzel szemben az sem kizárt, hogy épp ez döbbenti majd rá őket, mennyire izgalmas és összetett kíséret emelte mindig is valóban operai magasságokba a női hangokat. Vagy egyszerűen elkönyvelik, hogy Tuomas akármivel áll is elő, az nagyszerű és zseniális, a Nightwish pedig a legmegbízhatóbb, legnívósabb együttes a szimfonikus metal viszonylag szűk világában.
 
Holopainen melódiáit és zenei ötleteit ezúttal Petri Alanko fuvolás, a Sibelius Akadémia egykori növendéke öntötte új formába, hogy azok hangulatukban és drámai hatásukat tekintve is tökéletesen illeszkedjenek a Nightwish fantasy-filmjéhez. Az eredmény, ahogyan azt Tuomas maga jellemezte, valóban lélegzetelállító: a nagy késői romantikusok, mindenekelőtt Liszt, Wagner, Richard Strauss és a kétarcú Schönberg freskószerű nagyzenekari szimfonikus költeményeire emlékeztet – azzal a lényeges különbséggel, hogy itt nem a tonalitás béklyóiból igyekszik kitörni a szerző, hanem a klasszikus zene és metal hangzását keveri a lehető legtöbb egyéb műfajéval. Ám ebben voltaképp semmi valóban újat nem fedezhetünk fel, mivel már a Dark Passion Play (sőt, igazából a Once) is ebbe az irányba mozdult el, az Imaginaerum (a stúdióalbum) pedig ténylegesen új fejezetet nyitott az együttes életében.
 
Amint az sejthető, a dallamok rögtön felismerhetők azok számára, akik végighallgatták már a kilencedik stúdiólemezt, a muzsika azonban határozottan kifinomultabbá vált, a zenei szövet pedig rendkívüli módon gazdagodott. Hol egészen új, klasszikus zenei hangszerekkel előadott szólamokkal bővülnek a számok, hol a hangzás szélesedik ki, hol a textúra nüanszai rajzolódnak ki szinte hiperrealisztikus részletességgel, közben pedig minden kibomlik vagy tömörödik a klasszikus alapú filmzene igényei és logikája szerint. Leginkább talán mégis azt emelném ki, ahogyan a fúvósok, mindenekelőtt a rezek, valamint a vonósok egészen nagyszabásúvá, sőt, wagnerien bombasztikussá dagasztják a muzsikát. A legizgalmasabb példa erre talán a „Crackling Sphere”, melynek arabos-keleties motívumai most mintha még izgalmasabban szólalnának meg, mint az előző nagylemezen hallható eredeti téma, habár a „Wonderfields” vibráló feszültsége sem kifejezetten megszokott a fémzene művelőinek körében.
 
Hasonló törekvéseket persze másoknál, például az Epica miskolci koncertjének felvételén vagy, mondjuk, a Danubia Szimfonikus Zenekar filmzenei hangversenyén is felfedezhettünk már, ennyire tudatosan, és ami még fontosabb, ennyire egységesen viszont korábban sosem szólt a könnyedebb műfajokkal kevert, késői romantikus filmzene. Ráadásul nem valamiféle John Williams, Hans Zimmer vagy Morricone utánérzésről kell beszélnünk, hanem a Nightwish sajátságos világának metamorfózisáról, amely új dimenziókat nyithat meg a finnek előtt, és lehetőséget ad a további fejlődésre. Kérdés persze, hogy ebben az új irányban mennyi hely marad egyáltalán a nem kórusszerű éneknek, és hogy a csapat vajon párhuzamosan ontja-e a keményebb, hamisítatlanul metalos albumokat és a kísérőzenéket (a balett például még kiaknázatlan terep, ahová Tuomas esetleg be kívánhat törni), vagy az Imaginaerum (The Score) egyszeri próbálkozás marad csupán.
 
Bárhogy legyen is, azt hiszem, hogy vízválasztóhoz érkezett a csapat, főleg, hogy az album megjelenése óta Tarja után Anette Olzon is távozott a Nightwishből, és ugyan bármikor lehet találni megfelelő képzettségű és kellően nyitott énekesnőt a pótlásukra (vagy a Therionhoz hasonlóan a vokalisták mindig vendégek lesznek), a zenekar most már vitathatatlanul és vélhetően örökre kizárólag Tuomas együttese marad, és az ő elképzeléseit valósítja meg. Engem személy szerint cseppet sem zavar, hogy így alakult, a Tarja-követők véleményére mégis igencsak kíváncsi lennék. De ez a telített, ötletekkel teli és minden pillanatában felvillanyozó zene megérdemli bárki tiszteletét és szeretetét.
 
A zenekar tagjai:
Anette Olzon – ének
Marco Hietala – basszusgitár, ének
Erno „Emppu” Vuorinen – gitár
Tuomas Holopainen – billentyűk
Jukka Nevalainen – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Find Your Story
2. Orphanage Airlines
3. Undertow
4. Spying in the Doorway
5. A Crackling Spere
6. Sundown
7. Wonderfields
8. Hey Buddy
9. Deeper Down
10. Dare to Enter
11. I Have to Let You Go
12. Heart Lying Still
13. From G to E Minor
 
Diszkográfia:

Angels Fall First (1997)
Oceanborn (1998)
Wishmaster (2000)
Over The Hills And Far Away (2001) – EP
From Wishes To Eternity (2001) – koncert
Century Child (2002)
End Of Innocence (2003) – koncert
Once (2004)
End Of An Era (2006) – koncert
Dark Passion Play (2007)
Made In Hong Kong (2009) – koncert
Imaginaerum (2011)
Imaginaerum (The Score) (2012)