Főkép

Valahogy úgy tudnám elképzelni a film létrejöttét, hogy összeült Scott Moore és Jon Lucas, a Másnaposok forgatókönyvírói, és valahol a beszélgetés közepén ráébredtek: nem akarnak több sorszámot a Másnaposok cím mögött. Inkább más témát választanak, s arról készítenek egy ugyanolyan filmet. Ugyanis a Képszakadás pontosan ezt mutatja be, s bár egy kicsit más szituációra épül, mégis ugyanazt biztosítja másfél órás játékidejében, mint a korábban említett vígjáték. Nem mintha ezzel baj lenne, én most is élveztem ezt az alkoholgőzös őrültséget, de azt hiszem, jogosan merülhet fel a kérdés, hogy szükség van-e még ilyesmire, kíváncsiak-e még a moziba betévedő látogatók a lassított felvételű hányásra. Talán majd a nézettségi adatokat látva kiderül.
 
Jeff Chang igazán szorgalmas, kötelességtudó és elkötelezett főiskolás diák, aki látszólag a legjobb úton halad az orvosi egyetem felé. Úgy tűnik, hogy mindenben eleget tesz szigorú apja kérésének, és rendes, tisztességes felnőtt válik belőle. Amikor viszont elérkezik 21. születésnapja, megjelenik a két legjobb középiskolás barátja, hogy egy jó bulit csapjanak az ünnepelttel. Az egyetlen probléma, hogy másnap felvételi interjú, ahova kipihenten, összeszedetten kellene érkezni, ebbe pedig nem fér bele a nagy ünneplés. Barátai, Miller és Casey mégis rábeszélik, hogy legalább egy sört igyanak meg – azonban a bárban némileg elszabadulnak a kedélyek, s mire a trió észbe kap, már mindenféle őrültebbnél őrültebb kalandba keverednek.
 
A rém egyszerű felütés pontosan azt kínálja, amit ígér: hihetetlen pillanatokat, rendkívül vicces szituációkat, egyben egy meglepően elszállt éjszakát, melynek során nemcsak bárokban és szórakozóhelyeken járnak, de látogatást tesznek a rendőrségen és a kórházban is. Bizarr alakokkal találkoznak, összeverekednek más főiskolásokkal, bejárják a kampusz lányszövetségeit, folyamatosan isznak, miközben egyre mulatságosabb helyzetekbe sodródnak. Mi pedig ezalatt rengeteget nevetünk és nagyszerűen szórakozunk, még ha humora néha túl is lő a célon. Emiatt nem is ajánlanám mindenkinek, ugyanis vaskos, igen gyakran tapló és gusztustalan, legkevésbé sem politikailag korrekt humora nem túl szerethető, sokan nem fogják megkedvelni, viszont aki meg tud vele békélni, egy kiváló vígjátékon nevethet.
 
Hiszen vicces és ez a fő szempont. Az őrült, vad és abszurd szituációk közel olyan méreteket öltenek, mint a Másnaposok esetében, a forgatókönyvírók (akik ezúttal rendezővé is avanzsáltak) kitűnően teszik a dolgukat, már nem egy film kapcsán bizonyították, hogy értenek hozzá. Az persze egy kicsit fájó, hogy nem tudták megállni, és a végére valami érzelmes tanulságot is beleerőltettek a koncepcióba, s bizony néha a történet logikája is erősen hiányos – de ez nem megy a szórakozás rovására.
 
Elvégre a Képszakadás igazán fiatalos, lendületes és őrülten szórakoztató vígjáték, amit mindenkinek ajánlott megnézni, aki már a Másnaposokat is kedvelte (aki nem, az valószínűleg ebben sem fog túl sok élvezetet találni). Ha valaki még az utóbbit sem látta, annak javasolnám, hogy esetleg nézzen bele az előzetesbe, mely nagyjából előrevetíti a humor típusát: ha valaki nem menekül ki a teremből, amint meztelen hátsó feleket lát, akkor érdemes lehet beülni a legközelebbi vetítésre. Csak most már arra lennék kíváncsi, hogy milyen lesz az, amikor Scott Moore és Jon Lucas valamilyen új ötletet talál.