Főkép

Barbra Streisand stílusa sokáig igencsak távol állt tőlem. Amellett, hogy csaknem egy egész emberöltővel előbb született nálam, vagyis inkább a szüleim nemzedékének bálványa volt, zeneileg is inkább Frank Sinatra filmes, részben Broadway ihlette világához tartozott, nem pedig a vele nagyjából egyszerre befutott Beatles és Rolling Stones lázadó generációjához. Így – ugyan a hangját és a technikáját illetően semmi kivetni valót nem találtam, hiszen nem is találhattam a felvételeiben – „a művészi irányvonalat illető nézeteltérések” miatt csak nehezen tudtam megbékélni a számaival.
 
Ha az időközben meghallgatott rengeteg jazz nem hangolt volna rá egyre inkább Streisand művészetére, és nem fogadtam volna el immár feltétel nélkül az általa választott kifejezésmódot, a legújabb album akkor is meggyőzött volna róla, hogy annak idején meglehetősen szűklátókörűen fogtam még fel a muzsikát. A találóan kétértelmű címmel megjelentetett Release Me ugyanis közel négy évtized eddig archívumokban őrzött felvételeit gyűjtötte össze, melyek egyértelműen kiadásért kiáltanak, így az „engedj el!” szerelmes töltetű kérése egészen egyszerűen „adj ki!”-ként is értelmezhető. Egyszóval amolyan „live and rare” típusú kompilációval van dolgunk, amely az egész pályát felöleli, és csupa újdonsággal szolgál.
 
Újdonsággal, ám nem abban az értelemben, hogy a megszokottól eltérő, vagy a korábbi több mint két tucat nagylemezre felkerülteknél gyengébb minőségű számokra kellene számítanunk. A dalok színvonala ugyanis mindvégig egészen kiemelkedő, ráadásul a megrögzött rajongók pontosan azt az édesbús, nosztalgikus, szerelmes, kifinomult egyveleget kapják, amit megszokhattak a filmekben és musicalekben is. Egyszóval huszonnégy karátos Streisand ez, és ugyan új oldaláról nem ismerhetjük meg őt, a mindeddig rejtegetett felvételek egyértelműen önmagukban is izgalmasak.
 
Azzal pedig végképp nem vádolhatjuk az album összeállítóit, hogy egy kaptafára készült dalokkal akarták volna megtölteni a közel háromnegyed órás korongot. A jellegzetes, füstös lokálokat és előkelő szállodák halljait egyaránt idéző, finoman jazzes szórakoztató zene mellett hallhatunk valódi jazzt („Willow Weep For Me”), akusztikus és steel gitárral autentikussá varázsolt country balladát („Try To Win A Friend”), egyetlen zongorával kísért, amerikai népdalokra emlékeztető, borongós popot („I Think It’s Going To Rain Today”) és latinosan avantgárd bossa novát, Antonio Carlos Jobim egyik kevésbé ismert szerzeményét is („Lost In Wonderland”). Egyszóval a változatosság hiányára semmiképp sem panaszkodhatunk.
 
Mai szemmel – talán zeneileg is érettebben – már úgy látom, hogy az édesapám nemzedékét egykor szépségével és gyönyörű, képzettségében is természetes hangjával egyaránt elbűvölő Barbra Streisand egyértelműen nem a szerencsének köszönhette felkapottságát, hanem minden tekintetben kiérdemelte azt. Az újdonság kitartó keresése éppúgy átsüt ezen a nagylemezen, mint a banalitások elkerüléséhez való rendkívüli érzéke és természetesen a minden másnál fontosabb művészi integritás, a kizárólag a legkiválóbb előadókra jellemző képzettség, kifejezőkészség és odaadás. Már csak ezekért a kvalitásokért érdemes meghallgatni az egyértelműen nem leporolt kacatokat, hanem valóban míves alkotásokat elénk táró Release Me című albumot.
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Being Good Isn’t Good Enough (from Hallelujah Baby!)
2. Didn’t We
3. Willow Weep For Me
4. Try To Win A Friend
5. I Think It’s Going To Rain Today
6. With One More Look At You (from A Star Is Born)
7. Lost In Wonderland
8. How Are Things In Glocca Morra? / Heather On The Hill (from Finian’s Rainbow / Brigadoon)
9. Mother And Child
10. If It’s Meant To Be
11. Home (from The Wiz)
 
Diszkográfia:
The Barbra Streisand Album (1963)
The Second Barbra Streisand Album (1963)
The Third Album (1964)
People (1964)
My Name Is Barbra (1965)
My Name Is Barbra, Two (1965)
Color Me Barbra (1966)
Je m’appelle Barbra (1966)
Simply Streisand (1967)
A Christmas Album (1967)
What About Today? (1969)
Stoney End (1971)
Barbra Joan Streisand (1971)
Barbra Streisand… And Other Musical Instruments (1973)
The Way We Were (1974)
ButterFly (1974)
Lazy Afternoon (1975)
Classical Barbra (1976)
A Star Is Born (1976)
Streisand Superman (1977)
Songbird (1978)
Wet (1979)
Guilty (1980)
Memories (1981)
Emotion (1984)
The Broadway Album (1985)
Till I Loved You (1988)
Back To Broadway (1993)
Higher Ground (1997)
A Love Like Ours (1999)
Christmas Memories (2001)
The Movie Album (2003)
Guilty Pleasures (2005)
Love Is The Answer (2009)
The Ultimate Collection (2010) – válogatás
What Matters Most (2011)
Release Me (2012)