Főkép

Vannak a zenében olyan művészek, alkotók, akik meghatároznak egy-egy műfajt, akiket soha nem fog elfelejteni a zenetörténet, annyira maradandót alkottak, alkotnak.  Mellettük vannak azok, akik olyan szerencsések, hogy ilyen nagy formátumú alakokkal muzsikálhatnak. Valahogyan úgy működnek együtt, mint maguk a zenei hangok: ahogyan a főhangok sem lennének önmagukban annyira érdekesek a mellékhangok nélkül, hanem közösen hoznak létre egy melódiát, úgy a jazz óriásai sem csak egymással, hanem az árnyékukban lévő zenészekkel is nagyszerűen muzsikálnak együtt. Ahogyan pedig az egyik hangnem mellékhangjaiból főhangok lesznek egy hangnemváltást követően, úgy értékelődik át a kontextus által az egyik minőség a másikká, és válik világossá, hogy a legfontosabb az összhangjuk.
 
Jan Garbarek (szaxofon) hangzása meghatározó erő és Charlie Haden (nagybőgő) lírai játékának hatása is számos zenei kollaborációt formált meg döntő módon. Egberto Gismonti (gitár, zongora) pedig egy tökéletes társ, a zenei színek, hátterek mestere, amolyan festő, aki a különféle gitárok eltérő hangolásainak komplexitásában rejlő elemekkel játszik, tökéletes kíséretet és dallampárokat biztosítva a muzsikának, ha éppen kell akár zongorán is.
 
Mindezt egy most megjelent, 1981-es müncheni Amerika Haus-i élő felvétel formájában hallgathatjuk meg. A trió, amely ekkorra már két stúdióalbumot is kiadott – Magico (1980) és Folk Songs (1981) – ezen a duplalemezes koncertalbumon, a stúdió megjelenéseken hallottakkal szemben, egy sokkal szabadabb és improvizatívabb arculatát mutatja. Valójában a stúdió lemezfelvételek között mindössze öt hónap telt el, csak a kiadásuk ideje lett szándékosan elhalasztva; a második korong megjelenésétől a koncertig viszont tizennyolc hónap, azaz bőven volt idejük a muzsikusoknak összeérniük és egy olyan előadást létrehozniuk, amelyet több mint harminc év távlatából is érdemes sokszor meghallgatni.
 
A Garbarek-re jellemző meditatív zenét Gismonti gitár és Haden nagybőgő játéka nem fokozzák extatikussá, nem mélyítik el a hangjaiban rejlő skandináv melankóliát sem, mint esetenként az Garbarek Terje Rypdal, Eberhard Weber vagy éppen Miroslav Vitous-al való együttműködéseiben hallható, hanem éppen ellenkezőleg: az összhatás egy nagyon nyugodt, a csend hangjain megszólaló muzsika. A címadó „Carta de Amor” keretbe foglalja a vélhetően szerkesztett korongokat: az album kezdő és záró témájaként egy-egy variációja hangzik fel, amelyek között az apró különbség Garbarek tónusválasztásaiban rejlik. Ahogyan az első változat segít ráhangolódni a trió hangzására, úgy záró tételként inkább lehangol, a szaxofon a (szerelemről?) lemondó lélek legsötétebb bugyrait járja be, és az utat alkotó harmóniák ívei ezt csak még fájdalmasabbá teszik.
 
Amint azt a „Carta de Amor” szerzemény többféle lehetséges értelmezése, különféle mélységei is bizonyítják, Gismonti igazi ereje a komponálásában rejlik, a koncert témáinak felét nem véletlenül ő jegyzi. Gismonti tizenöt éven át tartó klasszikus zenei tanulmányok után Párizsban tanult hangszerelni és komponálni Nadia Boulanger-el, és Jean Barraqué-al, Arnold Schönberg és Anton Webern tanítványával, hogy majd Brazíliába hazatérvén más zenei hatásokat is beépítsen a gondolkodásába. Ravel hangszerelése és harmóniavezetései visszatérő elemekként jelentkeznek kompozícióiban, ugyanakkor Gismonti sajátos brazil hangszíneivel lassítja szerzeményeit a nyugalom ritmusaira.
 
Gismonti kiváló érzékkel választ hangolást és sajátos akkordbontásokkal kíséretet a többiek muzsikájához is és az egymás szerzeményeit folyamatosan átértelmező zenei dialógusok egészen kivételes hangulatot teremtenek. Haden „La Pasionaria” bőgőszóló kivezetése logikusan és természetesen látszik következni a zenészek interakciójából, mint ahogyan Garbarek lendületes játéka is egészen új színekbe öltözteti Gismonti „Cego Aderaldo”-ját. A Garbarek által feldolgozott népdalok hangulata inkább sötét, mégis képes őket a szaxofon az öröm reményével is megtölteni.
 
Egy igazán mágikus felvétel, amely úgy festi át a zenéről alkotott képünket, hogy közben eltünteti a festmény és a keret között lévő határvonalakat.  
 
Előadók:
Jan Garbarek – tenor és szoprán szaxofon
Egberto Gismonti – gitárok és zongora
Charlie Haden – nagybőgő
 
A lemezeken elhangzó szerzemények listája:
CD1
1. Carta de Amor (Gismonti)
2. La Pasionaria (Haden)
3. Cego Aderaldo (Gismonti)
4. Folk Song (Trad., arr. Garbarek)
5. Don Quixote (Gismonti)
6. Spor (Garbarek
 
CD2
1. Branquinho (Gismonti)
2. All That Is Beautiful (Haden)
3. Palhaco (Gismonti)
4. Two Folk Songs (Trad., arr. Garbarek)
5. Carta de Amor, var. (Gismonti)