Főkép

Minden, amit a metal muzsikával szemben elvárásként támasztok, száz százalékban megvalósul, amikor elkezdődik ez a dupla CD lemezre préselt, több mint másfél órás Machine Head koncert. A felvezető intro elég időt biztosít arra, hogy az ember odaképzelje magát a többi rajongó mellé, valahol a küzdőtér közepére, ahol türelmetlenül csak arra vár, hogy kedvencei végre elfoglalják helyüket a színpadon. Amikor aztán némi kölcsönös üdvözlés után a zenekar a húrokba (dobba, mikrofonba) csap (I Am Hell), elszabadulnak az energiák, a hallgatóság földbe döngölődik, és kis túlzással a négyfős brigád megmutatja, miről szól a metal. Érzelmekről, energiáról, élő előadásról, hangszeres tudásról, remekül megkomponált dalokról, némi agresszióról, bizonyítási vágyról – és még hosszasan folytathatnám a sort.
 
Ez persze nem minden esetben érvényesül, elvégre nemrégiben történt velem, hogy egy vasárnap reggel, a lekváros kalácsom mellé, étvágyfokozónak a RoadRunner pár évvel korábbi születésnapi koncert DVD-jét néztem/hallgattam, de némi tanácstalan keresgélés után kénytelen voltam eltávolítani a lejátszóból, mert a keverés annyira borzasztóra sikerült (mind 2.0, mind 5.1-es verzióban), hogy inkább számított büntetésnek, mintsem élvezetnek. Ellenben a Head 2012. november 13-án megjelent dupla CD-je mindenféle szempontból etalonnak tekinthető. Amikor kell, jól érvényesül a közönség zajongása, de ha arról van szó, kristálytisztán szólalnak meg a hangszerek, vagy éppen Robb Flynn éneke. Azt persze mondanom sem kell, hogy semmi sterilitás nincs benne, ez valóban „élő” felvétel, pont annyira „maszatos”, amennyire kell. Ehhez a produkcióhoz természetesen megfelelő tudás szükséges a zenészek részéről, hogy ne csupán a stúdió újrafelvételi lehetőségével a hátuk mögött tudják előadni ezeket a cseppet sem egyszerű nótákat, hanem élőben, a színpadon mozogva, többezer néző előtt is. A Machine Head a hallottak alapján képes erre – és ez így van jól.
 

Bár annyira nem vagyok nagy Head fan, első hallásra nem fedeztem fel eltérést a lemez és a koncert verziók között (persze a felvezető konferálás csak itt hallható), ami egyszerre jó és rossz, de személy szerint, ha választanom kell az AC/DC végtelenített gitárszólói és a stúdióverzió előadása között, akkor az utóbbira szavazok. No nem azért, mert olyan csapnivalók a Head gitárosok, hanem mert ezeket a számokat kár megbolygatni. A koncertprogram egyébként simán elmegy best of műsornak, hiszen minden lemezükről játszanak, bár érthető módon az utolsó két albumról arányaiban több szám került be a műsorba. Mindkét döntésnek örülök, mivel egyrészt a későn érkezők (értsd fiatalabbak) is képet alkothatnak magukban, milyen volt a korai Head, illetve mit változott a zenéjük, másrészt viszont nekem az utolsó két lemez a kedvencem, így hangos örömködéssel fogadom az olyan tételeket, mint mondjuk a „Locust” vagy a „Aesthetics of Hate” és persze a „Halo”.
 

Bár avatatlan fül számára elsőre biztosan szokatlan ekkora mennyiségben ez a zene, a kicsit járatosabbak nem csupán azt konstatálják majd örömmel, hogy a muzsika azonnali bólogatásra, dobolásra, stb. késztet, hanem azt is, hogy a hosszabb szerzemények változatossága miatt végig élvezetes marad a program.
 
Ez a lemez csak megerősíti azon vélekedésemet, miszerint napjaink meghatározó zenekaráról beszélünk, akik úgy képesek továbbvinni az elődök (például Pantera) örökségét, hogy saját elképzelésüket hozzátéve valami pluszt, újat, és nem utolsó sorban maradandót hozzanak létre. Egy biztos, a Machine F**king Head Live című lemezt jódarabig etalonként használom majd a többi koncertfelvétel értékeléséhez, annyira a helyén van rajta minden részlet. S egyszer az életben muszáj lesz élőben megnéznem őket.
 
Az együttes tagjai:
Robb Flynn – ének, gitár
Dave McClain – dob
Adam Duce – basszusgitár
Phil Demmel – gitár

A lemezen elhangzó számok listája:
CD1
1. I Am Hell (Sonata in C#)
2. Be Still and Know
3. Imperium
4. Beautiful Mourning
5. The Blood, The Sweat, The Tears
6. Locust
7. This Is the End
8. Aesthetics of Hate
9. Old

CD2
1. Darkness Within
2. Bulldozer
3. Ten Ton Hammer
4. Who We Are
5. Halo
6. Davidian

Diszkográfia:
Burn My Eyes (1994)
The More Things Change... (1997)
The Burning Red (1999)
Supercharger (2001)
Through the Ashes of Empires (2003)
Hellalive (2003) koncert
The Blackening (2007)
Unto the Locust (2011)
Machine F**king Head Live (2012) koncert