Főkép

1949, Los Angeles. A világháborúnak már vége, ám nem mindenki tudja abbahagyni a harcot. John O’Mara nyomozó otthon ugyanúgy megtalálja az ellenséget, mint a csatatéren, csak most nem ellenséges katonák ellen kell küzdenie, hanem a Los Angelest uraló maffiafőnök ellen.
 
Mickey Cohen (Sean Penn) kegyetlen, törtető és vérszomjas. Már övé az egész város, de neki ez sem elég. Nem fél semmitől és senkitől, a törvény emberei pedig egytől-egyig a zsebében vannak. O’Mara-ban viszont méltó partnerére talál – ő szintén nem nézi a törvényt, ha a bűnüldözésről van szó. Az ő összecsapásukról szól ez a kellemes, két órás krimi, amiben természetesen jutott hely az aggódó feleségnek, a család és a munka közötti ellentéteknek, a jóképű társnak és a dögös vörösnek – hogy a gyönyörű autókról már ne is beszéljünk.
 
A titokban működő rendőrségi osztag fokozatosan számolja fel Cohen piszkos ügyleteit, úgy, hogy végig tisztában vannak vele, ezért nem jár kitüntetés, előreléptetés vagy akármilyen dicséret. O’Mara munkatársai azért vállalják a cseppet sem veszélyes feladatot, mert nem akarják elfogadni, hogy a gonosz győzedelmeskedhet a városban.
 
Fleischer egy élvezhető, izgalmas és szórakoztató filmet rakott össze, látványos és NAGYON laza akciókkal, kegyetlen gengszterekkel és pókerarcú zsarukkal. Nem volt életem legmaradandóbb filmélménye, de tetszeni tetszett. A Gengszterosztag az a fajta film, amin egyáltalán nem kell gondolkodni, nincs benne duplacsavar, és már az elején tudjuk, mi lesz a vége, de szívesen végigüljük. Mert szórakoztató, és néha pihenteti a szemet egy-két kivillanó comb vagy simlis félmosoly.
 
Az O’Mara-t alakító Josh Brolin rendíthetetlen, mint egy kőszikla (ha jól számoltam, összesen kétszer mosolyodik el a filmben), Sean Penn velejéig romlott (elismerésre méltó módszerekkel), Ryan Gosling természetesen szexi (ugyanannyira, mint bármikor máskor), Emma Stone pedig szép. A karakterek és céljaik egyértelműek, még akkor is, ha egy-egy pillanatra meginognak, hogy valóban a helyes úton járnak-e. Az egész filmnek van egy képregényszerű hangulata, és annak ellenére, hogy a valóság ihlette, annyira szélsőség benne mindenki, hogy néha komolytalanná válik. Akkor is, amikor nagyon komoly szeretne lenni. Pedig ezt egyáltalán nem várjuk el tőle, csak némi nevetést, lövöldözést és megkönnyebbülést. Egy fárasztó munkahét utáni, lazítós mozi szép autókkal.