Főkép

Már nem tudnám felidézni, pontosan mikor és melyik Whitney Houston videoklipet láttam elsőként – akkoriban már és még a Music Television számított a friss zenék elsődleges forrásának –, az azonban máig megmaradt bennem, hogy hamarosan egyértelművé vált előttem, hogy Dionne Warwick unokatestvére és Aretha Franklin tiszteletbeli unokahúga komoly zenei háttérrel rendelkezett már az előtt is, hogy betört a nemzetközi poppiacra. Kétségtelenül épp ennek az örökségnek betudható, hogy Whitney Houston zenéjében felfedezhetők többek között a gospel, a rhythm and blues, a soul és a pop elemei is, és ezzel annak idején kifejezetten széles közönséget sikerült meghódítania.
 
Ennek az akkoriban még sajátosnak számító stíluselegynek (Houston művészetéből ugyanis olyan művészek merítettek bevallottan ihletet, mint Mariah Carey, Christina Aguilera, Britney Spears vagy a Destiny’s Child) egyik legékesebb példája a válogatásalbum címét adó, emblematikus szerzemény, a Whitney Houston színészi pályáját tekintve szintén meghatározó „I Will Always Love You”: azon kivételes dalok egyike, melyek hallatán önkéntelenül is megborzongunk a gyönyörűségtől. Kizárólag az olyan, tökéletesen eltalált slágerekhez fogható ez a szám, mint Mark Knopfler „Telegraph Road”-ja, Chris Rea „Road to Hell”-je vagy Shania Twain „You’re Still The One”-ja.
 
Ezzel persze nem a többi slágert akarom degradálni, hiszen elég meghallani, mondjuk, az annak idején az áttörést meghozó „How Will I Know” bevezető hangjait, az ugyanebből az időszakból származó „Saving All My Love for You”-t, vagy Chaka Kahn régi számának fergeteges feldolgozása, az „I Will Always Love You”-hoz hasonlóan ugyancsak a Több mint testőr filmzenéjeként rögzített „I’m Every Woman”-t, és azonnal felismerjük a dallamot, de valószínűleg még a szöveget is. Ám a két új felvétel, a korábban ténylegesen kiadatlan „Never Give Up”, valamint az „I Look to You” csak ezen a korongon hallható duett-verziója úgyszintén egy rendkívüli pályafutás mérföldkövei lehettek volna.
 
A sorban hatodikként megjelent slágergyűjtemény apropóját Whitney 2012 februárjában bekövetkezett, megdöbbentő és tragikus halála adta. Valójában rettenetesen nehéz szavakat találni a veszteségre. Amint azt a lemez is bizonyítja, Whitney hangja, tehetsége tényleg kivételesnek számított. Felfedezni benne a fekete amerikai gyökereket, melynek ősi rétegével határozott alapot adott a számainak, de előadói stílusából nem hiányzik a könnyedség, a finom ornamentika sem, amivel pedig kifejezetten maivá tette a dalokat. Igen, rengeteg gondja volt, többek között erős dohányosként önmaga rombolta legintenzívebben a hangszálait, ugyanakkor még karrierje legvégén is megmaradt benne az az utánozhatatlan egyediség, amivel kiérdemelte, hogy minden idők legjobb énekesei között tartsák számon. És hiába, hogy a zene ízlés dolga, értelmetlen lenne nem elismerni, hogy példátlan az, amit Whitney a hangjával, annak finom rezdüléseivel, vagy épp egy-egy kitartott hang erejével elért.
 
A poptörténet egy kivételes korszakának egyik meghatározó alakja volt, aki Michael Jackson mellett kitörölhetetlenül és visszafordíthatatlanul átformálta a könnyűzene világát. Dalai belénk ivódtak, és még ha más előadásában halljuk is ugyanezeket az örökzöldeket, mintha általuk is ő szólaltatná meg azokat, hiszen zenéje a részünkké vált, tudatunk mélyére ivódva él tovább. Így aztán ha meghallgatjuk a szerzeményeket időrendben bemutató új válogatásalbumot, még azokat is a ráismerés örömével ajándékozza meg a korong, akik keményebb vagy komolyabb stílusokért rajongva annak idején csupán háttérként hallgatták e számokat. Whitney épp ezért maximális tiszteletet érdemel, mivel, úgy vélem, hogy egy egész korosztály ízlését alakította folyamatosan. Aki pedig túl fiatal ahhoz, hogy emlékezzen Whitney sikereire, most nemcsak az újabb lehetőség, hanem az ok is adott az ismerkedésre.
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. You Give Good Love
2. Saving All My Love For You
3. How Will I Know
4. Greatest Love Of All
5. I Wanna Dance With Somebody (Who Loves Me)
6. Didn’t We Almost Have It All
7. So Emotional
8. Where Do Broken Hearts Go
9. I’m Your Baby Tonight
10. All The Man That I Need
11. I Will Always Love You
12. I’m Every Woman
13. I Have Nothing
14. Exhale (Shoop Shoop)
15. I Believe In You And Me
16. My Love Is Your Love
17. I Look To You (with R. Kelly)
18. Never Give Up
 
Diszkográfia:
Whitney Houston (1985)
Whitney (1987)
I’m Your Baby Tonight (1990)
My Love Is Your Love (1998)
Just Whitney (2002)
One Wish: The Holiday Album (2003)
I Look To You (2009)
I Will Always Love You (2012) – válogatás