Főkép

Sokkoló élmény lehetett a nem is oly rég még kamaszosan vékony Christina Aguilerának, hogy egyszerre csak termékenységet sugárzón kikerekedett. Nem holmi nőgyűlölet vagy kárörvendés mondatja ezt velem, hiszen én elsősorban hallgatom Aguilera kisasszony számait – a videoklipről persze tudok, mi több láttam is, és ugyan nem estem tőle hanyatt, de azt sem mondhatnám, hogy egyáltalán nem tetszett –, és a Bionic megjelenése utáni kemény alkoholizálásról szóló hírek sem különösebben érdekelnek. A „Lotus Intro” azonban félreérthetetlenül utal a végül feldolgozott fájdalomra, arra a feltételezhető önazonossági válságra, amin az énekesnő mostanra minden bizonnyal túljutott, emellett pedig a „Your Body” úgyszintén a nőiesség elfogadásáról szól, és ezt a zenét kísérő képsorok is egészen határozottan sugallják.
 
Sokkal fontosabbnak tartom azt az irányt, amerre a zenei stílus elmozdult. A Bionicon meglehetősen sok elektropopot hallhattunk már, ám ott még jelentős szerepet kapott az a fajta feelgood zene, amely a Back To Basics meghatározó eleme volt, és kifejezetten új színnel gazdagította Christina repertoárját. Most összehasonlíthatatlanul egységesebbnek érződik a hangzás, noha maguk a szerzemények semmivel sem kevésbé változatosak, mint a korábbi albumokon, csupán a kilengések amplitúdója csökkent le drasztikusan, így aztán az a benyomás keletkezhet bennünk, hallgatókban, hogy az egész nagylemez elejétől a végéig egyazon zenei megközelítés különböző megnyilvánulásaiból áll. Ám elég meghallgatnunk az első másodpercekben még Enyára hajazó, majd különös, misztikus hangulatba váltó, az énektől eltekintve teljességgel elektronikus bevezetőt és az utolsó, kifejezetten country-rockos „Just A Fool”-t, ami ráadásul egy (csöppet sem érzelgős) duett, és azonnal kitűnik, hogy hatalmas az elmozdulás.
 
Általában elmondható, hogy Christina végleg túllépett azon az agresszív, sokszor túldíszített, soulos technikán, amely korai albumait jellemezte, és mostanra sokkal rockosabb a megszólalása még a pop dalokban is. Madonna és Cher volt annak idején ennyire kemény, ennyire erőteljes, és a nem egyszer kifejezetten diszkóba hajló, vagyis kissé retró jellegű számokba tökéletesen beleillik ez a félig fekete, félig európai hang. A legnagyobb változást nyilván az jelenti, hogy a díszítések nem a hangok körüljárásában, hanem dinamikai, hangszínbeli és érzelmi változásokban valósulnak meg, de általában elmondható, hogy a keményen elektronikus alapok felett egyszerre ugyanaz a jellegzetes hang szólal meg (tökéletesen érzékelhető ez például a „Make The World Move”-ban), mint a régebbi nagy slágerekben is, az a latinos, szintetizált hangelegy viszont, amit többek között Jennifer Lopez elmúlt az években készült albumain is felfedezhetünk, kifejezetten izgalmas szövettel tölti ki a máskülönben nem túl eredeti kereteket.
 
Hogy vannak-e kedvenceim a korongról, és eléri-e a Lotus az azt megelőző két album színvonalát? Az első kérdésre nem könnyű felelnem, mivel minden szám tökéletesen megírt és előadott darab, de az izgalmas ritmikájú és letagadhatatlanul Christina Aguilerás „Cease Fire” egyértelműen megmozgat bennem valamit, míg a viccesen durva, kislányosan kemény, hip-hopba oltott afrikai kántálással, no meg a torzított énekkel némi indusztriális fílinget teremtő „Circle”-s egyértelműen olyan dalok, amiket bármikor szívesen meghallgatok. A kicsit lassú, kicsit countrys „Best Of Me” pedig úgy tökéletes, ahogy van. Ugyanakkor nem tudnék említeni egyetlen olyan számot sem, amelyiket nehezen elfogadhatónak vagy nem eléggé átgondoltnak és kidolgozottnak éreznék, maximum az abszolút előzménymentesség és eredetiség kettős hiánya lenne felróható a készítőknek, ám általában a zenében, a popban pedig különösen zavaró lehet a túl merész kísérletezés.
 
Épp ezért nem szabad, hogy bárkinek is csalódást okozzon a Lotus, ugyanakkor túlzott elvárásokat sem érdemes támasztani. Nem lepődnék meg túlságosan, ha Christina Aguilera ezek után még inkább, avagy most már valóban latin örökségét igyekezne kiaknázni valamiképp a következő albumán, ám eközben az énekesnőnek teljességgel kiszámíthatatlannak is sikerült maradnia, vagyis gyedül az megjósolható, hogy egyre érettebb anyagokkal fog előállni, melyek persze ízléstől függően tetszenek majd a rajongóknak, vagy hagyják őket hidegen. Mivel többet nem vártam el Christina Aguilerától, mint hogy teljes lényével odateszi magát, megkaptam, amire vágytam, és kifejezetten örülök, hogy neki viszont sikerült művészileg, vagyis épp a művészet által feldolgoznia a benne/rajta végbement változásokat. Szóval várom a következő megnyilatkozást, és addig is hallgatom az új, talán nem eget rengetően újszerű, ennek ellenére vitathatatlanul jól sikerült nagylemezt.
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Lotus Intro
2. Army Of Me
3. Red Hot Kinda Love
4. Make The World Move (feat. CeeLo Green)
5. Your Body
6. Let There Be Love
7. Sing For Me
8. Blank Page
9. Cease Fire
10. Around The World
11. Circles
12. Best Of Me
13. Just A Fool (with Blake Shelton)
 
Diszkográfia:
Christina Aguilera (1999)
Mi Reflejo (2000)
My Kind Of Christmas (2000)
Stripped (2002)
Back To Basics (2006)
Bionic (2010)
Lotus (2012)