Főkép

Egy fiatal újságíró különös riportra kap felkérést. Egy vámpír szeretné elmesélni neki több évszázados élettörténetét. A riporter elfogadja az ajánlatot, és felkeresi a vámpírt, aki elmeséli, hogyan lett vérszívó, és milyen viszontagságokon kellett keresztülmennie vámpírléte során. Az 1791-es esztendőt írjuk, helyszínünk Amerika, New Orleans. A francia bevándorlók gyermeke, Louis de Pointe du Lac egyedül vezeti a családi gazdaságot. Egy alkalommal összeszólalkozik testvéröccsével, aki a szeme láttára, önkezével véget vet életének. Ez teljes lelki összeomlást okoz Louis-ban, aki felelősnek érzi magát testvére haláláért. Leginkább utána halna, csak ne kelljen szenvednie a lelkiismeret-furdalástól.

 

Ilyen állapotban talál rá Lestat, a vámpír. Ő egy gazdag, kizsákmányolható embert keres, akit vámpírrá tehet, és saját szolgálatába állíthat. Louis nem tud ellenállni Lestat ajánlatának, így maga is vámpírrá válik. Így kezdődik kettejük különös kapcsolata. Lestat folyamatosan azt ígérgeti, hogy tanítani fogja a vámpírlét mindennapi fortélyaira, és megválaszolja Louis minden kérdését a vámpírokkal kapcsolatban. Csakhogy soha nem tartja be az ígéreteit.


Louis szinte „újjászületése” pillanatától fogva gyűlöli Lestat-ot, aki folyton gúnyolja gyengesége, érzékenysége miatt. Louis valóban különös vámpír. Míg Lestat-ból szinte minden emberi érzelem kiveszett, addig őt éppen ezek az érzelmek vezérlik, folyamatosan a megválaszolatlan kérdések foglalkoztatják, a problémákat mindig morális oldalról közelíti meg. Hogy Louis szenvedéseit tovább fokozza, és még inkább magához láncolja, Lestat vámpírt csinál egy öt esztendős lánykából (Claudia), akinek vérét előzőleg maga Louis szívta ki. Az évek múlásával, és Louis tanításainak köszönhetően Claudia rádöbben, hogy meg kell szabadulniuk Lestat-tól, ha szabadon akarnak élni. Hamarosan bekövetkezik a konfliktus. Claudia megöli Lestat-ot, és Louis-szal Európába utaznak, hogy más vámpírokkal találkozzanak. Egy vámpírt azonban korántsem olyan egyszerű megölni, hiszen halhatatlan.

Dióhéjban talán ennyit Anne Rice művéről, ami jelentősen eltér az eddig ismert vámpírtörténetektől. A regényében szereplő vámpírok is különböznek a „megszokott” típustól. Nem félik a keresztet, nem rettenti őket vissza a fokhagyma, és a szenteltvíz sincs pusztító hatással rájuk. A napfényt viszont ugyanúgy nem álhatják, mint egyéb művekben szereplő társaik, így ők is éjszaka „élnek”, nappal pedig koporsóikba zárva „alszanak”.

 

Ezen kívül maga az a tény, hogy Louis gyötrelmein és szenvedésein keresztül halljuk, látjuk a történéseket, már önmagában is megkülönbözteti más művektől. Míg egyéb történetekben inkább a mozgalmas cselekmény dominál, addig Rice-nál az érzelmek és az ezeken alapuló cselekvések, valamint ezek szinte filozofikus magyarázata a fő motívum. Ez egyrészt fakad abból a helyzetből, hogy Louis a riport során minden érzését, gondolatát, cselekedetét igyekszik megértetni az újságíróval, másrészt Louis is csak úgy tudja elfogadni vámpírlétét, és igazolni cselekedeteit saját maga előtt, ha magának is meg tudja magyarázni azokat.

Érdekes és lebilincselő olvasmány egy érzelgős vámpírról, aki fokozatosan veszíti el emberiességét, és válik démoni alakká. Ajánlani tudom mindenkinek, akit egy kicsit is jobban foglalkoztat a vámpírlét filozófiája, és nem csak egy „egyszerű” vámpíros történetet akar olvasni.