Főkép

Edgar Rice Burroughs amerikai író, akit ma mindenki leginkább csak úgy ismer, mint Tarzan megteremtőjét, 1911 folyamán két nagy vállalkozásba is belekezdett. Egyrészt ekkor írta meg a Tarzan, a majomember első részleteit, másrészt ekkor dolgozta ki a Barsoomon, vagyis a távoli Mars egzotikus világában játszódó sagájának első könyvét is, amely később A Mars hercegnője címet kapta. Mindkét regény folytatásos változata 1912-ben, az All-Story Magazinban látott napvilágot, s sikere egyértelmű volt. A szerkesztők azonnal folytatást rendeltek a majmok Tarzanja és a virginiai John Carter történetéből is, Burroughs pedig hűen írói módszeréhez, mindkét sorozatot gyorsan többkötetessé bővítette. Így született meg 1913-ra a következő Tarzan mellett két újabb Barsoom-regény, amelyek összekapcsolódtak egymással, de önmagukban is teljesen érthetőek és élvezhetőek voltak. A harmadik kötet A Mars ura volt, a második pedig A Mars istenei.
 
A Mars hercegnője utolsó lapjain a Földről érkezett John Carter szörnyű próbatétel elé került. Miután végre sikerült kiszabadítania szeretett hercegnőjét, Dejah Thorist, éppen csak megkezdték boldog, közös életüket Héliumban, a haldokló marsi világ szörnyű veszélybe sodródott. Csak John Carter akadályozhatta meg, hogy az atmoszféragyár gépei leálljanak, s az egész Mars megfulladt holtak mauzóleumává változzék. Hősies mentőakciója azonban az életébe került: meghalt a Marson, hogy új életre keljen a Földön – és ezután képtelen volt visszajutni a vörös planétára. Még azt sem tudhatta, elkésett-e hőstettével, él-e vagy meghalt felesége és sosem látott fia. Nem csoda hát, hogy mindenáron vissza akart térni Barsoom titokzatos bolygójára: s ez végül 1886-ban, a Hudson partján sétálva sikerült is neki. Meghalt a Földön, hogy ismét eljuthasson a Marsra.
 
A Mars istenei A Mars hercegnőjében történtek után tizenkét évvel kezdődik. John Carter (akinek teste ennyi ideje fekszik különleges, csak belülről nyitható ajtajú kriptájában a Földön) váratlanul levelet intéz rokonához, a szerzőhöz. Kiderül, ismét itt van a Földön, élve, teljes valójában, s egy újabb beszámolót kíván átadni neki, melyből megtudhatjuk, mi is történt második marsi kalandján.
 
Már a kezdet is elképesztő: Carter fegyvertelenül és ruhátlanul a Mars egy teljesen ismeretlen vidékére kerül, ahol a félelmetes és förtelmes, életnedv-szívó növényemberek és a fehér majmok az urak. Még nagyobb azonban kiábrándulása, amikor összeakad nemes szívű barátjával, a zöld emberrel, Tars Tarkassal, akitől megtudja, hogy az embertelen föld, ahol jár azonos a marsiak misztikus képzeletben élő túlvilággal, a Dor völgyével, s amely évezredek óta célpontja a halált és boldog megkönnyebbülést kereső marslakók szent zarándoklatának. Persze nem is John Carterről lenne szó, ha rájőve a félelmetes babonaság valódi természetére, nem akarná megmenteni az egész bolygó lakosságát attól, hogy továbbra is a fenevadak zsákmányává tegyék magukat ahelyett, hogy az örök szeretet és béke honába jutnának. Nem számol azonban a kultusz félelmetes papjaival, a szent thernekkel, a gonosz fekete kalózokkal és azzal, hogy szerelme, Dejah Thoris is áldozatul eshet e rémvilágnak…
 
A Mars istenei rendelkezik mindazokkal az erényekkel, amelyek A Mars hercegnőjét jellemezték, sokkal részletezőbb viszont a marsi élet ábrázolásában, sokkal arányosabb benne a kalandok elrendezése, s szereplői életében még nagyobb része van a hűségnek, barátságnak, bajtársiasságnak. Számos eddig ismeretlen marsi néppel találkozhatunk: a vörös és a zöld emberekhez csatlakoznak a fehérek és a sárgák. A vad és lassú thoatok és a kutyaszerű calotok mellett új marsi élőlényeket fedezhetünk fel, például a banthot, a szőrtelen, de hatalmas sörényű marsi oroszlánt. Először szerepel a történetben Carter fia, Carthoris és Ptarth városának nemes hercegnője, Thuvia, aki képes beszélni az állatok nyelvén. Hatalmas párviadalok, izgalmas menekülések, óriási légicsaták és víz alatti kalandok játszódnak le a szemünk előtt. Sőt, a marsi történelem jó néhány titkára is fény derül. Hogyan jött létre Issus embertelen vallása? Honnan erednek a különböző bőrszínű marsi népek? Kik éltek eredetileg a Mars gyönyörű, elhagyott városaiban? A fordulatos történet mellett filozofikus részeket is találni előítéletekről, fanatikus vallásosságról, önfeláldozásról.
 
A Mars istenei méltó folytatása a Mars-ciklus első kötetének. Bár a magyar kiadás régi, a fordítás időtálló és szépszavú, a kis kötethez pedig antikváriumokban is könnyű hozzájutni. Érdemes beszerezni!