Főkép

Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra ez a kiállítás az Emerson Lake & Palmer trió feldolgozásával kezdődött, aminek különlegessége, hogy eleve koncertfelvételként ismert, s bár az alapmotívum jól felismerhető, azért lényeges eltérések vannak a két mű között, például a három muzsikus nagyjából tíz perces hosszra nyújtja el az első két tételt, amivel menet közben bemutatják hangszeres virtuozitásukat, ami persze a rajongóknak hatalmas élmény, de aki inkább az eredetit kedveli, annak azért nem jelent akkora pluszt, hogy inkább ezt a lemezt indítsa el a lejátszóban.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Az 1831-ben született Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij a fenti címmel eredetileg zongoraciklust írt, melyhez az ihletet festő barátjának, Viktor Hartmann-nak a képei adták, ezek sugalltak a zeneszerzőnek eredeti ritmikai és hangzási ötleteket. A kiállított képek szemlélőjét ábrázoló, bevezető Promenád későbbi ismétléseit például a környező képek rendre átszínezik, módosítják, és véleményem szerint az utolsó tételnél a látogató és az előtte lévő festmény (A kijevi nagykapu) eggyé válik, s mintegy közös képként rögzül a hallgatóban. A művet öntörvényű metrika, merész harmóniavilág, a történésektől független egyedi hangzatok, és tömbszerű zongoraletét jellemzik. A szerző eredeti ötletei egyébként gyakorta meghaladják a zongora lehetőségeit, ezért nem csoda, hogy az idők során több zenekari feldolgozása készült, melyek közül az 1922-es Maurice Ravel-féle a legismertebb és a legtöbb alkalommal előadott változat.
 
Muszorgszkij műve azért is érdekes, mert a zeneszerző nem csupán a romantikát képviselte, hanem az orosz Ötök tagjaként igyekezett elkerülni a nyugati hatásokat, és megalkotni az orosz hangzást. Ez az elképzelés végigkísérte életét, amit egyébként számos személyes tragédia befolyásolt, kezdve azzal, hogy a tehetséges zongorista gyereket katonai pályára küldték, vagy édesanyja halála, amire az alkoholizmusban keresett vigasztalást. Ráadásul kortársai nem értékelték művészetét, nem csoda, hogy művei csak halála után lettek igazán népszerűek, köszönhetően barátja, Rimszkij-Korszakov (szintén az Ötök tagja) befogadást elősegítő változtatásainak.
 
Egy biztos, Muszorgszkij zenéje egyedi, a kiállítás képeinél kivált érvényesül azon elképzelése, hogy megpróbálta kivonni magát a korábbi zeneszerzők és zenei irányzatok hatása alól, hogy saját eszközeivel fejezze ki mondandóját. Az internetnek hála, manapság nem okozhat gondot, hogy miközben a zenét hallgatjuk, az ihletet adó képeket nézegessük. Azt azért célszerű szem előtt tartani, hogy időközben majd 150 év telt el, s ennek köszönhetően másként látjuk a világot, illetve azt, hogy időnként Muszorgszkijnak a képek csak kiindulási alapot jelentenek. Egy biztos, Kurt Masur és az általa vezényelt London Philharmonic Orchestra jól tolmácsolja az élményt. Érdemes például kihasználva a CD adta lehetőségeket, egymás után lejátszani a Promenade tételeket, így még jobban érvényesülnek a változások, a módosulások.
 
Vagy ott van rögtön az első kép (Gnóm), ami képes érzékeltetni az idegenséget, a járás furcsaságát, a bicegős lépéseket, a fej másságát. Rám ugyanilyen vizuális hatással van a Csibék tánca tétel. Az eredeti képet egy balett jelmezei ihlették, de Muszorgszkij keze nyomán ez a valamivel több mint egy perc bőven elegendő a fel s alá szaladgáló naposcsibék érzékeltetésére. Esetlenségük, bájosságuk – kár hogy nem jut több idő rájuk. Személyes kedvencem (a Promenade sor mellett) a Baba-Jaga kunyhója tétel, ami kis túlzással elmehetne egy fantasy film kísérőzenéjének. A végén pedig szinte látjuk, ahogy csirkelábon forgó kunyhójából kiszökken az orosz „vasorrú bába”, és a fák között cikázva felrepül a felhők fölé. Igazi boszorkányszombat hangulat, ami szinte átmenet nélkül feloldódik a nagyszabású zárásban, amely nem csupán minden orosz zene esszenciája is lehetne, hanem átad valamit abból a monumentalitásból, amit a kijevi nagykapu látványa okozott az egyszerű muzsiknak, amikor kiskunyhójából a nagyvárosba ment.
 
Talán meglepő, hogy Kurt Masur és a London Philharmonic Orchestra ezen az 1990 decemberében rögzített felvételen nem Ravel, hanem Gorcsakov 1954-es átiratát adják elő, de egyrészt ez már korábban is előfordult a karmester pályafutása során, másrészt úgy gondolom ennél a változatnál jól érvényesülnek a Muszorgszkij megálmodta súlypontok, és úgy általában véve közelebb van az eredeti elképzeléshez, mint Ravel műve.
 
A hátralévő időben pedig Prokofjev 1917-ben írt, „Klasszikus” szimfóniáját élvezhetjük, ami egyrészt visszatekintés Haydn és Mozart világára, másrészt azért érződik rajta az a fránya 20. század, s nem utolsó sorban frissessége, vidámsága miatt megérdemelten ez a szerző legsikeresebb, leggyakrabban játszott zenekari műve.
 
Előadók:
Kurt Masur – karmester
London Philharmonic Orchestra
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-16. Egy kiállítás képei
1. Promenade
2. Gnomus (A gnóm)
3. Promenade
4. Il vecchio castello (Az öreg kastély/Ódon várkastély)
5. Promenade
6. Tuileries (A Tuileriák kertje – veszekedő gyermekek)
7. Bydlo
8. Promenade
9. Ballet of the Unhatched Chicks (Csibék tánca a tojásban)
10. Samuel Goldenberg and Schmuyle
11. Promenade
12. Limoges: le marché (A limoges-i piac)
13. Catacombae (Sepulcrum romanum) (Katakombák)
14. Con mortuis in lingua mortua (Holtakkal a holtak nyelvén)
15. The Hut on Hen`s Legs (Baba-Yaga) (Baba-Jaga kunyhója)
16. The Great Gate of Kiev (A kijevi nagykapu)
 
17-20. Klasszikus szimfónia
17. I. Allegro
18. II. Larghetto
19. III. Gavotte: Non troppo allegro
20. IV. Finale: Molto vivace