FőképManapság a legtöbb ember Hitlert nem tartja többnek egy őrjöngő, fizikailag és szellemileg is leépült őrültnél, aki még akkor is a végső győzelemről hadovált betonbunkerének mélyén, amikor a szovjet tankok már Berlin külvárosaiban masíroztak. Ezt a képet valószínűleg Bruno Ganznak köszönhetjük, aki a Bukás című filmben felejthetetlen módon formálta meg a diktátor utolsó napjait. Laurence Rees azonban arra figyelmeztet minket, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a német diktátort egyszerűen dühöngő őrültnek tekintsük, és a nácizmus minden borzalmát ennek a számlájára írjuk. A Hitler sötét karizmája című írásból egy karizmatikus, racionálisan gondolkozó, ösztönös politikus képe tárul elénk, aki képes volt elhitetni elcsüggedt németek millióival, hogy ő az a megváltó, aki után vágyakoznak.
 
De vajon hogyan tudta Hitler hatalomra kerülése után is megőrizni népszerűségét, hiszen a nácik minden ígéretük ellenére sem tudták a válság sújtotta Németországot pár év leforgása alatt tejjel-mézzel folyó Kánaánná változtatni. Litván Dávid írása arra keresi a választ, hogy hogyan változott Hitler és a nácik népszerűsége 1933 után, illetve milyen okok járultak hozzá ahhoz, hogy a legtöbb német szinte sohasem személyesen Hitlert tette felelőssé az ország vagy a rendszer problémáiért.

A huszadik századot boncolgató cikkeket magunk mögött hagyva egy, a brit gyarmatosítás korai – kudarcoktól sem mentes – szakaszáról szóló írást olvashatunk David Childs tollából. A cikkből megtudhatjuk, hogy a XVI. századi spanyol gyarmatosítás roppant méreteihez képest mennyire szerények voltak a kezdeti angol próbálkozások, melyek rendre zátonyra futottak. Emellett arra is választ kaphatunk, hogy milyen okoknak volt köszönhető, hogy Észak-Amerika végül mindezek ellenére az angolszász kultúrkör szerves részévé vált.

Az újságban továbblapozva Az első keresztesek című cikk a szökőárszerű változásokkal teli VII. századba, a Bizánci Császárság és a Perzsa Birodalom utolsó, apokaliptikus háborújának idejébe kalauzol minket. Hérakleiosz császár Bizánc legmélyebb válságának idején ragadta magához a hatalmat, amikor a megállíthatatlannak tűnő perzsa hadsereg már a birodalom puszta létét fenyegette. Azonban az uralkodó a keresztény egyházra támaszkodva sikeresen tudta mozgósítani a teljes bizánci társadalmat szent háborújában, melyben a perzsák végül totális vereséget szenvedtek. Geoffrey Regan írása azt mutatja be, hogy Hérakleiosz „keresztes háborúja” hogyan járult hozzá az iszlám terjeszkedéséhez, illetve a dzsihád gondolatkörének kialakulásához.

Az iszlám szent háborújának szóba kerülése után érdemes elolvasni az Iszlám szelíd arca című írást, melyben Ágh Attila arra hívja föl a figyelmet, hogy legtöbbünkben erősen torz kép él Allah híveiről, amit csak akkor javíthatunk ki, hogyha megismerkedünk a vallás öt pillérével. Aki pedig a forró Közel-Kelet után hűvösebb tájakra vágyik, az megismerkedhet Anglia első „vasladyjével” Aethelflaeddel, aki Mercia királynőjeként sikeresen vette föl a harcot a kegyetlen vikingekkel.

A sok háború és véres csata után szerencsére olyan prózai dolgokról is olvashatunk, mint a QWERTY billentyűzetkiosztás eredete vagy a tolószékek története. A Zöld történelem rovatban ezúttal a vaníliával, a bájitalok elengedhetetlen összetevőjével ismerkedhetünk meg, továbbá az egyik rövidebb írásból arra is fény derül, hogy pontosan mi is volt az Ausztráliában vívott emu háború.