Főkép

Tagadhatatlan, hogy manapság a zombik újabb reneszánszukat élik, hiszen egyre-másra jelennek meg az újabb és újabb élőhalottakat szerepeltető könyvek vagy filmek, melyeknek létjogosultsága talán kérdéses, ám ettől még meglepő népszerűségnek örvendenek. Közülük is az egyik legismertebb, s egyre nagyobb nézőtábort maga mellé állító a The Walking Dead címet viselő sorozat, mely eredetileg képregényes formátumban jelent meg, s melynek immár ötödik kötetével ismerkedhet meg a magyar olvasó. A több mint százoldalnyi történet újabb izgalmakat rejt, a megszokott szókimondással és brutalitással borzolja a kedélyeket, hogy végül fokozottan várjuk a folytatást.
 
A korábbiakhoz képest nem sok változás történt, továbbra is a zombiapokalipszist túlélő kis csoport áll a középpontban, akik alig fészkelték be magukat a látszólag biztonságot és a körülményekhez képest boldog otthon ígéretét hordozó börtönbe (a fájóan szomorú irónia sem csökken az ott töltött idővel arányosan), máris újabb nehézséggel kell szembenézniük. Egy lezuhanó helikoptert vesznek észre, melyet természetesen nem hagyhatnak figyelmen kívül, s hárman – az újra a vezér szerepét magára vállaló Rick, az örökké jókedvű Glenn, valamint a nem túl rég érkezett vadnő, Michonne – útnak indulnak, hogy megvizsgálják maguknak a helikopter utasait, s ha szükséges, segítséget nyújtsanak. Azonban útközben olyan alakokba botlanak, akiket jobb lett volna elkerülni, s még egy falkányi zombinál is veszélyesebbek…
 
Habár feltételezném, hogy egy idő után unalmassá válik majd az élőhalottas téma, mindeddig úgy tűnik, hogy képes lekötni és szórakoztatni a közönséget, ezért nekem sincs igazán jogom panaszkodni miatta. Egy átlagos zombitörténet ugyanis háromféle irányt vehet fel: vagy izgalmas és akciódús cselekményt mutat be, melynek megvan az a veszélye, hogy erőltetett és vontatott lesz, ám közben a kellemes dramaturgia miatt mindvégig leköti a figyelmet; vagy elkezd moralizálni a világvégét túlélő lakosság életben maradása felett, rávilágítva, hogy az ösztöneink kemény döntésekre kényszerítenek; vagy pedig az apokalipszis érzelmes oldalát pendíti meg, a családi dráma irányába elmozdulva, hiszen legyen szó bármilyen szörnyűségről és tragédiáról, az emberek szeretni és érezni akarnak, még a halál kapujában is.
 
A The Walking Dead képregénysorozat ötödik része ötvözni próbálja a három szempontot, s nem tökéletesen ugyan, de azért sikerül is neki. Ahogy a kötet címe is mutatja, a farkastörvények, az élni akarás és a kegyetlenségre is képes emberek ezúttal is központi szerephez jutnak, ám sajnálatos módon a szappanoperába hajló családi epizódok erősen rontották az összképet. Ugyan értem jelentőségét és fontosságát, de ez nem változtat azon, hogy a történetnek ezen aspektusa nem képes igazán szórakoztatni, így bizony erősen untam ezeket az oldalakat. Kárpótoltak persze az erőszakos és brutális pillanatok, melyekben most sem volt hiány – kifröccsenő vér, agyvelő és mindenféle belsőségek hihetetlen mennyisége tarkítja a képkockákat, s ezúttal hőseinket sem kerülhetik el az önmagából kifordult világ kemény csapásai.
 
A realisztikus atmoszférához a szürkeárnyalatos rajzok is hozzájárulnak, melyek a zombikhoz és egyéb borzalmakhoz kapcsolódó momentumokban bizonyultak különösen meggyőzőnek, rettentően szuggesztív hatásuk azonnal magával ragad. Összességében egyáltalán nem panaszkodhatunk a The Walking Dead – Élőhalottak sorozat ötödik részével kapcsolatban, hiszen az apró problémák ellenére is egy színvonalas kialakítású, tartalmát tekintve feszültséggel teli és hitelesen durva kötetet vehetünk kézbe, mely – hiába a képregényekről elterjedt általános nézet – távolról sem gyerekeknek szól. Csak ne félnék attól, hogy majd a következő füzetben fog végleg befulladni a téma, s unalmas szenvelgéssé átalakulni…