FőképFülszöveg:
„Nem vagyok tündér, és ez itt nem mese.”  
Jonas teljesen átlagos, hétköznapi életet él. Van két kisfia, felesége és szeretője, szövegíróként dolgozik egy reklámügynökségnél, nem nagyon szereti a munkáját, de nem is nagyon ért hozzá. Míg egy napon, a parkban eltöltött ebédszünetben oda nem lép hozzá egy férfi, azzal, hogy teljesíti három kívánságát… Glavinic írásmódjának jellemző vonása, hogy mindig valami geg, valami jól ismert toposz indítja el a történetet, amely aztán egyszer csak váratlan fordulatot vesz, és alaposan kicselezi az olvasó elvárásait. A vágyak élete groteszk és szürreális, szép és kegyetlen könyv, amely az álmok szenvtelen pontosságával beszél a vágy, a szorongás, a szerelem és a bűn természetéről.

Részlet a könyvből:
 Egy pillanat! Üljünk le ide a padra, a szökőkút mellé! Ajánlatot akarok tenni magának.
Hozzám beszél?
Igen, magához.
Nem lehet, hogy összetéveszt valakivel?
Maga Jonas, harmincöt esztendős, a felesége Helen.
Ismerjük egymást?
Két fia van, Tom és Chris. A Három Nővér nevű reklámügynökségnél dolgozik. Az édesanyja meghalt, az édesapja nyolcvanhat éves, nemrég volt agyvérzése, jelenleg az öregek otthonában ápolják. Testvére nincs. Egy ideje viszonya van Marie-val, a szeretője férjét Apoknak hívják, nekik is van gyerekük, mégpedig egy.
Értem, szóval magánnyomozó!
Nem, sokkal érdekesebb mesterséget űzök annál, felelte a férfi. Leülünk végre?
Semmi kedve nem volt Jonasnak szóba elegyedni vele. Máris megfájdult a feje, pedig még csak félórája jött el Sondheimer születésnapi bulijáról; megártott neki azt a rettenetes, rumból és fehérborból kevert lőre, amit az irodában ittak. Olyan melege volt, hogy kihúzkodta az ingét a nadrágjából, a nyakkendőjét pedig a zsebébe gyűrte, és immár egyre határozottabban a legközelebbi kocsma felé hajtotta a perzselő szomjúság. Mégis követte a férfit, és engedelmeskedett, amikor amaz nyitott tenyérrel megpaskolta maga mellett a padot. A kék aktatáskáját a lábához, a földre rakta.
Méregették egymást. Fehér ruhát viselt a férfi, vászonzakót, derékban hajtással bővülő nadrágot, félcipőt. A haja rövidre nyírva, az arca borostás, a nyakában és a csuklóján vékony aranylánc. Jonas megpillantotta a tükörképét a napszemüvegében.
Pénzt akar? – kérdezte Jonas.
A férfi levette a szemüvegét, rágcsálni kezdte az egyik szárát, és közben rezzenéstelen arccal nézte Jonast. A szeme halványkék, az arca kifejezéstelen. Alighanem azt fontolgatta, hogyan is kezdje a beszélgetést. Jó egy percig méregette így Jonast, aztán erőteljes mozdulattal kihúzta magát, és visszatette az orrára a szemüvegét.
Teljesítem három kívánságát, Jonas.
Tudja, mit? Felejtse el inkább, amit tud, engedjen utamra, és ne zaklasson többé.
Komolyan beszélek. Teljesítem három kívánságát.
Ugyan már! Mit akar tulajdonképpen?
Teljesíteni akarom három kívánságát.
Tévedek talán, de nincs tudomásom róla, hogy ilyen átható sörszagot árasztanának a mesebeli tündérek.
Nem vagyok tündér, és ez itt nem mese. Teljesítem három kívánságát. Melyik legyen az a három?
Tényleg komolyan beszél?
Halál komolyan.
Mi a fene. Hadd gondolkozzam egy kicsit.
Csak nyugodtan.
A férfi széles karmozdulattal az órájára nézett, aztán összekulcsolta a kezét a tarkóján. Teljesen részvétlennek látszott. Alighanem éppoly kevéssé érdekelték a frizbiző gyerekek, mint a szemközt bénázó zsonglőr, vagy a park túlsó végében, a virslisbódé körül ordítozó részegek. Hiába várt Jonas, semmit nem szólt a férfi.
Csobogott a szökőkút a hátuk mögött. Perzselte Jonas hátát a nap, rég átizzadta az ingét. Álljon föl, és hagyja egyszerűen faképnél a pasast? Hiszen nyilvánvaló, hogy hülyeségeket beszél. Pedig nem is látszik rajta, hogy elmeháborodott. És tud Marie-ról.
Szóval három kívánságomat. Hogyhogy? És miért éppen nekem? És hogyan tudja teljesíteni őket, ha egyszer nem tündér?
Ne térjünk el a tárgytól, Jonas. Halljam a három kívánságát.
De hát mi köze magának a kívánságaimhoz? Hiszen még azt sem tudom, kicsoda.
Az vagyok, aki teljesíti három kívánságát.
Úgy érzem, egy helyben toporgunk.
Nem az én hibám.
Na, ide hallgasson! Majd éppen egy arany nyakláncos, fehér öltönyös, sörszagú férfi fogja teljesíteni három kívánságomat! De hiszen ez…
Ez sem az én hibám. Magán múlik, milyen alakot öltök.
Na, ebből elegem van! Viszlát!
Jonas úgy tett, mint aki föl akar állni, a férfi azonban csak hallgatott. Unottnak tűnt, mintha éppenséggel várta volna a fölfortyanást, mintha sokszor átélt volna már efféle jelenetet. Jonas visszahuppant a padra. Öregasszony vánszorgott el mellettük valami láthatatlan ellenféllel hadakozva. Jonas utánabámult, amíg csak el nem vegyült a járókelők között.
Mondja meg őszintén, mit akar tőlem. Zsarolni akar? Ha egyszer ilyen sokat tud rólam meg az életkörülményeimről, akkor pontosan tudnia kell azt is, hogy nem számíthat zsíros üzletre. Mi végre okozna fölösleges szenvedést? Ha Marie férje megtudja esetleg… Cukorbeteg, egyfolytában rosszul van, ápolásra szorul, teljesen instabil fizikailag és pszichikailag is, egy szerencsétlen nyomoronc. Ugyan miért okozna fájdalmat neki? Mi értelme volna? Az én feleségem pedig… Jobb bele se gondolni!
Hibát követ el, ha nem vesz komolyan. Halljam a három kívánságát!
Nagyot loccsant a víz Jonas háta mögött, magasabb fokozatba kapcsolt a szökőkút automatikája. Az egyik gyerek fölsikoltott örömében, a többiek nevettek. Kispályás focibajnokságra invitált a hangszóróban recsegő hang. Kerékpáros rebbentette szét az izgatottan turbékoló, a járdára szórt magvakat csipegető galambokat. Jonasnak eszébe jutott a Tomnak és Chrisnek tett ígérete, hogy tudniillik megveszi nekik az új villanymozdonyt a játékvasúthoz, azt, amit éppen mostanában reklámoznak. Csakhogy hamarosan bezárnak az üzletek. Vagy mégsem? Milyen nap van ma egyáltalán?
Tanácstalanul dörzsölgette a homlokát Jonas. Most már elviselhetetlen fejfájás gyötörte. Essünk hát túl rajta, gondolta magában.
Rendben van. Szóval teljesíti három kívánságomat.
Ahogy mondja.
Bármit, amit akarok?
Bármit, amit akar.
Jó. Ezek szerint kívánhatnám például, hogy válaszoljon a kérdésemre: van-e értelme az életnek? Nem igaz? Vagy – teszem azt – a halálnak. Csakhogy nem tudná bebizonyítani, sajnos, hogy tényleg igazat válaszolt.
Folytassa!
Szívesen megtudnék egyet-mást a halálról, még mielőtt meghalok.
Igen?
Szeretném tudni például, milyen érzés, amikor úgyszólván a halál torkából menekül meg valaki. Amikor – hogy úgy mondjam – egyetlen paraszthajszállal kerüli el csupán a katasztrófát.
Folytassa!
Tudja, mit szeretnék már régóta? Legyőzni a lustaságomat. Vagyis hogy aktívabb legyek. Hogy össze bírjam szedni magam. Vállalkozó kedv, kíváncsiság, életerő! Hogy legyen merszem kipróbálni új dolgokat!
Folytassa!
El sem tudja képzelni, mennyi mindent szeretnék megtudni még. Mennyi mindent szeretnék még megérteni. Tudniillik semmit nem értek. Soha nem értettem, és nem is fogok érteni semmit. Tudásra vágyom, mégpedig feltétlen tudásra, úgy bizony!
Befejezte? – kérdezte a férfi.
Bepillantani a múltba meg a jövőbe. De hát nem ugyanezt akarjuk mindannyian? Belelátni abba, ami volt. Meg abba, ami lesz.
Nem ezek a maga kívánságai, jelentette ki a férfi.
És legfőképpen: a megértés! Meg akarom érteni a dolgokat, a viszonyaikat, legalább egy kicsit, tudniillik nem értem őket, soha nem értettem a világból semmit, nincsenek válaszaim, és nincs jobb ötletem, mint hogy éldegéljek tovább, ugyanúgy, mint eddig. Bizony, nyomozó úr! Szívesen fogadnék legalább egypár hipotézist, mert pillanatnyilag sajnos még azokkal sem szolgálhatok. Azt akarom, hogy tudjak válaszolni, ha netalántán megkérdez valaki. Hát, ezt szeretném.
Ezt szeretné?
Három kívánság! Kívánhatnám például azt, hogy megértsem végre az emberekhez fűződő viszonyomat, nem igaz? Vagy kívánhatnám azt, hogy legyen nagyszerű, drámai és rendkívüli az életem. Vagy azt, hogy hadd legyek valaki más, mondjuk, valami gazdag örökös… Kívánhatnék értelmes halált, hátha úgy könnyebb lenne elviselnem. Kívánhatnám valamelyik ellenségem halálát – már ha volnának ellenségeim –, legalábbis elméletileg, mert gyakorlatilag soha nem tennék ilyet. Kívánhatnám, hogy úgy lássam a dolgokat, ahogy valójában vannak, ugyebár. Hogy megismerjem és megértsem őket, nem igaz?
Folytassa!
Csakhogy – Jonas váratlanul csuklani kezdett – semmi effélét nem kívánok. Egyetlen kívánságom van: még több kívánság! Azt kívánom, hogy az összes kívánságom teljesüljön. Ez tehát az első kívánságom, a másik kettő pedig ettől fogva tulajdonképpen nem érdekes, akár le is mondhatok róluk.
A férfi ismét levette a szemüvegét, rágcsálni kezdte a szárát, és egy ideig nyíltan bámulta Jonast.
Nagyszerű, mondta azután nevetve. Mesés!
Nos, ha már egyszer így alakult – Jonas megütögette a mellkasát, hogy elmulassza a csuklást –, az első kívánságom történetesen az, hogy álljunk most föl szépen erről a padról, és menjen ki-ki a maga dolgára.
Holnaptól, Jonas, teljesülni fognak a kívánságai. Csak két dolgot még: hagyjon időt nekik, hogy kibontakozhassanak. Továbbá: mostantól nem lehet több kívánsága.
Attól tartok, ezt most már nem igazán tudom követni.
Nem baj, készen vagyunk.
A férfi fölállt.
És most? – kérdezte Jonas. Lebuktat bennünket?
Kilenc korty víz.
Micsoda?
Hogy elmúljon a csuklás.
Nincs nálam víz.
Nem is kell. Tartsa a kezét úgy, mintha poharat markolna, hajtsa hátra a fejét, és igyon lassan kilenc korty vizet.
Mi van az aktatáskájában?
Ezt éppenséggel nem szeretné tudni.
Azt hittem, mostantól az összes kívánságom teljesül! Mi van a táskájában? Vetkőzzön meztelenre, dugjon a seggébe homokozólapátot, és hányjon cigánykereket ott a pázsiton! Rajta!
A férfi levette a szemüvegét. Kifejezéstelen pillantását Jonasra szegezte, ő pedig úgy érezte magát, mintha valami plakátra pingált emberi arc követné a tekintetével.
Attól tartok, félreért. Nem arról van szó, amit akar, hanem arról, amit kíván. Az aktatáskám voltaképpen a legkevésbé sem érdekli magát. A kérdés az: mit kíván valójában, Jonas.
Biccentett, azután faképnél hagyta Jonast a férfi, még csak kezet se nyújtott.
Jonas csak bámult utána. Nem bírta rászánni magát az indulásra, pedig legfőbb ideje lett volna a játék mozdony után néznie. Teljesen össze volt zavarodva. Mérgelődött, hogy a születésnapi buli miatt otthon hagyta reggel az autóját, így most muszáj taxiba ülnie.
Idősebb házaspár sétált el a közelében. Gördeszkázó fiú húzott el a padja mellett, bármiféle belátható ok nélkül értelmetlen jelszavakat kántálva. Szemrevaló nő telepedett le a szemközti padra. Rövidnadrágot viselt, hozzá szűk, kék pólót, a haját lófarokba fogta. Találkozott a pillantásuk. Vizslató tekintettel végigpásztázta Jonast a nő, azután elfordult, és nem pillantott rá többé.
Bő leplet viselő külföldi asszony közeledett gyors léptekkel Jonas padja felé. Mögötte négy üvöltöző tinédzser a virslisbódétól. Leszegett fejjel lépkedett az asszony, úgy igyekezett lerázni az üldözőit. Az átellenben ülő szépség fölkapta a táskáját, és a pázsiton keresztül elszaladt. Jonas a többi járókelő arcát fürkészte, hogy közbeavatkoznának-e vajon, de mindenki elfordította a tekintetét. Jonas föl akart állni, amikor a padjához ért a külföldi asszony. Végül mégis ülve maradt.
Csakhamar eltűnt a szeme elől a csoport, az asszony is, a randalírozók is. Megszégyenülve ücsörgött Jonas a padon. Kétszer is csöngött a mobilja, miközben megpróbálta elállítani a csuklást, de nem vette föl, mivel nem Marie csengőhangja volt.
Lármát hallott a háta mögül. Kisfiú ácsorgott térdig a vízben, a kezében piros játék hajó. Nézd, a csónakom! – kiáltotta. Átúsztatom a szökőkúton!
Jonas bólintott, de nem vette szemügyre alaposabban a hajót. Begörbítette az ujjait, mintha poharat markolna. Nagyokat nyelt, kilencszer egymás után, hátraszegett fejjel. Várt. Semmi. Megszűnt a csuklás.

A Kiadó engedélyével.