Főkép

Maggie O’Farrellnek ez a harmadik, a Gabo kiadó gondozásában magyarul megjelenő regénye A szeretőm szerelme és a Miután elmentél után. A történet több szálon fut, igazából olyan, mintha különböző mozaiktöredékeket látnánk, melyekből a történet végén világosan követhető minta rajzolódik ki. Kezdetben a két főszereplőt látjuk; Jake a hongkongi tömegben, és Stella, amint egy nyirkos londoni reggelen munkába siet. Mindkettejük életében fordulat következik be az adott pillanatban, amely kizökkenti őket az irányukból, egymás felé sodorja őket. Mindketten két világ határán állnak, idegenek a saját országukban, olyan űr tátong a lelkükben, amit kétségbeesetten igyekeznek kitölteni.
 
De ez nem minden, ez a könyv nem csupán kettejük találkozásáról és a köztük kialakuló érzelmekről szól, ha úgy tetszik, ők ketten alkotják a központi mintát; megismerjük családjuk történetét is, a nagyszülőktől kezdve. Mairen, Jake nagyanyján sokat mosolyogtam, egyszerre volt mulattató és nagyon szomorú, ahogy ennyire korlátoltan látja a világot és önmagát, ezt rúgja fel Caroline, egyetlen lánygyermeke, aki brutális lépéssel szabadul fel anyja konvenciói alól. Fiát, Jake-et szabad szellemben neveli, aki a kínai kultúrában teljesen más mentalitást sajátít el, így többszörösen deviánsnak érzi magát Angliában.
 
Nagyon sok fájdalom húzódik a sorok között, fájdalom tekereg a szavak félholdjaiban, főleg Stella családja esetében. A szereplők kirajzolódó jelleméről szerettem a leginkább olvasni, ahogy O’Farrell bemutatja a lelki folyamatokat, az eseményekre adott reakciókat. Domenicónak és Valeriának, az Olaszországból bevándorló nagyszülőknek nagyon sokat kellett küzdenie a beilleszkedésért. Lányuk, Francesca úgy érzi, élve eltemették a kisvárosi kávézóban, nem tud és nem mer kitörni szűk közegéből és a családi szokásokkal is szembe kell mennie.
 
A legérdekesebb és egyben legrészletesebben bemutatott kapcsolat Stelláé és a nővéréé, Nináé. Rengeteg apró, jelentéktelennek tűnő információ és fontosabb esemény tárul a szemünk elé, de szavaik többet sejtetnek, mint amennyit mutatnak; a két lány szoros kapcsolata még édesanyjuk előtt is rejtély, olyan, mintha ketten alkotnának egy egészet, Stella születése óta különleges kapcsolat van közöttük. Egymáshoz való ragaszkodásuknak negatív hozadéka is van az állandó iskolai kiközösítésen és egyéb gyermekkori megpróbáltatásokon kívül: a kötelék nem lazul fel, illetve Nina nem hagyja fellazulni. Kapcsolatuknak ez volt az a pontja, amit képtelen voltam megérteni, nem tudtam megfejteni, Nina miért telepszik rá Stellára, holott a húga számtalan áldozatot hozott érte, de ennek az éremnek is két oldala van és a történet előrehaladtával testvéri viszonyuk sokat árnyalódik. 
 
Sokakkal ellentétben nekem tetszett a mozaikos szerkesztés, tetszett, ahogy egymásután illeszthettem össze a részeket, és hogy sokszor egy fejezeten belül többször nézőpontváltás történik. Szerettem olvasni az apró, észrevétlen mozzanatokról, amelyek végigkísérik az életünket és élő, lélegző emberekké varázsolják a fekete szavakkal létrehozott regényszereplőket. A borító és az Elle ajánlása alapján könnyed, lányos regényre számítottam, de valószínűleg ez a könyv lesz nálam az év (egyik) meglepetésregénye – a hangvétel és az írónő által érintett témák teljesen más imázst érdemeltek volna…