Főkép

Bármennyire is elkényelmesednek a szakma öregjei, azért azt csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy három évig szöszöljenek a következő lemezükön. Az amerikai Baroness együttes esetében – lévén fiatal társulatról van szó, akik 2003-ban kezdték pályafutásukat –, ez a három év még akkor is nagy idő, ha a megjelenési dátumokat figyelembe véve ez rögtön lecsökken kettő és félre, valamint ebből még lejön hozzávetőleg egy év turnézás, és mire körbenézek, akkor csak nagyjából egy év marad dalszerzésre, stúdiózásra, és egyéb tevékenységre. Náluk az „egyéb” is fontos elfoglaltság, mivel John Baizley énekes/gitáros készítette a lemezborítót, és az extrább kiadásokhoz mellékelt 28 oldalas füzet illusztrációit.

 

Itt álljunk meg egy szóra. Aki megnézi a borítót, annak nagy valószínűséggel a hatvanas-hetvenes évek világa, hippik, no meg tudatmódosítóktól elszállt zenészek jutnak az eszébe. Az alulöltözött hölgyek fejét mintha férfiaktól kölcsönözte volna a művész, és a fekete hattyúk láttán (legalábbis arra tippelek), illetve a fejfedőket szemlélve elfog az érzés, idegenvezető nélkül esélyem sincs a helyes értelmezésre. Ezt leszámítva tetszetős, és aki teheti, az nézze meg a teljes képet, mert a borítón csak a fele látszik.

 

Ennyi felvezetés után jöhet a zene, ami – előre szólok – a borítóhoz hasonlóan zavarba ejtő produktum. Nem véletlen, hogy számos címkét kapott a katalogizálásra kijelölt emberektől: progresszív, alternatív, de első sorban rock, aztán időnként némi metal, helyenként déli beütéssel. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy fura, semmire sem hasonlító zenét játszik az együttes, ezért aztán képtelenség bármelyik stílusba beletuszkolni.

 

Aki hozzám hasonlóan első ízben találkozik az együttes zenéjével, az készüljön fel az érzések, a hangulatok, a muzsika zavarba ejtő, és lehengerlő áradására, váltakozására. Nem fékeveszett tombolásról van szó, hanem olyan művészi produktumról, ami egyrészt nyilvánvalóan tudatosan megszerkesztett, másrészt időnként mégis ösztönszerűnek hat, de sosem elszállt. Egyszóval fura. Még a legtempósabb tételekre (Take My Bones Away) sem tudom elképzelni a csoportos őrjöngést, bár ezt csak az élő előadás ismeretében jelenthető ki kategorikusan, és ez az élmény még hiányzik az életemből.

 

Mindenesetre tény, van benne valami magával ragadó, akárcsak a következő, „March to the Sea” szerzeményben. Igazából nem tudom megmondani, mi tetszik eben a zenében. Többszöri meghallgatás után sem, csak érzem, hogy jó ez nekem, és az a keserédes utóíz, amit maga után hagy, csak emeli élvezeti értékét, pedig általában kerülöm az ilyen hangulatot. Menet közben zsigeri riffekel találkozik az ember, de úgy gondolom, egyetlen zenészre sem lehet panasz, mindenki hozza a maximumot, Baizley hangja pedig pont az a kellemes bariton, amit ideálisnak tartok ehhez a zenéhez, erő és érzelem egyaránt megvan benne (bár több ízben úgy érzem, visszafogja magát). Leginkább a Thin Lizzy énekes/basszusgitárosára emlékezetet, csak nála kevesebb a bársonyosság.  Egy biztos, a kétszínű album (Yellow & Green) több meghallgatást igényel, mivel számos utalást, hatást rejt, amelyek csak fokozzák a befogadói élményt. Pink Floyd, Foo Fighter, Faith No More és ki tudja még, mi minden bukkan itt fel a hetvenes illetve a kilencvenes évekből.
 

Akkor vagyok igazán bajban, amikor a legjobban számok listáját gyűjtöm sorba. A „Take My Bones Away” és a „March to the Sea” biztos pont, köszönhetően a fémes kivitelnek. Aztán garantált befutó a „Twinkler”, ami a légyzümmögésre emlékeztető effektek miatt olyan, mintha oszló tetemek felett mondana beszédet Baizley, már-már borzongató a hatás. A második részt indító „Green Theme” egyszerre monumentális és visszahúzódó, halmazatilag mégis katartikus. De kis túlzással az egész zöld oldalt megnevezhetem – ezért nem is folytatom.

 

Egy biztos, megérte három évig várni a Yellow & Greenre, mert a számtalan külső hatás ellenére a Baroness valami eredetit hozott létre, és nem utolsó sorban az idei év egyik legjobb rock lemezét készítették el.

 

Az együttes tagjai:

John Baizley – gitár, ének

Peter Adams – gitár

Matt Maggioni – basszusgitár

Allen Blickle – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

CD1
1. Yellow Theme
2. Take My Bones Away
3. March to the Sea
4. Little Things
5. Twinkler
6. Cocainium
7. Back Where I Belong
8. Sea Lungs
9. Eula

CD2
1. Green Theme
2. Board Up the House
3. Mtns. (The Crown & Anchor)
4. Foolsong
5. Collapse
6. Psalms Alive
7. Stretchmarker
8. The Line Between
9. If I Forget Thee, Lowcountry

 

Diszkográfia:

Red Album (2007)

Blue Record (2009)

Yellow & Green (2012)