Főkép Valamit nagyon tudott Plum, ismertebb nevén Pelham Grenville Wodehouse, hiszen művei a mai napig népszerűek, és a rendszeresen megjelenő újrakiadások jelzik, nem csak egy szűk rajongói réteg fogékony jellegzetesen angol humorára, hanem folyamatos az utánpótlás olvasókból.
 
Az 1940-ben megjelent Quick Service (az 1987-es első magyar kiadásban ez Karikacsapásra keresztelődött), nem csak a szerző időtlenségét bizonyítja – lévén több, mint hetven évvel később is élvezetes olvasmány –, hanem pár tényező miatt különleges helyet érdemel az életműben. Ezek közül a legfontosabb talán, hogy a viszonylag csekély létszámú szereplő ellenére nagyon sok szálat mozgat a szerző, amíg mondjuk egy átlagos Wooster sztoriban legfeljebb egy-három szándék ütközik, addig ebben legalább tíz, s szokás szerint, menet közben gyakorta módosulnak az elképzelések. A másik tényező, ami a legjobb tíz közé helyezi a regényt nem más, mint az ügyeletes ötletgazda, jótevő és hősszerelmes személye. Joss Weatherby nem csak művész, romantikus, szerelmes, segítőkész, érdeklődő – hanem rendelkezik azzal a képességgel, hogy gyorsan reagáljon a körülötte zajló eseményekre. Ha egy terve befuccsol, akkor azonmód előáll egy másikkal, és ehhez csak ritkán van szüksége magányos sétára vagy hosszabb töprengésre. Ráadásul kimondottan vicces figura, aki mellett képtelenség unatkozni, tartósan bánkódni anyagi gondok vagy szerelmi ügyek miatt. Ténykedése jól jellemzi Wodehouse „idealizmusát”, végeredményben minden érintett jól jár (win-win), vagy még pontosabb megfogalmazással minden érintett oda kerül, ahol lenni szeretne. Hamarjában Psmith jut eszembe, mint hozzá mérhető figura, mindketten problémamegoldó szemlélettel nézik a világot.
 
A nyelvezet szokás szerint gyönyörű, aki hozzám hasonlóan szereti az egyszerű emberek beszélgetését hallgatni-olvasni, az újabb gyöngyszemekkel lesz gazdagabb. Példaként egy rövid monológot gépelek be, ami a gyomorbajos sonkakirály házassággal szembeni ellenérzéseit foglalja össze akkurátus pontossággal:
„– Hallgasson ide – magyarázta Mr. Duff, aki ugyanolyan érzékelten maradt a nyílt gúnyolódásra, mint a gyengéd bátorításra. – Mi történik, h az ember megnősül? Na, majd én megmondom magának. A demokrácia vívmányai a süllyesztőbe kerülnek, és kezdetét veszi az embernek ember általi kizsákmányolása. Ez történik. Az embert elkezdik ugráltatni. Nincs mese, még a lelkem sem maradhat a sajátom. Itt van mindjárt az, hogy levetette velem a bajuszomat. Pedig csak ragasztva volt, és egyébként is utálom a bajuszt – mégis jól mutatja, mire kell elkészülni. És ez így megy egész idő alatt, ha az ember hagyja, hogy lasszót vessenek a nyakába és becipeljék a templomba. Én például el szoktam szívni egy nem túl erős szivart az ágyban, elalvás előtt. Hát ez, ugye, nem fog menni. Az újságot sem olvashatnám vacsora közben. Délután meg, ha hullafáradtan hazaérek az irodámból és elkezdem keresni a papucsomat? Akkor jön az, hogy: Szedd össze magad, Jimmy! Elfelejtetted, hogy ma Nyársatnyeltékkel vacsorázunk? Szóval hagyjon engem békén a házassággal.”
 
Természetesen a helyreigazítás sem késik, Joss cserébe elmondja, ő hogyan képzeli egy napját. Olvasóként pedig nincs más dolgunk, mint élvezni ezt a jól sikerül Wodehouse regényt, és merengeni a hajdanvolt Anglián, az angolokon, és nem utolsó sorban derülni az angol humoron. A Karikacsapás egyértelműen az életmű tíz legjobbja közé tartozik.
 
A szerző életrajza