FőképFülszöveg:
Matt Scudder szerint senki sem állhat az erkölcs és a törvény fölött pénze, hatalma és befolyása miatt, éppen ezért azonnal igent mond, amikor megbízzák azzal, hogy derítse ki, Richard Thurman valóban megölte-e gyönyörű és terhes feleségét - és még meg is úszta a gyilkosságot. A kérdésre meglehetősen egyszerű a válasz, csakhogy New York nem az a város, ahol az ember bármit könnyen megkaphat. Scudder, amikor még keményen piált, a város minden utcasarkán otthagyott egy darabot a lelkéből, ám ez az ügy mindennél mocskosabb, amit a Nagy Almában megtapasztalt. A nyomokat követve eljut a város szexiparának legaljára, ahol egy fiatal gyerek élete nem más, mint egy árucikk, amit meg lehet venni, tönkre lehet tenni... aztán elpusztítani.
 
Lawrence Block Scudder-sorozatának kilencedik darabja méltán nyert Edgar Allan Poe-díjat, Matt Scudder pedig megérdemelten lett a modern krimiirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja.

Részlet a regényből:
Első fejezet

Az ötödik menet közepénél a kék nadrágos fiú bevitt egy hatalmas balhorgot az ellenfele állára, majd utánaküldött egy jobbegyenest is.
– Nemsokára padlóra kerül – jegyezte meg Mick Ballou.
Én is így láttam, de amikor a kék nadrágos fiú ismét támadni készült, ellenfele összekapta magát, bevitt egy balegyenest, majd átkarolta a másikat. Mielőtt a bíró közbeléphetett volna, megpillantottam a srác szemét. Tekintete fátyolos volt, zavaros.
– Mennyi van még vissza?
– Több mint egy perc.
– Az rengeteg idő – mondta Mick. – Figyeld csak, az embered hogyan intézi el a másikat. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi, olyan erős, akár egy bivaly.
Annyira egyik sem volt kicsi.
Középsúlyú volt mindkettő, hetvenegy kilóra saccoltam a súlyukat. Régebben kívülről tudtam a súlycsoportokat, de régebben nem volt ez olyan nehéz. Manapság már legalább kétszer annyi súlycsoportba sorolják az öklözőket, ezenfelül ott van még három különböző szervezet, amelyek mindegyike bajnokot avat. Szerintem ez akkor kezdhetett kialakulni, amikor valaki rájött arra, hogy az embereket a tétmérkőzések érdeklik, mire manapság már alig lehet olyan bokszmeccset találni, aminek a végén nem bajnokot avatnak, hanem csak győztest hirdetnek.
Mi is ilyen mérkőzést néztünk, amelynek semmi köze sem volt a vegasi vagy Atlantic Citybeli kaszinókban rendezett csillogó ­villogó show ­ műsorokhoz. Egészen pontosan Maspethben voltunk, egy csupa beton épület sötét utcájában, Queensben. Maspetht délről és nyugatról a Brooklyn Greenpoint és a Bushwick nevű részek határolják, északon és keleten pedig temetők terülnek el. Sokan anélkül élik le az életüket New Yorkban, hogy akár hallottak volna Maspethről, pedig lehet, hogy kocsival már áthajtottak rajta párszor. Raktáraival, gyáraival és vigasztalan lakónegyedeivel nem valószínű, hogy Maspeth válna a városi megújulás legújabb célpontjává, de soha nem lehet tudni. Előbb vagy utóbb elfogynak a jobb kinézetű helyek a városban, akkor aztán jönnek majd a művészek, hogy kibéreljék az átépített gyárépületekben kialakított műteremlakásokat, a fiatal otthonkeresők meg szépen felszedik az aszfaltot, a helyére sódert szórnak, és nekilátnak átépíteni a sorházak belső tereit. A Grand sugárutat ginkgófák övezik majd, és minden sarkon lesz egy koreai zöldséges.
Egyelőre azonban az Új Maspeth Sportcsarnok volt az egyetlen jele a környék csillogó jövőjének. Néhány hónappal korábban a Madison Square Garden felújítás miatt bezárta a Felt Forumot, aztán december elején megnyílt az Új Maspeth Sportcsarnok, ahol minden csütörtök este bokszmeccseket rendeztek este hét órai kezdettel.
Az épület kisebb volt a Felt Forumnál, és spártaian egyszerű a maga betonfalaival, fémtetejével meg cementpadlójával. A téglalap alakú csarnokban a ring a hosszanti falak között állt, a rövidebb falakon meg a bejárat kapott helyet. A ringet három oldalról összecsukható fémszékek vették körül. A székek szürkék voltak, az első két sor kivételével, mert azokat a székeket vörösre festették. Ezek voltak a fenntartott helyek. A többi székre az ült, aki akart, és aki kifizette az ötdolláros belépőt, ami két dollárral volt kevesebb egy manhattani mozipremierre szóló jegynél. Ennek ellenére a székek fele üresen állt.
A belépő árát azért tartották ilyen alacsonyan, hogy minél többen jöjjenek, így azok, akik kábeltévén nézik az összecsapásokat, ne üres széksorokat lássanak. Az Új Maspeth Sportcsarnok a kábeltévék kedvencevolt, és alapjában véve azért is alapították, hogy ellássa programmal az FBCS­t, a Five Borough Cable Broadcasts nevű csatornát, amely meg akarta vetni a lábát a New York­i piacon. Az FBCS közvetítőkocsija már a sportcsarnok előtt parkolt, amikor Mickkel nem sokkal hét után megérkeztünk. Időben jöttek, a közvetítés nyolckor kezdődött.
Véget ért az utolsó bemelegítő összecsapás ötödik menete, és a fehér nadrágos fiú maradt állva. Mindketten fekete srácok voltak Brooklynból, az egyik Bedford ­Stuyvesantból, a másik meg Crown Heightsból. Mindkettőnek rövid volt a haja, arca pedig átlagos, egyforma magasra nőttek, bár a kék nadrágos fiú alacsonyabbnak látszott, mert kicsit meggörnyedve bokszolt. Még szerencse, hogy más színű nadrágot hordtak, különben képtelen lettem volna megkülönböztetni őket.
– Már ki kellett volna ütnie – jegyezte meg Mick. – A másik régen kikészült, mégsem ütötte ki.
– A fehér nadrágos fiúnak szíve van – mondtam.
– Üveges volt a tekintete. Mi is a neve a kék gatyásnak? – A programfüzet re pillantottam, egy kék papírlapra, amelyen az összecsapások részt­vevőinek a neve állt. – McCann – bólintott. – McCann megkegyelmezett neki.
– Pedig ütötte rendesen.
– Ütötte hát, de a ravaszt nem tudta meghúzni. Sok ilyen van: elkapják az emberüket, megrakják, aztán befejezni már nem tudják. Nem tudom, miért van ez.
– Még hátravan három menet.
Mick megrázta a fejét. – Elszalasztotta a lehetőséget.
Igaza volt. McCann könnyedén megnyerte a három menetet, de soha nem került olyan közel ellenfele kiütéséhez, mint az ötödik menetben. A végén egy pillanatra átölelték egymást izzadt testükkel, aztán McCann győztesként felemelte a kezét. A bírók egyetértettek vele. Ketten mindegyik menetet neki ítélték, a harmadik szerint az egyiket a fehér nadrágos nyerte.
– Hozok egy sört – mondta Mick. – Nem kérsz valamit?
– Most nem.
A ring jobb oldalán ültünk az első szürke széksorban, szemben a bejárattal, így szemmel tarthattuk, ki lép be, bár én csak a ringre figyeltem. Mick felé pillantottam. A terem túlsó végében állt a büfénél, és a tömegben felismertem valakit. Egy magas, fekete férfit tengerészkék színű, jól szabott halszálkás öltönyben. Felálltam, ahogy közeledett, majd kezet fogtunk.
– Gondoltam, hogy maga az – mondta a férfi. – Beugrottam Burdette és McCann meccsére, erre kit látok? Az én Matthew barátomat.
– Olcsó a jegy Maspethben.
– Komolyan? – tette a kezét a vállamra. – Először is egy bokszmecscsen találkoztunk, ugye? A Felt Forumban.
– Pontosan.
– Danny Boy Bell­lel volt.
– Maga meg Sunnyval. A családnevére nem emlékszem.
– Sunny Hendryx. Sonya volt a keresztneve, csak senki sem hívta úgy.
– Miért nem csatlakozik hozzánk? – kérdeztem. – A barátom sörért ment, de ez a sor szinte teljesen üres. Már ha nem bánja, hogy ilyen olcsó helyen kell ülnie.
– A kék saroknál ülök – mosolyodott el. – A győztest jöttem ünnepelni. Emlékszik Kid Bascombra, ugye?
– Hogyne. Azon az estén öklözött, amikor először találkoztunk. Egy olasz gyereket vert meg, akire egyáltalán nem emlékszem.
– Nincs vele egyedül. Senki sem emlékszik rá.
– Felsőtestre mért ütéssel küldte földre, ebben biztos vagyok. De Kid ma este nem bokszol. A programban legalábbis nem szerepel a neve.
– Visszavonult pár éve. Szögre akasztotta a kesztyűt.
– Gondoltam.
– Ott ül – mutatta. – Az én emberem ma este Eldon Rasheed. Nyernie kellene, de az ellenfelének két vereség mellett tizenegy győzelme van. Az egyik vereséget Rasheedtól szenvedte el, szóval nem lesz egyszerű a meccs.
Stratégiáról és taktikáról beszélt, amikor Mick megjelent két papírpohárral. Az egyikben sör, a másikban kóla.
– Ha megszomjaznál – mondta. – Nem lenne kedvem megint beállni abba a sorba.
– Mick Ballou – mondtam –, Chance…
– Chance Coulter.
– Örvendek – mondta Mick. Mivel mindkét kezében ott volt még a pohár, nem tudtak kezet fogni.
– Most következik Dominguez – mutatta Chance. Az öklözőt kísérete követte. Királykék köpenyt viselt, jóképű volt, állkapcsa hosszú és egyenes, bajusza fekete és gondosan nyírt. Rajongóira mosolygott, majd integetett neki, aztán felmászott a ringbe.
– Jól néz ki – jegyezte meg Chance. – Eldonnak nem lesz olyan könnyű dolga.
– Maga a másiknak drukkol? – kérdezte Mick.
– Igen, Eldon Rasheednak. Itt is van. Utána ihatunk egyet.
Azt feleltem, hogy ez jó ötlet. Chance odament a székéhez a kék saroknál. Mick a kezembe nyomta mindkét poharat, aztán leült.
– „Eldon Rasheed Peter Dominguez ellen” – olvasta. – Honnét szedik ezek a nevüket?
– A Peter Dominguez elég hétköznapinak hangzik – feleltem.
Mick rám pillantott.
– Eldon Rasheed – mondta hangosan, amint az öklöző bemászott a ringbe. – Nos, ha ez egy szépségverseny lenne, akkor Pedro rögvest nyerne is. Mert ez a Rasheed úgy néz ki, mint akit isten a teremtés után rögvest pofán vágott egy ásóval.
– Miért tenne ilyet isten?
– Ki tudja, isten mit miért tesz? Ez a barátod, Chance, ez egy jó kiállású alak. Honnét ismered?
– Pár éve dolgoztam neki.
– Nyomoztál?
– Nyomoztam.
– Ügyvédnek néztem. Legalábbis úgy öltözik.
– Ami azt illeti, afrikai műtárgyakkal kereskedik.
– Faragások, meg ilyenek?
– Ilyesmik.
A műsorvezető a ringben állt, üvöltve ismertette az összecsapás részvevőit, és egyben promotálta is a jövő heti eseményt. Bemutatott egy helybéli pehelysúlyú fiút, aki jövő héten lép majd a szorítóba, aztán felsorolta a ring körül ülő hírességek nevét, köztük Kid Bascombét is. Kid ugyanolyan gyér tapsot kapott, mint a többiek.
Bemutatásra került a mérkőzésvezető, a három pontozóbíró, valamint az időmérő is, akinek az volt a feladata, hogy számoljon, amikor valaki padlóra kerül. Úgy látszott, aznap este nem marad munka nélkül: az öklözők nehézsúlyúak voltak, és mindketten többször is kiütötték ellenfelüket. Dominguez tizenegy győzelméből nyolcszor KO ­val nyert, Rasheednak pedig, aki eddig tíz meccsen keresztül nem talált legyőzőre, csak egyetlenegyszer kellett végigbokszolnia az összes menetet.
A teremben helyet foglaló latin szurkolók hatalmas üdvrivalgással fogadták Dominguezt. Rasheed köszöntése már visszafogottabb volt. Megálltak a ring közepén, a bíró elmondott nekik mindent, amit már eddig is tudtak, aztán összeérintették kesztyűjüket, és visszamentek a helyükre. A gong megszólalt, a mérkőzés elkezdődött.
Az első menetben csak kóstolgatták egymást, és bevittek pár ütést. Rasheed balhorga nagyon szép volt, és pontos ütéseket mért Dominguez testére. Kifejezetten jól mozgott hatalmas mérete ellenére. Dominguez mintha feszélyezett lett volna, mozgása sem volt olyan természetes, de jobbegyenese gyorsan és pontosan sült el, és a menet kezdete után alig fél perccel egy nagy ütést vitt be Dominguez szeme fölé. Rasheed lerázta magáról, de azért látszott rajta, hogy megérezte. 
– Erős gyerek ez a Pedro ? szólalt meg Mick két menet közt. ? Lehet, hogy meg is nyerte a menetet azzal a jobbegyenessel.
– Soha nem értem, hogyan számolják a pontokat.
– Még pár ilyen ütés, és nem lesz szükség számolásra.
A második menetben Rasheed volt a jobb. Elkerülte Dominguez jobb kezét, és bevitt néhány szép ütést. A menet közepe felé véletlenül észrevettem egy férfit, aki az egyik piros széksor közepén ült, a ringgel szemben. Már korábban is megakadt rajta a szemem, és most megint rápillantottam. Negyvenöt lehetett, kopaszodott, haja barna volt, szemöldöke prominens, arca simára borotvált. Vonásai mintha kicsit elkenődtek volna, akár egy egykoron aktív bokszolónak, ám a műsorvezető nem mutatta be őt. A teremben nem taposták egymás sarkát a hírességek, így gyakorlatilag mindenki annak számított, aki valamikor nyert legalább két profi meccset. A férfi a ring közelében ült, így ha bemutatták volna, csak átmászik a kötélen, és fogadja a tapsot.
Egy fiúval volt, a férfi átkarolta, keze a fiú vállán pihent, másik kezével meg mutogatott, hogy mi történik a ringben. Apának és fiának néztem őket, bár nem nagyon láttam a hasonlóságot kettejük között: a fiú alig múlhatott tízéves, haja barna volt, sűrű. Apja hajáról ugyanezt már nem lehetett elmondani. A férfi kék zakót viselt és szürke flanel nadrágot. Világoskék nyakkendőjét legalább két és fél centi átmérőjű fekete pöttyök díszítették. A fiún piros ing volt és tengerészkék farmer.
El nem tudtam képzelni, honnan ismerem a férfit.

A Kiadó engedélyével.

A szerző magyarul eddig megjelent művei:

Matt Scudder:
Az apák bűnei
Az apák bűnei
A pusztítás és teremtés ideje
A halál völgyében
Döfés a sötétben
Nyolcmillió halál
Döfés a sötétben
Nyolcmillió halál
Ha a szent kocsma is bezár
A penge élén
Hosszú út a sírkertbe

J.P. Keller:
Bérgyilkos
Bérgyilkos a célkeresztben
Bérgyilkos mindörökké
Bérgyilkos inkognitóban

Bernie Rhodenbarr:
A betörő, aki parókát viselt
A betörő, akit szekrénybe zártak
A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni
A betörő, aki Spinozát olvasott
A betörő, aki úgy festett, mint Mondrian
A betörő, aki eladta Ted Williamst
A betörő, aki Bogartnak képzelte magát A betörő, akit temetni veszélyes
A betörő, aki zabot hegyezett
A betörő, aki portyázni indult

Kapcsolódó írásunk:A betörő, akit Bernie Rhodenbarrnak hívnak