Főkép

Első találkozásom a Circus Maximusszal a banda debütáló albuma volt. Tudták, hogyan kell megfogni az embert: Mathias Norén gyönyörű borítót tervezett a lemezhez, ugyanez a motívum köszön vissza a Dream Theater A Dramatic Turn of Eventsénekelején is. Persze az elsődleges a zene volt. A banda a Fates Warning-i iskolát követte, kevésbé a fogós dallamokra, mint inkább a komplexitásra törekedve. Ezzel sajnos azt is elérték, hogy tökéletesen megjegyezhetetlenek maradtak az amúgy jó számok.
 
A 2007-es Isolate albummal valahogy elkerültük egymást, aztán hosszú szünet következett az együttes életében. Végül idén június 1-jén került a boltokba és az online áruházakba a nehezen értelmezhető című Nine. A lemez ugyanis nem a kilencedik a sorban, tíz szám van rajta, és a dalszövegekben sem találtam utalást a cím rejtélyére. Bár ha a nyitó Forgingot csak intrónak tekintjük, megvan a kilences szám. A borító ezúttal távolról sem olyan hívogató, a minimalizmus győzedelmeskedett az esztétika felett.
 
De térjünk a lényegre! A Circus Maximus ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Ezúttal ugyan több fülbemászó dallamot kapnak a hallgatók, de még mindig legalább 6-7 alkalommal meg kell hallgatni a lemezt, hogy rejtett értékei is napvilágra kerüljenek. Rutinos proghallgatóknak ez persze nem jelent gondot, mégsem a Nine-t ajánlanám a stílussal való ismerkedésre.
 
Az album egyaránt tartalmaz komplex, hosszabb számokat és - legalábbis progresszív viszonylatban - rövidebb, slágeresebb nótákat. Előbbiek közül talán a legerősebb a bő 10 perces „Architect of Fortune”. A „Burn After Reading” is határozottan figyelemre méltó, különösen a billentyűfutamok és a gitárszóló miatt. A rövidebbek közül személyes kedvencem a „Reach Within”, ez akár még rádióban is mehetne, bár kétlem, hogy ez a sors várna rá. Szintén meglehetősen fülbemászó a „Game of Life”, míg a „Namaste” (a szó egyfajta indiai üdvözlés) a lemez talán legsúlyosabb dala. A lemeznek méltó lezárása „The Last Goodbye”, amit akár slágeresnek is mondhatnánk, ha lennének 10 perces slágerek..
 
A Circus Maximus erős lemezt tett le az asztalra, ami ennek ellenére garantáltan nem fogja meghozni nekik a megérdemelt elismerést. Az idei év eddig inkább a hagyományosabb heavy metal terén kényeztetett el bennünket, így a progresszív vonalon a Nine a legerősebbek között van, de távolról sem biztos, hogy ez decemberig így is marad.      
 
Az együttes tagjai:
Michael Eriksen - ének
Lasse Finbraten - billentyűsök
Mats Haugen - gitár
Truls Haugen - dob
Glen Cato Mollen - basszusgitár

 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Forging
2. Architect of Fortune
3. Namaste
4. Game of Life
5. Reach Within
6. I Am
7. Used
8. The One
9. Burn After Reading
10. Last Goodbye
 
Diszkográfia:
The 1st Chapter (2005)
Isolate (2007)
Nine (2012)