Főkép Ez talán nem a legszerencsésebb kezdés – jutott eszembe mikor nekiláttam az olvasásnak, elvégre sejthető volt, hogy a sorozat negyedik kötetében lesznek kereszthivatkozások, múltidézés, szereplők közötti bonyolult kapcsolatrendszer, szóval így legfeljebb félárú mozi-, illetve könyvélményt jelent majd nekem. Aztán a végére persze kiderült, hogy nem ilyen vészes a helyzet, mert önmagában is élvezhető a történet, legfeljebb az ember kedvet kap az előzményekre és a folytatásokra – de sose legyen nagyobb problémám.
 
A szerzőről annyit érdemes tudni, hogy 1936-ban Marion Chesney néven született Skóciában, és több álnevet használ, ami nem teljesen öncélú eljárás, lévén így különbözteti meg a különféle műfajú írásait. Az M. C. Beaton név alatt péládul a modern korban játszódó krimiket találjuk. Úgy tűnik, ennél többre tartja az Edward korabeli történeteit, hiszen azok a saját nevével ellátott borítókkal jelennek meg. Magyarul egyelőre az Agatha Raisin sorozatot élvezhetjük, amely Anglia bájos táján, Cotswolds vidékén játszódik napjainkban. Ez a terület régen főként birkatenyésztéséről és gyapjáról volt híres, ma a bégető négylábúak helyén megművelt földek váltakoznak szelíd dombokkal – egyszóval pont olyan, ahogyan a vidéki Angliát elképzeli az ember.
 
Itt található az a képzeletbeli falu (Carsely), ahová a sorozat főszereplője visszavonult a nyüzsgő Londonból. Igen, az tippel jól, aki a Kisvárosi gyilkosságok vagy a Doc Martin nyugodt, unalmas, eseménytelen világával társítja a falu ingergazdag környezetét. Itt tényleg nem történik semmi, már az hetekre elegendő pletykaalapot biztosít, ha két egyedülálló ember szóba elegyedik a posta előtt. Ezt csak azért hangsúlyozom, hogy egyértelmű legyen, a helyi események nem szolgáltatnak kellőképp izgalmas alapanyagot ehhez a jelenleg huszonkettedik résznél tartó sorozathoz. A valóság és a kívánt szenzáció között tátongó űrt gyilkosságokkal tömi be a szerző. Persze csak módjával hullanak a népek, elvégre nem Dr. Hannibal Lecter lakik a környéken, hanem földművesek, nyugdíjasok és pár nagyvárosi menekült. Szóval elképzelhetetlen sorozatgyilkos vagy más brutális tettes felbukkanása, helyette inkább az elfojtott indulatok és kisebb nézeteltérések okozhatnak erőszakos halálesetet.
 
Viszont ha a gyilkosságok nem jelentenek hatalmas szellemi kihívást az olvasónak, akkor nem marad más magyarázat a sikerre, mint egy jól eltalált, szerethető főszereplő, akivel mindig történik valami, van múltja, és ha túléli az aktuális könyvet, akkor még jövője is lehet. Igen, pontosan erről van szó. A címszereplő Agatha Raisin középkorú hölgy, aki hatalmas tehetséggel álmodozik, kever-kavar, ellenben nyomozói vénája legfeljebb közepesnek mondható, ezért aztán a rajongók – véleményem szerint – legalább olyan jól, ha nem jobban szórakoznak magánügyein, mint nyomozási technikáján. Erre jó példa a mostani történet, amelyben nem csak a szolgalmi út és a helyi túrázók viszonya válik bonyolulttá, hanem a gyilkosságot megoldani kívánó Agatha magánélete is.
 
Egy biztos, muszáj lesz elolvasnom az előzményeket és a hátralevő részeket.