FőképA családfa fogalma, a családi viszonylatok átlátása olykor nehezen megy a gyerekeknek. Például: hogy lehet az, hogy anya is gyerek, a nagymama gyereke, és anyunak szólítja a nagymamát? Lehet, hogy a nagymama is valaki gyereke, és ha a dédmama még él, kislányomnak szólítja őt?

A családok régen jellemző, nagyjából egy életen át fix rendszere manapság egyre könnyebben osztódik-szaporodik: válás, újraházasodás, hozott-vitt új és extestvérek. Gyerek legyen a talpán, aki eligazodik azon, hogy ki kinek a kicsodája, főként mert sokszor a vér szerinti rokonokkal való kapcsolattartás sem zökkenőmentes. Persze egy ideális családban a mosolygós nagyszülők hétvégente együtt ebédelnek az unokákkal, ünnepek alkalmával pedig lakodalmi sátorba illő méretű asztal körül tolong a számtalan nagynéni, nagybácsi, unokatestvér. Ahol ez nem így megy, a foglalkoztató töltögetése, a régi fényképek után bogarászás arra is jó alkalom lehet, hogy felkerekedjünk meglátogatni rég nem látott rokonságunkat és együtt megrajzoljuk a családfánk ágait-bogait.

Természetesen az ilyen jellegű kutatás nemcsak érdekes, de izgalmas és veszélyes is lehet. Közben sokszor napvilágra kerülhetnek fura vagy nem éppen szalonképes információk is. Ha évek múltán gyermekünk esetleg jelentkezni szeretne a Hellinger-féle családállításra, mindenképpen hasznára válik majd, hogy korábban elvégezte ezt a kis kutatómunkát.

A viccet félretéve: a füzetke nagy segítséget fog jelenteni abban, hogy senki ne felejtődjön el és mindenki a helyére kerüljön ebben a fontos és életre szóló rendszerben. Arról nem is szólva, hogy a család rendszere minden kultúra egyik alapköve, így a megismerése tudattalan, mégis igen nagy segítséget nyújt az emberi viszonyok megértésében. Az én családfám nem hagyományos foglalkoztatókönyv; nincsenek fix válaszok, és a kitöltés után mindenki teljesen egyedi krónikával fog rendelkezni, amelyet sok-sok év után elő lehet venni és nézegetni. És akár bővíthető is.