Főkép

A Rocktogon a magyar rocktörténet szerves része, és úgy hiszem, hogy még az is lesz egy jó ideig. Hogy miért? Talán mert egy eltűnőfélben lévő érzést nyújt az oda betévedőknek a maga félhomályos, a boxokat kőrakásszerű fallal elválasztó megoldásaival. Vagy mert jó koncertjeik vannak. Vagy mert egy jó közösség jár le oda. De könnyen lehet, hogy ezek mindegyike hozzátesz az élményhez. Legyen elég annyi, a Rocktogon jó hely. Főleg a rockzenét kedvelőknek.

A Hollywood Rose saját szerzeményei nem rosszak, sőt. Elsőre talán átlagosnak tűnhetnek, de igazából sokkal több energia, trükk, technikás megoldás és összetettség van bennük, mint hinnénk. És ez ezen az estén is bebizonyosodott. Mivel nem volt előzenekar, így nekik kellett bemelegíteni a tömeget. Ez nem is tartott tovább, nos, lássuk csak… kb. két számnál. Ahogy Jesse James énekelt. Ahogy Vilkó játszott a szólógitáron. Ahogy Viktor pengette a ritmusgitárt. Ahogy Luki tolta a basszust. Ahogy Zaba verte a dobszerkót. Ahogy Cocó klimpírozott. Fergeteges.

Igazából csak Vilkónak és Jesse-nek volt kicsit több helye mozogni, és ők ezt maximálisan ki is használták. Az egyértelmű volt, hogy Jesse-nek nem kell bemutatni a mikrofont vagy a közönséget. Az is, hogy nem éppen feszengős típus. Olyan lazán és közvetlenül beszélt a tömeghez, és a dalok között is olyan fesztelenül hagyta a közönséget énekelni, amit nem lehet tanulni. Ezt érezni kell – és Jesse érzi is. Veszettül jó hangja van, amolyan igazi jellegzetes, hamisítatlan rock’n’roll hangzású. Pontosan tudja, mit tehet meg vele, és azt meg is teszi. Az átvezetői rövidek, sallang nélküliek, és még ha egy kis történetet mesél is el, akkor sem nagyzol, pontosan annyit mond, amennyit kell.

És Vilkó is nagy showman. Talán még a világot is megváltaná azzal a gitárral. Mert nemcsak pokoli jól tépi a húrokat (minden rockzenész álmáról, a kétnyakú gitárról már nem is beszélek), hanem mindezt látványosan csinálja. Már az egész lénye sugározza a tudásból eredő magabiztosságot, és amikor gitárt ragad, még inkább eggyé válik a színpaddal, a zenével és a közönséggel. Nem hiszitek? Menjetek el és nézzétek meg!

Aztán ott van Viktor is, aki láthatóan visszahúzódóbb, de semmivel sem rosszabb zenész. Hihetetlen, ahogy azon a falatnyi helyen szinte helyváltoztatás nélkül élvezi a zenét, miközben az arcán letörölhetetlen, őszinte mosoly játszik. Mindeközben arra is van energiája, hogy Lukival közösen pózoljon egy fénykép kedvéért. Mert Luki mögötte áll, szinte elbújik, pedig cseppet sem kevésbé fontos, amit csinál. Basszus nélkül a zenének nem lenne alapja, de a Hollywood Rose esetében ettől sem kell tartanunk. Luki és a dobok mögött ülő Zaba iszonyatosan jó alapot adnak az egésznek, amire a többiek remek dalokat építenek fel.

És ha már itt tartunk, mit csinál a dobos? Röviden csak őrültnek nevezném, hosszabban pedig őrült energiabombának. Ha ennyi energiám lenne, nemhogy nem innék kávét, de még csak nem is aludnék. Soha. Elképesztő, amit ez a fickó művel a koncert alatt. És még jól is csinálja, akárcsak a többiek. És ki ne felejtsem Cocót! Ő az, aki még egy plusz színt visz az egészbe, hiszen a billentyűivel olyan hangulatokat is meg tud idézni, amik egy szokványos rockzenekarnak kevésbé mennének. Még több érzést, még mélyebb mondanivalót és még egy kis fűszert ad az egészhez, és nem is akárhogyan, mert ő is nagyon ért a hangszeréhez. Ráadásul ismeri és szereti a zenéjüket.

Mindez tökéletesen érződött ezen a szombaton is. Az a kis hely, ahol viszonylag sokan voltunk – levegő pedig arányaiban kevesebb – megtelt rockkal. De nem afféle lötyögős, „meghallgatom, aztán hazamegyek” stílusban, hanem keményen, mégis érzelmekkel tele. Persze nem ültünk le az élet dolgain keseregni, hanem kitomboltuk magunkból a feszültséget és élveztük a zenét. Mert volt mit, mind a koncert első, saját számos, mind a második, Guns`n`Roses-tribute részében.

Hogy miben tér el a Guns`n`Roses az átlagos rockzenétől? A látszólag szokványos akkordok közé be tudnak csempészni valami igazán különlegeset. Nemcsak lázadnak, zenélnek és megmondják a világnak, hogy mi a baj vele vagy mit szeretnek benne, hanem úgy csinálják mindezt, hogy az ember élvezi. Lázadók és költők, profik és egészen hétköznapiak. És miért ilyen jó a Hollywood Rose? Mert ők maguk is nagyjából ugyanezt tudják visszaadni, de nemcsak a Guns-dalokkal, hanem a saját számaikkal is. És emiatt hallgatja őket szívesen az ember. Emiatt megy el a koncertjeikre. Emiatt mentem el én is április 21-én a Rocktogonba. És tudjátok mit? Egy cseppet sem bántam meg!