Főkép

A tavalyi nagy sikerű turné után idén újfent kis hazánkba látogatott a Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncszínház – ezúttal volt szerencsénk részt venni az egyik budapesti előadáson (melyet a napokban számos vidéki is követ), és mondhatom, a Georgian Storm című előadás nevéhez méltón viharként söpört át nem csupán a színpadon, de a közönségen is. Ilyen energikus, kirobbanó táncshow-t ritkán látni, nem hiába tartják számon a grúz „repülő táncosokat” a világ legjobbjai közt, és aratnak sikereket, bárhol járnak.
 
Az évtizedes hagyományokra visszatekintő Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncszínház a tradicionális grúz népitáncot vegyíti akrobatikus elemekkel, és modernizálja – csak épp annyira, hogy befogadható legyen, hogy történetet meséljen, de ne vesszen el semmi az ősi tradíciók lényegéből. A „Grúz vihar” a grúz történelem különböző korszakait eleveníti fel, és mesél: háborúkról, szerelmekről, hódításról. Nem egy konkrét történetet, inkább szimbolikus történetek sorát – a motívumok azonban felismerhetően, mindig ugyanazok.
 
A férfi, aki harcol, hódít, kakaskodik, és a nő, aki csendesít, lágyan körülölel, az otthon melegét nyújtja – egészen másfajta tradíció, más világfelfogás, mint amit az európai kultúrában megszoktunk, ám szép és néhol megható. Ez az eltérő hagyomány tükröződik a táncban éppúgy, mint a kosztümökben, a „játékban”. A férfi táncosok valóban a világ legjobb akrobatáival vetekedő manővereket hajtanak végre – egyszerűen elképesztő ugrások, pörgések, követhetetlen gyorsaság, „test test elleni küzdelem” jellemzi táncukat, igazi macsó öntudatparádé némelyik „jelenet”. Ezzel szemben a női táncok lágyak, lassúak, apró lépések és lekerekített mozdulatok jellemzik őket, érzékenyen és visszafogottan mesélik a maguk történeteit.
 
Ugyanez a kulturális eltérés tetten érhető a páros táncokban is: szinte semmilyen testi kontaktus nincs a két nem között, leginkább tán a francia négyeshez hasonlítható módon kerülgetik egymást a táncosok – tanulságos, hogy a zene és a mozdulatok kifinomultsága okán így is képesek érzéki hatást elérni. Sok szempontból egyébként határterületen helyezkedik el Grúzia: az orosz néptánc és kultúra épp úgy hatott rá, mint a török tánchagyomány – táncukban ez jól nyomon követhető. Első ránézésre persze az orosz hatás a szembetűnő, annak is egyfajta eltúlzott, karikírozott változatának tűnik a grúzok „ugrálása”, ám idővel egyre több rétege bomlik ki az előadásnak.
 
A lenyűgöző kosztümök és a modernizált grúz népzene remekül egészíti ki a táncosok ügyességét: együtt fantasztikus hatást érnek el. Mintha igazi energiabomba robbanna a színpadon, ráadásul a technikai tudás mellett ezek a fiatal táncosok olyan lelkesen, mosolyogva, beleéléssel adják elő a show-t, hogy elhisszük: a tánc nekik elsősorban és leginkább szenvedély. S hogy valóban repülnek-e? Ezt meg kell nézni, úgyis csak akkor hiszi el az ember, ha a saját szemével látja!