FőképVannak előadók és zenekarok, akik enyhén szólva is kevés figyelmet kapnak idehaza. Mindezt annak ellenére, hogy nem éppen a szárnyaikat bontogató, fiatal suhancokról, hanem éppen ellenkezőleg: már igen régóta a színtéren tevékenykedő, sikeres zenészekről van szó. Jeff Scott Soto is ez utóbbi csoportba tartozik.

Soto ismertségének alacsony mértékét nem igazán lehet a hallgatóság rovására írni, hiszen ember legyen a talpán, aki a hazai médiát figyelve – amely nemhogy a rockzene egyik alfajával, hanem en bloc a teljes szcénával igencsak mostohán bánik, és amely hosszú évek kitartó munkájával elérte, hogy a rockzene rétegműfaj lett itthon – naprakész tud maradni a dallamos hard rock műfajában.

A lassan ötvenéves úriember Yngwie Malmsteen gitármágus első két lemezén működött közre, amivel felhívta magára a figyelmet, majd ő lett a színtér egyik legkeresettebb és legelismertebb énekese. Összeszámolni is nehéz, hogy Soto hány kiadványon szerepelt az azóta eltelt időszakban. Megannyi projektje és zenekara mellett a szólókarrierjére is odafigyelt: a jelen írás tárgyát képező Damage Control Soto ötödik önálló stúdióalbuma.

Az énekes szólólemezein is a határtalanul dallamos, ragadós, együtt éneklős, hatalmas refrénekkel tarkított hard rock volt a fő csapásirány, kivéve a legutóbbi albumot, a Beautiful Messt, amely inkább egy popos, funkys, kicsit r’n’b-s, „művészi” lemez volt, és némileg próbára is tette a rajongókat, mert valóban nem volt túl sok köze a rockzenéhez. A reakciót valószínűleg előre sejthette Soto, ugyanis még a Beautiful Mess megjelenése előtt bejelentette, hogy részt vesz egy projektben, a W.E.T.-ben, amiben olyan muzsikát fognak játszani, amely biztosan ki fogja elégetni a fanyalgókat. És valóban így is lett, a szólólemezre inkább a szemöldökráncolás volt a jellemző reakció, míg a W.E.T.-lemez előtt egy emberként borult le a közönség (nem is meglepő, hogy nemrég érkezett a hír, hogy még idén kiadják a projekt második lemezét).

Aki csalódott volna az előző szólólemezben és félve közelít az új albumhoz, annak talán már a nyitány első fél perce is meggyőző lehet: Soto újfent a megfelelő irányba indult el a dalokkal. A „Give A Little More” című dalban kis túlzással több gitár van, mint a teljes előző albumon, és szerencsére a folytatásban sem kezdenek el elektronikai zajokkal flörtölgetni: a gazdagon hangszerelt, húzós címadót követő, klipes „Look Inside Your Heart” remek keresztmetszetet ad arról, hogy mire is számíthat a hallgató.



Ha sztereotip kijelentést szeretnék tenni, akkor mondhatnám, hogy természetesen a hallgatóság női felére is gondoltak, hiszen balladák is szép számmal kerültek az albumra. Na, az ilyesfajta kijelentésekkel sosem tudtam egyetérteni, mert hol van az leírva, hogy hímnemű egyed nem kedvelheti a lírai felvételeket?? A „Die A Little” például nem az a sírva összeborulós dal, viszont keménynek semmiképp sem nevezném. Az „If I Never Let Her Go” pedig szerintem hajaz a Bon Jovi klasszikusára, a kislemezzel és klippel meg nem támogatott és a koncerteken is igencsak hanyagolt, ’86-os „Without Love”-ra.

Mielőtt leülne a lemez, a „Tears That I Cry”-jal ismét felpörgetik a tempót, majd ismét egy kesergő érkezik, de nem kell megijedni, a legjobbik fajtából: ez a „BonaFide”. Nyílván már csak belemagyarázás, de ez a szám engem az Aerosmith-re emlékeztet, mégpedig a „Fly Away From Here” című dalra. A „Krazy World” kiváló energiabombájára nehéz szavakat találni, és a lendületes „How To Love Again” is az album csúcspontjai közé sorolható. Utóbbi hallgatása során tényleg nagyon elszomorodok és már-már a sírás kerülget amiatt, hogy idehaza milyen a közízlés és hogy milyen honfitársaink milyen produktumok kiadása után nevezik magukat zenészeknek, míg az effajta, abszolút rádióbarát, de kellően húzós dallamos rockzenét a kutya sem ismeri – tisztelet a kivételnek.

Az „AfterWorld” metálos megközelítésén kissé meglepődtem, de abszolút rendben van ez is, bődületes nagy arénarefrénnel. A „NeverEnding War” kicsit elcsépelt, megható, szomorkodós tétel, és ha a(z egyébként szívbemarkoló) refrénjét nem is nevezném annyira emlékezetesnek, a dalban szereplő ötletes zenei megoldások megmentik a szerzeményt.

A lemez bővített kiadásában helyet kapott egy DVD klipekkel („Look Inside Your Heart”, „Damage Control”, „NeverEnding War”) és stúdiós riportokkal, valamint három extra felvétellel. Fura, hogy ezeket nem a lemez végére helyezték fel, mint azt általában szokás, hanem az eredeti dalsorrendet megváltoztatva, beékelték őket a számok közé.

A dalok létrejöttében szinte megszámlálhatatlanul sok zenész működött közre, illetve segített: a Talismanból ismert társtól, Jamie Borgertól kezdve a Kamelot tagján, Casey Grillón át egészen Joel Hoekstráig, aki a Night Ranger zenésze.

Összegzés
Jeff Scott Soto az előző balkanyar után ismét a helyes ösvényre lépett az új albummal. Talán a két szólómeze (Prism és Lost in the Translation) szintjére nem ér fel, mert azok alapvetéseknek számítanak, de a Damage Control mindenképp remek szórakozást nyújt a dallamos rockzene szimpatizánsainak.

Előadó:
Jeff Scott Soto – ének

Közreműködők:
Gary Schutt - gitár
Jorge Salan - gitár
Diego Armelin - gitár
Rodrigo Armelin - gitár
Joel Hoekstra (Night Ranger) - gitár
Emo Markov - gitár
Dave Meniketti (Y&T) - gitár
Peter Pac Söderström (ex-Nocturnal Rites) - gitár
Alex Llorens - gitár
Roger Benet - gitár
Leo Mancini (Shaaman) - gitár

Fernando Mainer - basszusgitár
Nalley Pahlsson (Treat) - basszusgitár
Henrique Baboom - basszusgitár

Fabio Ribiero - billentyűs hangszerek
Ulf Wahlberg - billentyűs hangszerek
BJ (Luis Paulo Almeida Jr) (Tempestt) - billentyűs hangszerek

Edu Cominato (Tempestt) - dob
Carlos Exposito - dob
Casey Grillo (Kamelot) - dob
Mike Vanderhule (Y&T) - dob
Jamie Borger (Treat, Talisman) - dob
Joey Soto – dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Give A Little More
2. Damage Control
3. Look Inside Your Heart
4. Die A Little
5. If I Never Let Her Go
6. Tears That I Cry
7. BonaFide
8. Krazy World
9. How To Love Again
10. AfterWorld
11. NeverEnding War

Diszkográfia:
Love Parade (1994)
Prism (2002)
JSS Live at the Gods 2002 (koncert) (2003)
Lost in the Translation (2004)
Essential Ballads (válogatás) (2006)
Beautiful Mess (2009)
One Night in Madrid (koncert) (2009)
Live at Firefest 2008 (koncert) (2010)
Damage Control (2012)