Főkép Majdhogynem tudathasadásosnak tűnhet a helyzet, amikor egy stílusteremtő zenekar friss felvételeiből követőik hatását érezhetjük ki. A Van Halen új albumát hallgatva például rögtön feltűnik, hogy közben „megtörtént” Steve Vai és az Extreme, eddigi munkásságuk pedig nem múlt el nyomtalanul. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy Vai sokáig a csapathoz ismételten visszatért David Lee Roth-tal dolgozott, míg a legdögösebb funk and roll zenekar énekese, Gary Cherone az ezredforduló idején több mint négy éven át volt a Van Halen énekese. Egyszóval a szálak összeérnek, sőt, összegubancolódnak, és ez alapvetően csak használhat a zenének.
 
Valahol szükség is van a frissebb vérre, hiszen az immár háromnegyed részt családi vállalkozásként működő (mi több, Eddie basszer fiával kiegészülve két nemzedéket foglalkoztató) együttes tizennégy esztendős kihagyás után rögzített első stúdiólemeze némileg az első két album, vagyis a „Runnin’ with the Devil”, a „Beautiful Girls”, és a legendás „Eruption” hangulatához tér vissza – „Eruption”, voltaképp bármiféle teljesen instrumentális szerzemény nélkül. És ha bárki túlzásnak ítélné a múltidézés vádját, Roth egyik nyilatkozata eloszlathatja a kételyeket. Az énekes szerint ugyanis a lemezen szereplő dalok közül hét ténylegesen a hetvenes évekből való, és akkoriban készült demófelvételeik is léteznek még. Ráadásul mindegyik a csapat első albumának megjelenése előtti évekből származik.
 
Az albumról kimásolt első kislemez, a „Tattoo” lényegében mindent elmond a régi-új irányultságról: elképesztő, sziporkázó gitározás, morgós, döngölő basszus, húzós, délies, kicsit bluesos dobolás és David Lee Roth ütős vokálokkal megtámasztott, nyers, karcos, elbeszélő hangja. Az inkább a lassúság (de nem vontatottság) felé tendáló, középgyors tempó tökéletes lehetőséget biztosít az időnként kifejezetten tűzijátékszerű, hihetetlenül technikás, érzelemmentesnek mégsem nevezhető szólóhoz. Felesleges is lenne vitatni, hogy – miként azt Steven Hyden, az A. V. Club kritikusa oly találóan megjegyezte – „amikor Roth a csapat tagja, Eddie Van Halen úgy gitározik, ahogy azt a világ elvárja tőle.”
 
A „She’s The Woman” formanyelve meglepő módon inkább Nuno Bettencourt és Gary Cherone szerzeményeire emlékeztet, különösen a Waiting For The Punchline szólóihoz hasonló, dallamos, mégis elvont gitárkiállás miatt, de a dal egészét átható funk and rollos beütés okán is. Steve Vai hatása elsősorban a „Blood And Fire” – az album talán legkellemesebb, legszórakoztatóbb – számának felelgető, kettős akkordbontásaiban, és letisztultságában felfedezhető, miközben egy pillanatig sem kérdéses, hogy abszolút eredeti Van Halent hallhatunk. Ennek legékesebb bizonyítéka maga a gitárszóló, melyben Eddie az együttes legszebb napjaira emlékeztetően brillírozik.
 
A Motörhead muzsikájától sem kifejezetten távoli „China Town” szinte elsodor, míg a „Bullethead” egy sosem létezett punk and roll mozgalom himnusza is lehetne. A „Honeybabysweetiedoll” keleties főtémája épp annyira idézi Vait, mint némely manapság divatos szimfonikus metalt játszó csapat elborult elmeszüleményeit. A szóló ugyanakkor az extrém experimentalizmus minősített este, amitől a szám a lemezre felkerült legigényesebbnek és legsikerültebbnek mondható – de csak ínyenceknek, szemben az olyan klasszikusan hatásos dalokkal, mint a „The Trouble With Never”, a „Stay Frosty” vagy a „Big River” (vagy lényegében bármelyik más, eddig nem említett szerzemény). Az album másik legizgalmasabb dala viszont az újfent a Waiting For The Punchline-t idéző kezdetű, aztán eszeveszett tempójú, vad rock and rollba átcsapó „As Is”, melynek absztrakt hangzatai, a nótába egy kis country and western becsempésző átvezetés, valamint az elsőre egyszerűnek tetsző, alaposabban odafigyelve azonban ritmikailag finoman félrevezetőnek mondható gitárszólója szinte minden pillanatban meglepetéssel képes szolgálni.
 
Sokszor valóban megéri a hosszas várakozás, és a felmelegített leves sem feltétlenül íztelen. A Van Halen legújabb albuma kétségtelenül sikeres visszatérés egy várva várt újraegyesülés után, és nem csupán a fiókból előszedett, régóta szunnyadó dalok, hanem a klasszikus rock and roll felállásra visszanyesett hangzás miatt is a régi idők felelevenítéseként értelmezhető. Tökéletes, a fénykort idéző Van Halen album ez, amely egyszerre tartja meg a régi stílus erényeit és fogadja magába a kezdetek óta eltelt évtizedek eredményeit. Nem kizárólag rajongóknak kötelező!
 
Az együttes tagjai:
David Lee Roth – ének
Eddie Van Halen – gitár, billentyűk, vokál
Alex Van Halen – dob
Wolfgang Van Halen – basszusgitár, vokál
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Tattoo
2. She’s The Woman
3. You And Your Blues
4. China Town
5. Blood And Fire
6. Bullethead
7. As Is
8. Honeybabysweetiedoll
9. The Trouble With Never
10. Outta Space
11. Stay Frosty
12. Big River
13. Beats Workin’
 
Diszkográfia:
Van Halen (1978)
Van Halen II (1979)
Women And Children First (1980)
Fair Warning (1981)
Diver Down (1982)
1984 (1984)
5150 (1986)
OU812 (1988)
For Unlawful Carnal Knowledge (1991)
Live: Right Here, Right Now (1993) – élő
Balance (1995)
Best Of Volume I (1996) – válogatás
Van Halen III (1998)
The Best Of Both Worlds (2004) – válogatás
A Different Kind Of Truth (2012)